Egy százalékponttal csökken a diákhitel kamata, amely a válság előtti szintre áll így vissza. A mérséklődő kamat a piaci környezet javulásának tudható be.
(origo)
A költségtérítéses képzésben tanulók havonta maximum 50 ezer forintot, a más típusú képzésben tanulók legfeljebb 40 ezer forintot igényelhetnek szeptember 15-ig.
Azok, akik esetleg a válság miatt nehéz helyzetbe kerülve nem tudják fizetni a részleteket, két évig kérhetik annak mérséklését.
(hirszerzo)
Már csak pár nap maradt igénylésük leadására azoknak, akik új Diákhitel-igénylőként, már az első kifizetési napon, október 15-én szeretnének pénzhez jutni. Ez a pénzösszeg mostantól akár 200 ezer - a költségtérítéses hallgatók számára akár 250 ezer - forint is lehet.
(hirado.hu)
2008.09.10
A CEU Business School a régió vezető üzleti iskolája, amely elkötelezett abban, hogy olyan vezetőket képezzen, akik amellett, hogy kiváló üzletemberek, felelőséget éreznek környezetükért és nyitottak a kultúrális különbségekre.
logsped)
2008.09.02.
Nem változik a diákhitel kamata és a felvehető összeg sem a 2007/2008-as tanév első félévében - közölte a Diákhitel Központ (DK) Zrt.
(VG)
2007. 09. 11.
A 2006/2007-es tanévtől kibővül a diákhitelre jogosultak köre, jelentősen egyszerűsödik az ügymenet, valamint a költségtérítéses hallgatók számára lehetőség nyílik magasabb havi kölcsönösszeg felvételére is.
(Magyarország.hu)
2006. 05. 17.
Támogatást kapnak a hiányszakmák
Útravaló - Nemzeti Ösztöndíj Program néven átfogó ösztöndíjrendszer indul az idén, amely az általános iskolától a felsőoktatásig biztosít támogatásokat a diákoknak - döntött a múlt héten a kormány
A idei költségeket a kabinet 1 milliárd forintra becsli, míg a 2006-os forrásigény 2,22 milliárd forint. A program már meglévő és új elemeket is tartalmaz. A középiskolai szinten új elem az "út a szakmához" program, amely elsősorban az úgynevezett hiányszakmákra van kihegyezve. Ebben szakiskolai és szakközépiskolai diákok és tanárok vehetnek részt pályázat útján. Segítségével elérhető, hogy növekedjen az adott régió munkaerő-piaci igényeinek megfelelő szakmákra történő beiskoláztatás. Az érintett diákok számát az oktatási tárca kétezer főre teszi, míg a pedagógusokét négyszázra. Az "út a szakmához" idei 38,4 és jövő évi 115,2 millió forintos kerete azonban csak töredékét teszi ki az olyan több száz millió forintos ösztöndíj-támogatásoknak, mint amelyek a középiskolába való felvételit vagy a leérettségizést segítik. A 15 működő és most létrejövő ösztöndíjforma összesen mintegy 100 ezer diákot érint.(NG)
2005. 03. 17.
A munkaügyi és az informatikai tárca közösen indít távoktatásos felnőttképzési programokat ősztől az eMagyarország-pontok segítségével.
Az informatikai tárca kezdeményezésére a programok között szövegszerkesztést, táblázatkezelést és az internethasználatot oktató kurzusok is lesznek - mondta Kovács Kálmán. A távoktatásos programokon bárki részt vehet, a tervek szerint a felnőttképzési programban később a pedagógus-továbbképzés is helyet kap, az FMM pedig a tárca főoldaláról is elérhető karrierépítési weblapot készít.
2004. 06. 27.
Sikeres elektronikus felvételi vizsga a KVIFK-n
Másodszor felvételiztek elektronikusan a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai Karára jelentkezett hallgatók. Az IBCnet RevisiON vizsgáztató-rendszerével négy nap alatt 1669 felvételiző egyidejűleg 100 munkaállomás használatával írta meg felvételi vizsgáját, és néhány másodpercen belül láthatta annak eredményét.
A BGF Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai Karára felvételizők idén a központi felvételi vizsgák helyett egy korszerű, informatikai alapra helyezett rendszerrel vizsgázhattak földrajzi, matematikai, történelmi és logikai témákból. A rendszer valamennyi, a karra jelentkező hallgató felvételijének lebonyolítására egységes, objektív és hibamentes megoldást kínál. Az elektronikus vizsgáztatás számottevően csökkenti az emberi erőforrás szükségletet is. "Az éves felvételi vizsgák lebonyolítása hagyományos módszerekkel 18-20 oktató és a tanulmányi osztály munkatársai teljes kapacitásának mintegy két hetes lekötését jelenti" mondta Zimányi Krisztina, a főiskola Távoktatási Központjának igazgatója. Az elektronikus vizsgáztató-rendszer 20 ember 15 napi munkáját alig 4 nap alatt végezte el.
2004. 06