Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Ipari Parkok

Ipari Park Cégadat keresés

Ipari Parkok Régiók szerinti keresés

Az ipari parkok fejlesztése Magyarországon az 1990-es évek elején indult - a fejlett nyugat-európai országok fejlesztési irányait és tapasztalatait figyelembe véve - helyi önkormányzatok és vállalkozások kezdeményezései alapján. Motiváló tényező volt a leépült ipari üzemek hasznosítása, a munkahelyteremtés, a térségi felzárkózás elősegítése, a terület hasznosítása.

A kormányzati szerepvállalás az évtized második felében kezdődik, döntően a megindult fejlesztési folyamatok kibontakoztatásának segítése céljából. Az ipari park fejlesztési program indítását motiválta az is, hogy a privatizációs lehetoségek csökkenésével a tőkebevonás formái között fokozatosan nő a zöldmezős beruházások és a reorganizációval ipari parkká szervezhető ipartelepek szerepe. A privatizáció során állami tulajdonban maradt vagyon - a korábbi ipartelepek - hasznosításához is meghatározó gazdasági érdekek fűzőek.

Az eddig eltelt időszakban "Ipari Park" címet nyertes pályázók

1997-ben 28,
1998-ban 47,
1999-ben 37,
2000-ben 21,
2001-ben 13,  
2002-ben 14,  
2003-ben 5,  
2004-ben 1,  
2005-ben 15,  
20062007-ben 11,  
2008-ban 9, 
2009-ben 4,  
2012-ben 7,  
2013-ban,  
2015-ben,  
pályázó nyerte el az "Ipari Park" címet.
2005 ben 1 cím viselésének joga visszavonásra került, 1 lemondott a címről  
Ipari parkok listája 2016 (196 Ipari Park)  

Integrátor Ipari Park.

Az "Integrátor Ipari Park" cím erkölcsi értékű, az ipari park projekt megvalósításában elért eredmények elismerését jelenti, amelyet viselői marketing tevékenységük során hasznosíthatnak.

Az "Integrátor Ipari Park" cím elnyerésénél a következő tényezők kerülnek értékelésre:

A menedzsment. (A szervezet működése, gyakorlata, műszaki technikai ellátottsága, kapcsolati és marketing tevékenysége.)

Az ipari park fejlesztés eredményei. (Az ipari park betelepítése, szolgáltatásainak kiépítése, az ipari park arculata, az "Ipari Park" cím pályázatban megfogalmazott célkitűzések és tervek megvalósítása.)

A betelepült vállalkozások integrációja. (Az ipari parkba betelepült vállalkozások közötti kapcsolatok minőségi és mennyiségi jellemzői, a kapcsolatok szervezettsége; az ipari parkba betelepült szolgáltatások tartalma, minőségi és mennyiségi jellemzői. Az "Ipari Park" cím viselőjének szerepe a betelepült vállalkozások közötti integráció kialakításában.)

Az ipari park regionális integrációja. Az ipari parkba betelepült vállalkozások és az ipari park vonzáskörzetében működő vállalkozások közötti termelési kapcsolatok tartalma, minőségi és mennyiségi jellemzői, a kapcsolatok szervezettsége, az "Ipari Park" cím viselője által szervezett külső szolgáltatások tartalma, minőségi és mennyiségi jellemzői. Az "Ipari Park" cím viselőjének szerepe a regionális integráció kialakításában.)

Az ipari park integrátori szerepe. (Az ipari parkban, az "Ipari Park" cím viselője által szervezett keretek között megvalósított logisztikai, innovációs és inkubátorházi szolgáltatások, a hazai szellemi tőke, a felsőoktatási intézmények, az ipari és akadémiai kutatóhelyek bekapcsolása a vállalkozásokat segítő szolgáltatások kialakításában. Az "Ipari Park" cím viselőjének eredményei a regionális gazdaságfejlesztési koncepciók, projektek megvalósításában; az ipari park szerepe a hazai és az országhatáron túli gazdasági kapcsolatok fejlesztésében.)


Ipari Park adatok (1997-2002 IPE)


  1997 1998 1999 2000 2001 2002
Az "ipari park" címre jogosultak (db) 28 75 112 133 146 160
A parkok összterülete (ha) 2.350 4.950 6.790 7.590 8.010 8.570
Cégeket befogadó parkok (db) 19 51 56 109 120 135
Cégeket befogadó parkok területe (ha) 1.500 3.200 4.000 5.400 5.650 6.170
A betelepült cégek (db) 320 685 980 1.495 1.760 1.924*
Betelepítettség (%) 21,5 30,0 34,5 32,9 38.4 39*
A betepült tőke (Mrd $) 0,7 1,2 1,8 2,6 4,0 4,1*
A betepült cégek árbevétele (Mrd Ft.) 620 930 1.700 2.670 3.290 3.500*
Export (%) 83 75 78 83 78 76*
A foglalkoztatottak száma (1000 fő) 27 59 82 110 115 122*
* Becsült érték




A lengyel Alumetal csoport átadta 9 milliárd forintból épült alumíniumöntvényeket készítő üzemét a komáromi ipari parkban. (MTI)
(logsped)
2016.09.11.

Logisztikai raktárat épít nettó 7,8 milliárd forintból, állami támogatással a Révész Csoporthoz tartozó Révész-Nyírlog Logisztikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Nyíregyházán. (MTI)
(logsped)
2016.09.07.

Cégalapításba fogott az országos iparipark-hálózat létrehozásával megbízott Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. (vg.hu)
(logsped)
2016.08.21.

A gyógyászati segédeszközöket gyártó Coloplast megkezdte magyarországi logisztikai központjának építését a tatabányai ipari parkban. (MTI)
(logsped)
2016.08.08.

A kormány az utóbbi ülésén egy országos iparipark-koncepció megvalósításáról is döntött, a Magyar Közlönyben megjelent 1268/2016. (VI. 7.) számú Kormányhatározat szerint.
(logsped)
2016.06.11
Tokaj és Szikszó képviselőtestülete közösen döntött arról, hogy a szikszói ipari területen épül majd fel a tokaji ipari park, az erre alapított cég nyereségén osztozik majd a két város. (MTI)
(logsped)
2016.03.20
Mintegy két és fél milliárd forintos pályázati összeget biztosít a kormány a nagykanizsai ipari park bővítésére - mondta el szerdai sajtótájékoztatóján az ipari park részeként üzemelő Nagykanizsai Inkubátorház és Innovációs Központ vezetője. (MTI)
(logsped)
2016.02.26.
Egymillió euró értékű beruházást hajt végre Kapuváron a svájci központú Laurastar. (MTI)
(logsped)
2016.02.21.
Mintegy 900 millió forintos beruházással valósít meg technológiai fejlesztést a bőrbevonatú autóalkatrészeket gyártó, bonyhádi székhelyű Schäfer-Oesterle Kft. (MTI)
(logsped)
2016.02.17.

Több mint 300 millió forint értékű infrastrukturális fejlesztés valósult meg a Baktalórántházi Ipari Parkban. (MTI)
(logsped)
2016.02.14.

Tudományos és technológiai park címet nyert a debreceni Határ úton lévő Regionális és Innovációs Ipari Park. (debreceninap)
(logsped)
2016.02.06.

A bővítés több lépcsőben zajlik, a 17 hektáros keleti, a 20 hektáros déli I-es, a 13 hektáros nyugati és a 11 hektáros déli II-es szakaszban. (DM)
(logsped)
2016.02.01.
A Széchenyi 2020 keretében megjelent az "Ipari parkok, iparterületek fejlesztése" című, TOP-1.1.1-15 kódszámú felhívás.
(logsped)
2016.01.11.
A város önkormányzata legutóbbi ülésén döntött a park helyéről, amely a város külső részén, Martinkertváros, Hejőcsaba és Szirma térségében épül ki - írta az Észak-Magyarország.
(logsped)
2016.01.11.
Negyedmilliárd forint vissza nem térítendő támogatásból elkészült a Polgári Ipari Park újabb logisztikai raktárcsarnoka - közölte az MTI-vel a Polgár-Invest Kft. ügyvezető igazgatója.
(logsped)
2015.12.25.
Hatezer négyzetméteres raktárcsarnokot épít közel egymilliárd forintos zöld mezős beruházás keretében a Trans-Sped Cégcsoport a Tatabánya-Környe Ipari Parkban. (MTI)
(logsped)
2015.12.17.
Egy miniacélmű és a hozzá kapcsolódó hengermű kezdi meg a termelést a Diósgyőri Ipari Parkban, a tervek szerint a jövő év második negyedévében. (MTI)
(logsped)
2015.12.03.
A kormány döntése értelmében létrehozzák a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt.-t (NIPÜF). (MTI)
(logsped)
2015.11.25.

Átadták a Diehl Aircabin a repülőgép-alkatrészeket gyártó cég 3,1 milliárd forintból megépült új gyártócsarnokát Nyírbátoron. (MTI)
(logsped)
2015.11.17.

Új Ipari park épül Nyíregyházán a Modern Városok Program keretében.
(logsped)
2015.11.10.

Átadták a Pacapime Logistics Kft. új logisztikai központját a mórahalmi ipari parkban, a csaknem egymilliárd forintos beruházásból 321,61 millió forintot uniós és hazai támogatás fedezett. (KK)
(logsped)
2015.11.05.

Az országban egyedülálló üzem létesítésének előkészítéséről volt tájékoztató Tiszafüreden. (mon)
(logsped)
2015.10.25.
Az Ipari Park Tanács a 2015-ben beérkezett "Ipari park" és "tudományos és technológiai" címpályázatokról döntött. (IPE)
(logsped)
2015.10.25.

PET-palackok teljes újrahasznosítását szolgáló innovációs kutatóközpontot - ünnepélyes keretek között - avatták fel a Karcagi Ipari Parkban. (MTI)
(logsped)
2015.10.18.
Önkormányzati kézbe veszi Pécs azt az ipari parkot, amely az autópálya közvetlen közelében található. (pecsma.hu)
(logsped)
2015.09.15.
Ha megéri felszámolni a szegedi Bajai úti rabtemetőt, a helyét gazdasági övezetté nyilvánítják, és ipari park lesz belőle. (DM)
(logsped)
2015.08.24.
Befejeződött a berhidai Peremartoni ipari park kármentesítése - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MTI)
(logsped)
2015.08.12.
Elkezdődött a Polgár-Invest Kft. 300 millió forint vissza nem térítendő támogatást elnyert projektje, ami az Új Széchenyi Terv Észak-Alföldi Operatív Program keretén belül. (MTI)
(logsped)
2015.08.07.
Megkezdte működését a Berhida, Peremartoni Ipari Park területén létrehozott talajvíztisztító berendezés.
(logsped)
2015.07.24.
A lengyel Alumetal S. A. és a komáromi önkormányzat egy tízhektáros terület megvásárlásáról írt alá végleges adásvételi szerződést - közölte Molnár Attila polgármester csütörtökön az MTI-vel.
(logsped)
2015.07.23.
Egy amerikai kontaktlencsegyártó cég 40 millió dollárt fektet be a gyáli ipari parkban. (MTI)
(logsped)
2015.07.13.
A komáromi ipari park új területeinek feltárására közel 600 millió forintos közműfejlesztést végzett el az önkormányzat. (MTI)
(logsped)
2015.07.10.
Több mint 2,8 4milliárd forintból épült, PET-palackok teljes újrahasznosítását szolgáló innovációs kutatóközpontot adtak át a Karcagi Ipari Parkban (MTI)
(logsped)
2015.07.02.
Újabb üzemcsarnokot épít az autóipari beszállító Schäfer-Oesterle Kft. a Bonyhádi Ipari Parkban.
(logsped)
2015.05.25.
Magyarországon elsőként a zalaegerszegi északi ipari park nyerte el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által megítélt Tudományos és Technológiai Park címet. (MTI)
(logsped)
2015.05.13.
Az ipari park eddigi legnagyobb, mintegy nettó 1 milliárd 130 millió forintos projektje keretében egy infrastruktúrával teljes körűen ellátott ipari terület jött létre 12,34 hektáron. (MTI)
(logsped)
2015.05.11.

A vásárhelyi ipari park jelenleg 66 hektáron fekszik, amelyet több mint 50 cég foglal el. (DM)
(logsped)
2015.04.11.

Szombathely önkormányzatának tulajdonába került a várostól északra fekvő 600 hektáros terület egésze, miután megegyeztek a szomszédos Söpte község önkormányzatával. (MTI)
(logsped)
2015.04.07.
A siófoki alakuló közgyűlésén megválasztott elnök, Janzsó Tamás az MTI-nek elmondta: céljuk egy erős önkormányzati és ipari parki érdekképviselet létrehozása.
(logsped)
2015.03.26.

A hulladéktároló eszközöket és környezetvédelmi anyagokat forgalmazó, cseh tulajdonú MEVA-HU Kft. csütörtökön átadta a tatabányai ipari parkban felépült új telephelyét.
(logsped)
2015.03.26.

Jelentős termelésbővülésre és árbevétel-növekedésre számít idén az autóipari beszállító bonyhádi Schãfer-Oesterle Kft., amely a tavaly bővített ipari parkban folytatja tevékenységét. (MTI)
(logsped)
2015.03.08.
Az elmúlt egy évben 22 hektárra szóló bérleti szerződést írt alá a fényeslitkei Orienter Intermodális Logisztikai Parkba betelepülni szándékozó beruházókkal a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. (MTI)
(logsped)
2015.01.29.
Területvásárlásokkal bővítené az önkormányzat a Nagykanizsai Ipari Parkot, erre az idén 300 millió forintot fordítanak a költségvetésből. (MTI)
(logsped)
2015.01.19.
A szentesi Ipari Park területén a közeljövőben három fejlesztést hajtanak végre - tudta meg DM Bocskay Istvántól, az önkormányzat referensétől. (DM)
(logsped)
2015.01.04.

Egy 2000 m2-es és egy 4000 m2-es csarnokkal bővült a Bonyhádi Ipari Park. (Bonyhád)
(logsped)
2014.12.22.

A Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. által üzemeltetett ipari parkban a Vállalkozói Ház mellett az ipari park területén létrejött egy, 12 hektár teljes infrastruktúrával ellátott földterület is és a fejlesztések tovább folytatódnak.(VG)
(logsped)
2014.12.07.

Bővíti üzemcsarnokát és termelési kapacitását a kuplungtárcsa gyártással foglalkozó EXEDY DYNAX Europe Kft. (infotatabanya.hu)
(logsped)
2014.11.22.

Mintegy másfél milliárd forintos beruházással teljesen megújult a Dunavarsány Ipari Park. (MTI)
(logsped)
2014.10.25
Uniós támogatással tizennyolc cég költözik a mórahalmi Homokhát Térségi Agrár-Ipari Parkba. (DM)
(logsped)
2014.09.25.
A Zalaegerszeg déli ipari parkjában vásárolt több mint négyhektáros területen 500 millió forintot meghaladó beruházással épít gyárat a Nova Bútor Kft. - közölte a zalai megyeszékhely polgármestere. (MTI)
(logsped)
2014.09.21.
Szatyina Kft. nyolcezer négyzetméteres telket vásárolt az esztergomi ipari parkban, ahol új gyártócsarnokot építenek fel. (MTI)
(logsped)
2014.09.16.
A rétsági HI-LEX Hungary Kft. közel 490 millió forintos összköltségű beruházásban építette ki a gépkocsik ablakemelő rendszeréhez és váltókábel gyártásához szükséges kapacitását. (MTI)
(logsped)
2014.09.05.
Közel 1,5 milliárd forint értékű befektetéssel új gyáregységet épített az olasz Sematic Group Nyíregyházi Ipari Parkban. (MTI)
(logsped)
2014.09.04.
A hulladéktároló eszközöket és környezetvédelmi anyagokat forgalmazó, cseh tulajdonú MEVA-HU Kft. új telephelyet épít, saját forrásokból, 146 millió forintért a Tatabányai Ipari Parkban. (MTI)
(logsped)
2014.08.26.
Új üzemcsarnok építésével bővíti nyírbátori repülőgép-alkatrészgyárát a német Diehl Csoport. (MTI)
(logsped)
2014.08.24.
Az elmúlt négy évben 1500 új munkahely jött létre Tatabányán, az önkormányzat gazdaságfejlesztési tevékenysége mellett a kormány pályázati forrásokkal összesen 10 milliárd forinttal járult hozzá az ipari park bővítéséhez (MTI)
(logsped)
2014.07.24.
Logisztikai központot hozna létre a Kiskunfélegyházi Ipari Parkban az új generációs napelemek gyártásával foglalkozó Fed Produkt Kft. Létesítményükben helyet kapna egy fagyasztott termékeket raktározó rész is.
(logsped)
2014.07.13.
A Prologis, Inc. ipari ingatlan vállalat a Prologis Park Budapest-Sziget 26 500 négyzetméterének bérbeadásáról állapodott meg egyik régi partnerével, a DB Schenker integrált logisztikai szolgáltató vállalattal.
(logsped)
2014.06.05.
A csavarok és kötőelemek, szerelési aprócikkek nagykereskedelmével foglalkozó Ferdinand Gross Hungary Kft. felavatta logisztikai bázisát a Tatabányai Ipari Parkban (MTI)
(logsped)
2014.04.13.

Növénynemesítő állomás épül a Szegedi Ipari Logisztikai Központ és Ipari Park területén, az 5-ös főút mellett. (DM)
(logsped)
2014.04.09.
Rekordidő alatt készült el az algyői Jura Ipari Parkban az a közel 400 millió forintos beruházás, amelynek felét az Európai Unió állta. (DM)   
(logsped)
2014.03.31.
A Digép Ipari Park területén épül fel egy új, évi 320 ezer tonna kapacitású miniacélmű és egy hengermű, amely 320 embert foglalkoztat majd - írta az Észak-Magyarország.   
(logsped)
2014.03.26.
Az Ipari Parkokról szóló 297/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet alapján a nemzetgazdasági miniszter pályázatot ír ki az "Ipari Park" és a "Tudományos és Technológiai Park" címek elnyerésére. (NM)   
(logsped)
2014.03.20.
A Huawei bővíti a biatorbágyi üzemét és minden Európába szánt termékét Magyarországon keresztül készül az európai piacra szállítani. (MTI)    
(logsped)
2013.09.10.
Új szerelőcsarnokkal bővítik a szolgáltatóközpontot, kiépítik az informatikai hálózatot, a közterületeken modernizálják és bővítik a közműveket új utakat aszfaltoznak majd. (MTI)   
(logsped)
2013.03.16.
Egy acélszerkezetet gyártó és egy medencefedéssel foglalkozó cég kezdi meg működését néhány hónap múlva a Bátonyterenye Ipari Pparkban. (MTI)   
(logsped)
2013.04.03.

Az Ipari Parkok Egyesületétől 2012. decemberében a Karcagi Ipari Park különdíjat kapott “környezeti felelősség” kategóriában.   
(logsped)
2012.12.29.

Az Ipari Parkokról szóló 297/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet alapján a nemzetgazdasági miniszter pályázatot ír ki az "ipari park" cím elnyerésére 2012.   
(logsped)
2012.08.05.

Elkészült a BECOM Electronics Hungary Kft. új, 2 ezer négyzetméter alapterületű gyártócsarnoka a Tatabánya-Környe Ipari Parkban.   
(ÖS)
2011.11.13.

2011 júliusától 1.500 négyzetméteres raktár- és irodaterületet bérel az ACO Magyarország a Dunaharaszti Északi Ipari Parkban.   
(logsped)
2011.09.25.

Csaknem egymilliárd forintból, több mint 18 ezer négyzetméteres területen regionális logisztikai központot épít egy győri világítástechnikai cég.   
(hirado)
2011.09.15.
Egymillió eurós támogatással, közel 2.500 négyzetméteres műhelycsarnokot épített a Kókai Tömítéstechnikai Kft. az ajkai ipari parkban, az MTI értesülése szerint.   
(logsped)
2011.08.14.

A Jabil amerikai elektronikai alkatrészeket gyártó cég 4260 négyzetméternyi raktár- és 208 négyzetméternyi irodaterületre írt alá bérleti szerződést a Polgár-Invest (Info Group tagja) tulajdonában lévő Polgár Ipari Parkban.   
(MTI)
2011.08.07.

Európai uniós támogatással épít kísérleti csarnokot és irodaházat a Paksi Ipari Parkban a Robolution Kft. A kanadai mintára alakult robot integrátor cég ipari robotcellák tervezésével, megvalósításával és beüzemelésével foglalkozik.   
(MTI)
2011.07.05.

A Tatabánya-Környe Ipari Parkban a BECOM Electronics Hungary Kft. új, 2 000 négyzetméteres gyártócsarnokkal bővíti a 2006-ban átadott csarnokát.   
(ÖS)
2011.05.19.

Törökszentmiklós kiváló adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy a hagyományos mezőgazdasági termelésre építve a térség ipari és logisztikai központjává fejlődhessen.   
(logsped)
2011.03.08.

Vállalkozói házak építésével folytatódik Szolnokon a helyi ipari park vonzerejének növelését célzó, közel 650 millió forintos beruházás tavasszal.   
(MNO)
2011.02.07.

Elkezdődött a Henkel új ragasztógyárának építése a Tatabánya-Környe Ipari Parkban.   
(MR)
2010.12.05.

Új gyárat épít 2,3 millió eurós beruházással a győri ipari parkban a németországi székhelyű, fröccsöntő-alkatrészekre szakosodott Weiss Kunststoffverarbeitung magyarországi leányvállalata.   
((Nyugathir)
2010.11.29.

123 millió forintos beruházással fejleszti a csongrádi ipari park infrastruktúráját az önkormányzat.   
(DM)
2010.10.06.
A közelmultban került sor a Tatabányai Ipari Parkban létesülő IPTECH-INNO Ipari Technológiai Innovációs Központ alapkőletételére.   
(logsped)
2010.09.29.
Inkubátorházat épített Székesfehérváron, az Alba Ipari Zóna Ipari Parkban a Maros Kft.   
(origo)
2010.09.26.
2010 szeptember 23-án új inkubátorházat avattak fel Békéscsaba Almáskerti Ipari Parkban.   
(MNO)
2010.09.23.
Pécs közös társaságot alapít egy osztrák befektetőcéggel ingatlanok fejlesztésére és értékesítésére.   
(origo)
2010.09.22.
Két hét múlva elkészül a keleti ipari park infrastrukturális bővítése.   
(ÖS)
2010.09.08.
A svájci székhelyű Givaudan, világ egyik legnagyobb ízesítő- és illatanyaggyártója: tavaly 3,9 milliárd svájci frank volt az árbevétele.   
(DM)
2010.09.01.
Kelet-Európát kiszolgáló vetőmag-feldolgozó és csomagoló üzemet, elosztó központot épít a mórahalmi agrár-ipari parkban a francia RAGT.   
(DM)
2010.08.31.
Az út megépítése elengedhetetlenné vált, hiszen az ipari parkban megjelenő vállalkozások fokozott teher- és személygépkocsi-forgalmat bonyolítanak majd le.   
(DM)
2010.08.25.
900 millió forintos beruházás keretében átadták a fényeslitkei ipari parkhoz vezető normál- és széles nyomtávú vasútat.   
(MR)
2010.08.19.

Gázvezeték kiváltásával bővül a nagykanizsai ipari park beépíthető területe, illetve több úton a közvilágítást is kiépítik - mondta el Nagykanizsán az uniós támogatással megvalósuló fejlesztésekről az ipari parkot üzemeltető önkormányzati cég vezetője.   
(origo)
2010.08.12.

A Delog Debrecen Logisztikai Központ és Ipari Park 2007-ben a kétfordulós Ipari park fejlesztési pályázaton 545 millió 520 ezer forintos projektjéhez 50 százalékos vissza nem térítendő támogatást nyert.   
(haon)
2010.08.09.
A Komáromi Ipari Parkban, laboratóriumot és csomagolóüzemet létesít a Mylan gyógyszergyár.   
(dunatv)
2010.08.07.
Elkészült a Fényeslitke-komorói ipari park első létesítménye, a korszerű szennyvíztisztító-telep   
(MR)
2010.08.05.

Uniós támogatással, 200 millió forintból megújult a víz- és csatornahálózat a szegedi Délép Ipari Parkban.   
(DM)
2010.07.21.

A magyar ipari parkok fejlődésére is kedvezően hatna, ha az Európai Unió az EU 2020 stratégia részeként programot fogadna el az ipar, tudományos és az innovációs parkok fejlesztésére.   
(VG)
2010.07.11.
A vállalkozói falu építése megkezdődött a Szentes Ipari Park északi zónájában.   
(DM)
2010.06.17.

Új 3200 négyzetméteres csarnokkal bővült a Pécsi Ipari Park.   
(stop)
2010.06.13.

A Az Új Magyarország fejlesztési terv (ÚMFT) 20072013 közötti időszakra szóló operatív programjaiban több mint 230 milliárd forint támogatást irányzott elő az ipari parkok fejlesztésére .    
(logsped)
2010.05.17.

Autóipari Technológia Kompetencia Központtal bővül a Győri Ipari Parkban működő INNONET.   
(Győri Nap)
2010.05.16.

Ünnepélyes keretek között került sor Rakamazon az ipari park nyitórendezvényére és alapkőletételére a közelmultban.   
(Szabolcs Online)
2010.05.06.

Kiskőrösön az eddig használaton kívüli, volt tüzérlaktanya területén egy korszerű infrastruktúrával ellátott ipari park épül 10 hektáros területen.   
(Hirös index)
2010.05.05.

Szegeden a volt DÉLÉP Házgyár ingatlan bázisán létrejött 41,7 ha területű "barnamezős" ipari park alap-infrastrukturális (víz, szennyvízcsatorna és hírközlési)hálózatát fejlesztik.   
(logsped)
2010.04.22.

Új vállalkozások települnek az ipari parkba, egy már ott működő cég pedig bővíti kapacitását, illetve a Paksi Ipari Park (PIP) Kft. is fejlesztésre készül - tájékoztatta Sztruhár Sándor, a PIP Kft. ügyvezetője.   
(hgv)
2010.04.14.

Kaposvár Város Önkormányzata a Kaposvári Keleti Ipari Park infrastrukturális bővítését kezdte meg.   
(ÖS)
2010.04.07.

Az autóipari alkatrészgyártó spanyol F. Segura egyetlen külföldi üzemében, Szolnokon több tízmillió forint értékű fejlesztést valósított meg, és idén a termelés bővülésével számol.   
(mfor)
2010.03.18.

Az Észak-Magyarország című lap úgytudja, a Szilícium-völgyben működő high-tech cégek egyike gyárat kíván építeni Európában, választásuk Miskolcra esett.   
(MR)
2010.02.13.
A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) pályázatot hirdet az "Ipari Park" cím elnyerésére (IPC2010). A pályázatok benyújtása 2010. február 15-től 2010. szeptember 30-ig lehetséges   
(NFGM)
2010.02.08.
2010. áprilisi időpontokig meghosszabbították, az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztését támogató pályázatok beadási határidejét a regionális operatív programokban.   
(mfor)
2010.02.07.
Uniós támogatásból, több mint 440 millió forintból hajtanak végre infrastrukturális fejlesztéseket a mórahalmi ipari parkban.   
(DM)
2010.01.30.
A Leshegyi Ipari Parkban található Delta Parkba a logisztikai szolgáltató Te Baerts Transport International és a raktártechnikai berendezéseket gyártó és forgalmazó Linde költözött be.   
(logsped)
2010.01.18.
A Mosonmagyaróvári Ipari Logisztikai Üzleti Park Kft. 533 millió forintos infrastrukturális fejlesztést hajt végre 70 hektáros területén - közölte a társaság jogi képviselője.   
(nyugathir)
2009.12.22.
Inkubátorház épül több mint 330 millió forint uniós támogatással Zalaegerszegen; az épület alapkövét december 4-én helyezték el a Zalaegerszeg Északi Ipari Parkban.   
(zalanews)
2009.12.14.
"Az év befektetőbarát ipari parkja" oklevelet 2009-ben a debreceni Határ úti ipari park kapta.   
(ÖS)
2009.12.08.
Kinőtte a területét a Hódmezővásárhelyi Ipari Park, amelyben jelenleg 42 vállalkozás működik. A parkot délkeleti irányban továbbfejlesztik.   
(DM)
2009.11.29.
A tervek szerint 2011 végéig új iparterület, egyfajta "kis ipari park" jön létre Eger felnémeti városrészében, egy csaknem egy évtizede elhagyott, volt kőőrlő üzem helyén.   
(mfor)
2009.11.23.
2009. november 12-én átadták az új helyi járatú autóbuszok felügyeltét és üzemben tartását segítő debreceni telephelyet a Határ úti Ipari Parkban.   
(ÖS)
2009.11.13.
A 2009-ben "Ipari Park" cím elnyerésére vonatkozó pályázati kiírásra 12 pályázat érkezett be. A Bíráló Bizottság javaslata alapján Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter 4 parknak, illetve pályázónak adományozott "Ipari Park" címet.   
(logsped)
2009.11.09.
A miskolci Bosch cégek csatlakoztak a Miskolci Ipari Parkhoz (MIP). A csatlakozást követően a MIP területe huszonhat hektárral bővült.   
(origo)
2009.11.02.
Az államtól vesz földet Kaposvár A 16 hektáros terület kiváló fekvése miatt már most népszerű a vállalkozások körében.   
(ÖS)
2009.10.19.

Az Auchan Magyarország Kft. úgy döntött, hogy logisztikai tevékenységének bővítését a nemrégiben elkészült a Viktória Park Logisztikai Központban helyezi el.   
(logsped)
2009.11.03.

Autóipari technológiai kompetencia központ létesítésére az Innonet 400 millió forintot nyert a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program pályázatán a Győri Ipari Parkban   
(logsped)
2009.10.16.
Makó Város Önkormányzata 2009-ben a makói Ipari Parkban történő új munkahely teremtését (400 eFt/munkahely) kedvezménnyel támogatja, elsősorban a telekárba történő beszámítással.   
(ÖS)
2009.10.12.
Október 5-én Nyíregyházán Záhony Európa nyitott kapuja címmel konferenciát tartottak. Záhony térségében vasúti pályákat újítanak fel, korszerűsítik a közutakat.   
(index)
2009.10.09.
Inkubátorház építéséhez nyert százharminckétmillió forintos, vissza nem térítendő támogatást a Gyomaszolg Ipari Park Kft.   
(origo)
2009.10.08.
Úgy tűnik, kilendül a holtpontról a szászbereki ipari park területén épülő takarmánypellet-üzem ügye.   
(MNO)
2009.10.06.
A török tulajdonban levő Duna Döner Kft. makói élelmiszer-feldolgozó gyárában jövő májusban indulhat meg a döner- és gyrosgyártás.   
(DM)
2009.09.28.
Pécs déli ipari parkja; a magántőkéből megvalósított 260 hektáros beruházás a Dunántúl legnagyobb ipari területe lesz.   
(Napló)
2009.09.13.
Ipari park épül Baktalórántházán
18 hektáros ipari park alapkövét helyezték el pénteken Baktalórántházán.   
(Nyugathír)
2009.07.13.
Bővítik a Győri Ipari Parkot
Hamarosan megkezdi az infrastruktúra kiépítését a Győri Ipari Park Kft. az új, 17 hektáros területén.   
(Nyugathír)
2009.07.13.
Új raktárbázis épült az Egri Ipari Parkban
A Nemzeti Fejlesztési Terv félmilliárd forintos támogatásával, 2,2 milliárd forint értékű beruházás valósult meg az Egri Ipari Parkban.   
(VG)
2009.07.06.
Inkubátor ház épül a Kazincbarcika ipari parkban
Több mint 300 millió forintot nyert Kazincbarcika Önkormányzata a kazincbarcikai ipari park fejlesztésére.   
(ÖS)
2009.06.12.
A Lidl Logisztikai központot létesített a Les-hegy Ipari Parkban
A Lidl diszkontlánc harmadik - egyben legnagyobb - magyarországi logisztikai központja kezdi meg működését június elején.   
(Metropol)
2009.06.03.

Ünnepélyes alapkőletétel a Nagykállói Ipari Parkban

A Nagykállói Ipari Parkban, pénteken ünnepélyes keretek között alapkőletételre került sor.   
(logsped)
2009.05.18.

Az idén elkészül Pécs déli ipari parkja
Elkészül október végére a Pécs déli ipari parkja.   
(hírextra)
2009.05.14.

Üllői Viktória Ipari Park: Új raktár- és irodakomplexum

Az új raktár- és irodakomplexum (logisztikai központ) a nehéz gazdasági körülmények ellenére 2009. április végére elkészült.   
(logsped)
2009.05.11.

A válság ellenére jönnek a befektetők
Csongrád megyében 14-15 ipari park, 2025 telephely, 8 irodaház várja a letelepedni szándékozó vállalkozókat.   
(DM)
2009.04.30.

A Nagykállói Ipari Park várja a vállalkozásokat

A Nagykállói Ipari Park előnyös földrajzi elhelyezkedésű, és kiváló megközelíthetőséggel biztosító közúti és vasúti kapcsolattal rendelkezik.   
(logsped)
2009.04.24.

Fejlesztik az egri ipari parkot

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében félmilliárd forint értékű támogatást kap az Egri Ipari Park (EIP) Kft.   
(origo)
2009.04.21.

A Kiskunfélegyházi Ipari Park befektetőkre vár
Bővítik a kiskunfélegyházi ipari parkot, így döntött a város önkormányzata.   
(origo)
2009.04.16.

Mint a gazdasági vezető elmondta, a régi, egyre gyakoribb karbantartást igénylő szabászgépeket felváltók réven nő a termelés hatékonysága, a munkaminőség és munkabiztonság. Egy autóipari beszállítónál különösen a hatékonyság javítása fontos, ami az állásidő csökkentésével érhető el, hiszen ezen a területen nagy a konkurenciaharc - tette hozzá a szakember.   
(logsped)
2008.04.11.

Lerakták a Gödöllői Innovációs és Logisztikai Park Szolgáltató Központjának alapkövét
Nemrég lerakták a Gödöllői Innovációs és Logisztikai Park (GIP) Szolgáltató Központjának alapkövét. (ingatlanok)   
2009.04.06.

A Cushman & Wakefield kapta a megbízást a szigetszentmiklósi és budaörsi ipari parkok bérbeadására.

A Cushman & Wakefield megbízást kapott VALAD kezelésében lévő szigetszentmiklósi és budaörsi ipari parkok bérbeadására.   
(logsped)
2008.03.25

Az Ipari Parkok Dél-alföldi Regionális workshopja

Tegnap Szegeden megrendezésre került az Ipari Parkok Dél-alföldi Regionális workshopja   
(logsped)
2008.03.20

Az Ipari Parkok Regionális workshopja
Szegeden 2009 március 19-én


A régiónként szerveződő workshopok "Az innováció, mint a kibontakozás lehetősége - célok, támogatások" című témában április 9-én megrendezésre kerülő országos konferencia előkészítését szolgálják.   
(nol)
2009.03.16.

Bővül a Nyíregyházi Ipari Park

Magántőkéből bővül a Nyíregyházi Ipari Park   
(MNO)
2008.12.29.

Texpack Kft. új raktárbázisa a Mórahalmi Agrár-Ipari Parkban

A Mórahalmi Agrár-Ipari Parkban a közelmultban adták át, a csomagolóanyag-kereskedelemmel foglalkozó holland–belga többségi tulajdonú Texpack Kft. új raktárbázisát.   
(DM)
2008.12.22.

A karcagi Ipari Parkban megnyitotta a logisztikai központját a Penny Market

A Penny Market német élelmiszerdiszkont-lánc megnyitotta második logisztikai központját szerdán Karcagon.   
(mfor)
2008.10.27.

Az Austrotherm gyárat avatott a Szekszárdi Ipari Parkban

Harmadik magyarországi gyáregységét avatta Győr és Gyöngyös után Szekszárdi Ipari Parkban a hőszigetelő anyagokat gyártó Austrotherm Kft. pénteken.   
(mfor)
2008.10.21.

Átadták a saslikgyárat Mórahalmon, a Homokhát Térségi Agrár-Ipari Parkban

Október 10-én átadták a Fléma Snack által létrehozott saslikgyárat Mórahalmon.   
(Mórahalmon)
2008.10.09.

Szerkezetkész az üllői Viktória Park Logisztikai Központ

Október első napján került bemutatásra az üllői Viktória Ipari Park legújabb fejlesztése.   
(logsped)
2008.10.09.

Járműipari hűtő-alkatrészeket gyártó üzem létesült a Gyöngyösi Ipari Parkban
Járműipari hűtő-alkatrészeket gyártó üzemet létesített 12 millió dolláros beruházással a Modine Hungária Kft. Gyöngyösön.   
(zoom)
2008.09.25.

Dinamikusan fejlődik a FlyBalaton Ipari Park

A FlyBalaton Ipari Park Zalavár és Sármellék, valamint a Keszthely-hévíz Kistérségi Iroda és a Cape Clear Aviation Repülőtér Üzemeltető Kft. együttműködésének eredményeképpen kezdte meg tevékenységét ipari parkként.   
(logsped/FlyBalaton)
2008.09.17.

Ellátási lánc menedzsment (Supply Chain Management) mesterkurzusok a CEU Üzleti Iskolájában

A CEU Business School a régió vezető üzleti iskolája, amely elkötelezett abban, hogy olyan vezetőket képezzen, akik amellett, hogy kiváló üzletemberek, felelőséget éreznek környezetükért és nyitottak a kultúrális különbségekre.   
logsped)
2008.09.02.

A szentesi ipari parkot fejlesztik
A következő három évben háromszázhatvannégymillió forintos összköltséggel fejlesztik a szentesi ipari parkot.  
(DM
2008.08.28

Serioplast-gyár épül a Nyírbátori Ipari Parkban
Megkezdődött az olasz Serioplast műanyagflakon-gyárának építése a Nyírbátori Ipari Parkban.  
(metro)
2008.08.07

Bővül a miskolci ipari park
Megkezdődtek a mechatronikai ipari park kivitelezési munkálatai Miskolcon - írta szerdai számában az Észak-Magyarország.   
2008.06.25

Spanyol Celo raktárbázis a Tatabányai Ipari Parkban
A csavarokat és kötőelemeket gyártó spanyol Celo közép-európai ügyfeleinek kiszolgálására 375 millió forintos beruházással raktárházat épített a Tatabányai Ipari Parkban.   
mfor)
2008.06.23

A Goodman Budapestről irányítja közép-kelet-európai terjeszkedését

A Goodman (ASX: GMG), az ipari ingatlan és üzleti park fejlesztéssel és létesítménykezeléssel foglalkozó nemzetközi integrált ingatlan csoport ma Budapesten hivatalosan bejelentette a Közép-Kelet-Európára vonatkozó fejlesztési terveit.   
(logsped)
2008.05.19.

Pályázati felhívás az "Ipari Park" cím elnyerésére 2008.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) pályázatot hirdet az "Ipari Park" cím elnyerésére.  
(GKM/logsped)
2008.04.24

Átadták a Bridgestone tatabányai új gumigyárát
A japán Bridgestone csütörtökön hivatalosan megnyitotta első európai, teljesen automatizált üzemét a tatabányai Ipari Parkban.  
(mfor)
2008.04.11

Átadták a Bridgestone tatabányai új gumigyárát
A japán Bridgestone csütörtökön hivatalosan megnyitotta első európai, teljesen automatizált üzemét a tatabányai Ipari Parkban.  
(GM)
2008.04.08

A GE Hungary újabb ingatlan bérel az East Gate Business Parkba

A Cushman & Wakefield nemzetközi ingatlantanácsadó a GE Hungary Zrt megbízásából hosszú távú bérleti megállapodást kötött a Wallis Ingatlan Zrt által fejlesztett East Gate Business Parkba.  
(logsped)
2008.02.25

Bővül a hevesi ipari park
A jelenlegi huszonhét hektáros ipari terület további harminc hektárral bővül, ahol hazai kis- és középvállalkozásokat kívánnak letelepíteni.   
(Origo)
2008.02.20

Vállalati tanműhely a Flextronics Kft. zalaegerszegi ipari parkjában
Vállalati elektronikai tanműhelyt adott át pénteken a Flextronics Kft. zalaegerszegi ipari parkjában.  
(mfor)
2008.02.18

Indiai gumigyár épül gyöngyösi ipari parkban
300 millió eurós, azaz több, mint 75 milliárd forint beruházást hajt végre Magyarországon két lépcsőben az indiai Apollo Tyres - jelentették be január 16.-án Új-Delhiben.  
(hirado.hu)
2008.01.28

Építkezések a mórahalmi ipari parkban
Háromszázötven újabb munkahelyet ígér az a három befektető, amelyek építkeznek a mórahalmi ipari parkban.  
(DM)
2008.01.28

15 hektárnyi területet vásárolt az esztergomi ipari parkban a Magyar Suzuki Zrt.
A Higi Papírsoft gyárának alapkövét 2006. április 19-én rakták le a szolnoki ipari parkban. Azóta az üzem elkészült, sőt a gépeket is elhelyezték.  
(kema)
2008.01.28

A szolnoki ipari parkban marad a papírüzem
A Higi Papírsoft gyárának alapkövét 2006. április 19-én rakták le a szolnoki ipari parkban. Azóta az üzem elkészült, sőt a gépeket is elhelyezték.  
(index)
2008.01.28

Átadták a Karcagi Ipari Park infrastruktúra-hálózatát és elhelyezték a Penny Market regionális logisztikai központjának alapkövét.
A közel 50 hektáros ipari park beruházója és üzemeltetője a Karcagi Ipari Park Kft  
(PF)
2007.12.27

Ipari park épül Rakamazon
Sikeresen pályázott Rakamaz a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnál egy ipari park létesítésére, a beruházás megvalósítását tavasszal kezdik  
(mfor)
2007.12.20

Raktárbázis épül a Tatabányai Ipari Parkban
Százmillió forintos beruházással raktárbázist épít a Tatabányai Ipari Parkban a nemzetközi fuvarozással foglalkozó Ho-Máhr Trans Kft.  
(mfor)
2007.12.11

"Ipari Park" címet nyert 11 pályázó
"Ipari Park" címet nyert 11 pályázó 2007 márciusában. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 1997. óta évente hirdet pályázatot az "Ipari Park§ cím elnyerésére. 2006-ig 179 "Ipari Park" címmel rendelkező szervezet működött.  
(GKM )
2007.04.02.

Logisztikai központok és ipari parkok bővítése 70 milliárdból
Logisztikai központok és ipari parkok közvetlen és közvetett fejlesztésére 2007 és 2013 között 65-70 milliárd forintot fordíthat Magyarország uniós források felhasználásával - mondta el Merényi Miklós, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára, a közelmultban Budapesten  
(vg.hu)
2007.03.02.

Nyolc uniós pályázatot hirdetnek meg tavasszal
Az ország minden részén, vagy legalább egy-egy régióban elérhető új pályázati kiírásokra lehet számítani március-áprilisban az Új Magyarország fejlesztési terv keretében - írja a Világgazdaság.  
(vg)
2007. 02. 07.

Biodízel üzem Hódmezővásárhelyen
Európában egyedülálló technológiát alkalmazó növényiolaj-prés és biodízel üzem épül Hódmezővásárhelyen. Az ausztrál tulajdonú beruházó cég 125 millió euróból építi fel az üzemet a város ipari parkjában.  
(MR)
2007. 01. 26.

Változások az ipari park cím odaítélésében
Sem az ipari park címre javaslatot tevő bíráló bizottság, sem a gazdasági és közlekedési miniszter tanácsadó testületeként működő fejlesztési tanács működési rendjének meghatározásához nem kell a miniszter jóváhagyása - a január 26-tól hatályos rendelet-módosítás a Magyar Közlönyben jelent meg.  
(FN)
2007. 01. 22.

Ipari parkok és logisztikai fejlesztések
Egyed Géza a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára tartott előadást az Ipari Parkok Egyesülete Közgyűlésén. A GKM épületében szervezett eseményen, 2006. december 6-án ismertette a feladatokat az Új Magyarország Fejlesztési Tervvel összefüggésben, különös tekintettel a Gazdaságfejlesztési Operatív Programra.  
(GKM)
2006. 12. 11.

Új raktárcsarnokot épít az egri Elso Elbe Hungária az egri ipari park területén
Egy 1600 négyzetméteres raktárcsarnokot épít az egri ipari park területén a német Elso Elbe Hungária Bt., illetve hosszú távú beszállítói szerződést kötött a ZF Hungária Kft-vel.  
(VG)
2006. 11. 28.

Alkatrészek a Suzukinak az esztergomi ipari parkból
A Kirchhoff cég két háromezer négyzetméteres új üzemcsarnok és egy iroda építését kezdi meg a nyáron az esztergomi ipari parkban.
A német cég 2004 januárjában alapította magyar leányvállalatát, és novemberben már meg is kezdték a Suzuki gyár számára szállítandó hegesztett karosszériaelemek gyártását. Az elmúlt évben újabb gyártócsarnokot építettek pályázati támogatással, s az idén már hatvan ember dolgozik itt. A most megvásárolt új területen saját erőből egy háromezer négyzetméteres hegesztőcsarnokot, egy ugyanekkora présüzemet, valamint egy 80 négyzetméteres irodát építenek, ahol 2007 végétől a legújabb Suzuki-modellhez gyártanak majd alkatrészeket. (NOL)
2006.06.19.

Másfél milliárdos befektetés az oroszlányi ipari parkban
Az oroszlányi ipari parkban létesít üzemet a világ egyik legnagyobb festékgyártója, a japán Musashi. A vállalat még az idén felépíti háromezernégyzetméteres csarnokát - tudta meg a Független Hírügynökség.
A világcég termékeit elsősorban az iparban, műanyag fogyasztási cikkek, mobiltelefonok, televíziók színezésére használják, az éves forgalmat pedig a három éves termelésfelfutást követően nyolc milliárd forintra tervezik - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Rajnai Gábor oroszlányi polgármester aki kedden írt alá szerződést az üzem felépítéséről.
2006.05.18.

A Globiz International a debreceni ipari parkba költözött
Március végén elkészült a debreceni Globiz International Kft. beruházásának első üteme a debreceni regionális és innovációs ipari parkban. A háromezer négyzetméter alapterületű logisztikai központ kialakítása 300 millió forintba került.
Az elektronikai és számítástechnikai eszközök, valamint autóhifi-berendezések összeszerelésével és forgalmazásával foglalkozó társaság, a debreceni mellett eddig már Romániában, Szlovákiában és Szerbia-Montenegróban létesített üzemet. Az elektronikai alkatrészek, szerszámok és hangtechnikai eszközök gyártásában és értékesítésében több mint ezer partnerrel működnek együtt. (NPO)
2006.05. 03.

Logisztikai centrum épül pápai ipari parkban
Az Európai Divat Szolgáltató Kft. 13 milliárd forint értékű logisztikai centrumot épít a pápai ipari parkban. A cég 900 millió forintnyi állami támogatást igényelt a 30 ezer négyzetméteres terület kialakításához, ahonnan minőségi ruházati termékeket szállítanak majd német és osztrák áruházláncokba. Az izraeli és német tulajdonú kft. 16 hektárt vásárolt az ipari parkban, s ott 30 ezer négyzetméteres területen alakítja ki az üzemi épületet, a kamion terminálokat és a parkolót. Mayer István, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a logisztikai tömb mellett felépítenek egy 40 szobás szállodát, benzinkutat és egy kisebb bevásárlócentrumot is.
A logisztikai centrumnak az év utolsó hónapjaiban el kell készülnie, sőt már az idén kétmilliárd, 5-6 év múlva 6 milliárd forintos termelési értéket kívánnak elérni. (HVG)
2006.04.10.

Az ipari parkokba a magas hozzáadott értéket előállító cégek települtek
A magas hozzáadott értéket előállító cégek települtek az ipari parkokba, innen származik a teljes export 22 százalékát kitevő high-tech export 60 százaléka - mondta Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium külgazdasági helyettes államtitkára 2006. március 7-én, Makón az "Ipari Park Fejlesztési Program 2006" című konferencián.  
2006. 03. 16.

Ipari park a Komáromhoz közeli Ácson
423 milliós beruházás keretében ipari parkot épít a Charbon Kft. a Komáromhoz közeli Ácson. A volt cukorgyár 44 hektáros területére tervezett park a tervek szerint szoros kapcsolatban lesz majd a Komáromi Ipari Parkkal.
A Komáromi Ipari Parkban ugyanis lassan elfogy a szabad bérbe vehető terület, így az esetlegesen elutasított potenciális lakókat az ácsi parkba irányítják majd a megállapodás szerint.
Jelenleg nyolc cég tevékenykedik az ipartelepen, melynek ipari parkká alakítását a helyi önkormányzat is támogatja (PF)
2006.03.13.

Ipari park nélkül nem megy
Eddig az ipari park cím elnyerésére írt ki a ki Gazdasági és Közlekedési Minisztérium minden évben pályázatot, és ez tovább is folytatódni fog. Ami új elem 2006-ban az, hogy két úgynevezett minősített ipari park címet vezetnek be, és ezekre külön lehet pályázni.
Az egyik az úgynevezett integrátor ipari park cím, a másik pedig a Kistérségi gazdaságfejlesztő ipari park cím lesz. Ezeknek a minősített címeknek az a célja, hogy tovább ösztönözzék az ipari parkok fejlesztését, hogy ne csak az alapinfrastruktúrák szolgáltatását tudják biztosítani az odatelepülőknek, hanem ennél többet - például inkubációs lehetőséget, innovációs központot, innovációs szolgáltatásokat, vagy a kistérségi ipari parkok esetében az adott régióban a tudásközpontokkal való szorosabb együttműködést.
De legalább ennyire fontos a regionális fejlesztési célok hatékony segítése, támogatása, hogy a szolgáltatások színvonala elérje az Európai Unióban szokásos és bevett szolgáltatási szintet. (MR)
2006. 03. 06.

Pályázati felhívás az "Ipari Park" cím elnyerésére
Az "Ipari Park" címről és az ipari parkok fejlesztését szolgáló rendszer működtetéséről szóló 186/2005. (IX. 13.) Korm. rendeletben megfogalmazott feltételek szerint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) pályázatot hirdet az "Ipari Park" cím elnyerésére.
A GKM célja, hogy jelen pályázattal lehetőséget adjon az "Ipari Park" cím elnyerésére olyan szervezetek számára, amelyek
- az ipari parkban, illetve annak környékén működő - elsősorban kis- és közepes - vállalkozások számára széleskörű üzleti és innovációs szolgáltatásokat nyújtanak,
- szoros szakmai kapcsolatokat építettek/építenek ki a parkba betelepült és a park vonzáskörzetében működő vállalkozásokkal,
- bekapcsolódtak, vagy bekapcsolódásukat előkészítették a kistérség és a régió gazdaságának fejlesztésébe,
- elősegítik a logisztikai fejlesztések megvalósítását, továbbfejlesztését,
- aktív részeseivé kívánnak válni az ipari parkok fejlesztési programjának.

A cím elnyerésére azok a társaságok, önkormányzatok jelentkezhetnek, amelyek az ipari parkot megvalósítani, fejleszteni és üzemeltetni szándékozzák. A szükséges adatlapok és az útmutató a GKM honlapjáról, valamint a Lendület portálról letölthetőek.
Az adatlapok és a formanyomtatvány sem tartalmukban, sem alakjukban nem változtathatóak, leadási határidő: 2006. június 30-a.
2006. 03. 03.

Új gabonatároló a bélapátfalvai ipari parkban
A bélapátfalvai ipari parkban átadták hazánk legnagyobb, intervenciós gabona raktározására alkalmas tárolóját, amely 50 ezer tonna szemes terményt képes befogadni.
A 12 ezer négyzetméter területű csarnok aljzatának készítéséhez 2500 köbméter ipari betont használtak fel. Az objektumba a megmaradt iparvágánynak köszönhetően vasúton is lehet szállítani az árut. A város vezetőinek tervei között környezetbarát üzemanyag előállítása is szerepel, amit szintén az ipari park területén kívánnak megvalósítani. (MSZ)
2006. 03. 03.

Támogatnák az ipari parkba települést
A jövőben azok az ipari parkok élvezhetnek előnyt, amelyek határozottan ösztönzik a kis- és középvállalkozások betelepülését. A kkv-k körében is egyre vonzóbb a beletelepedés az ipari parkokba - írja a Világgazdaság.
Az ipari parkoknál a jövőben mind nagyobb hangsúlyt kíván helyezni a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a kis- és középvállalkozások fejlesztésére. A kkv-k támogatásának prioritását az ipari parki fejlesztéseknél már a II. Nemzeti fejlesztési tervben is érvényre kívánják juttatni.
Hitelkonstrukciót kívánnak kidolgozni, amely infrastruktúrával ellátott telephely vásárlásához nyújt forrásokat. Támogatnák a telephely megvalósítását, inkubátorházak építését, az innovációs és tanácsadói tevékenységeket, valamint meghatározott rendszerek létrehozását és karbantartását.
2006.01.25.

Új ipari park létesül Sopronban
A 34 hektáros ipartelepen komplex ipari, kereskedelmi, szállítmányozási területeket szeretnének kialakítani ipari termelésre és szolgáltatások végzésére. Az üzemeltetők főként a hazai és külföldi kis- és középvállalatok megjelenésére számítanak, többek között az általános feldolgozó gép-, a faipar, a számítástechnika és informatikai termékek összeszerelése, részegységek gyártása, valamint a papíripari termékgyártás területéről.
A Soproni Ipari Zóna Kft.-t kilenc magánszemély és kilenc jogi személy nélküli gazdasági társaság alapította 2003-ban. A soproni önkormányzat tavaly év végén a Sopron Holding Vagyonkezelő Rt. révén üzletrészt vásárolt a társaságban, értesült a Világgazdaság. (VG)
2006.01.19.

Felavatták az Algyő és Térsége Jura Ipari Park és Logisztikai Központot
A Szeged és Algyő között 20-án fölavatott, kiváló földrajzi adottságokkal rendelkező Jura Ipari Park és Logisztikai Központ máris élettel teli, de új lehetőségeket is kínál. A 71 hektáros területre az eddigiek - mintegy negyven virágzó vállalkozás - mellé új cégek betelepülését, illetve barna - vagy zöldmezős beruházásokat várnak.
Kiváló adottságokkal rendelkezik a terület. Egyik oldalát a 47-es út határolja, a másikat az ipari vágánnyal rendelkező vasút, de az ipari park területéhez közel kanyarodik majd az M43-as is, melyen az M5-öst és az országhatárt lehet elérni. Az egykori kőolajipari vállalat építette ki az itteni úthálózatot, az üzemcsarnokokat, az energetikai rendszert, a szociális létesítményeket. A most ipari parkká nyilvánított 30 hektárnyi terület akár 90 hektárosra is bővíthető. Jura Ipari Park 
(DM)
2005.12.22.

Szélerőművet építenek a mezőtúri ipari parkban
A Mezőwind Kft. szélerőmű építésébe kezdett a mezőtúri ipari parkban: az 1,5 megawatt teljesítményű berendezést Németországban szerelik össze, és várhatóan jövő tavaszán állítják fel végleges helyén - közölte az ipari parkot működtető társaság vezetője.
A területre szóló bérleti szerződést a beruházó az már megkötötte az Ipari Park Kft.-vel - jelezte Kacskó László igazgató. Jelenleg a földmunkák folynak, ezt követi a próbacölöpözés és a süllyedés-vizsgálat. A 660 millió forint értékű beruházás megvalósításának fővállalkozója a Békéswind Kft. - tette hozzá. (NG)
2005.12.21.

Új Ipari Park címek 2005-ben
Tizenöttel nőtt az ipari parkok száma Magyarországon a gazdasági és közlekedési miniszter döntése alapján. Így - ezekkel - az országban működő ipari parkok száma eléri a 179-et - mondta Pongorné Csákvári Marianna, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára sajtótájékoztatón. A helyettes államtitkár elmondta, eddig még nem szűnt meg ipari park. A működők 90 százalékában van érdemi és eredményes gazdasági tevékenység. Az adatok szerint 5-10 olyan park van, amely, ha jövőre sem mutat jelentős fejlődést, át kell gondolni, hogy érdemes-e megtartani a címet. A cím egyébként lehetőség, amellyel élni lehet és kell - hangzott el. Új ipari parkok 
2005.12.20.

Három új ipari park jön létre a Szeged térségben
Három új ipari park jön létre a társégben: Algyőn, Kisteleken és Klárafalván létesül beruházói övezet. Az Algyő Park Kft. az Algyő térségéből folyamatosan kivonuló Mol Rt. által kihasználatlanul hagyott területeket hasznosítja, zöldmezős és barnamezős beruházási lehetőséget egyaránt biztosít. A betelepülő vállalkozásoknak felújított irodákat és üzemcsarnokokat kínálnak. A Kistelek Térségi Ipari Parkot az M5-ös autópálya becsatlakozási pontjánál tervezik. A Klárafalvi Ipari Park a Németh Toll Kft. üzemének ad helyet, betelepíthető területeire kis- és közepes vállalkozásokat várnak. (DM) Új ipari parkok 

2005.12 19.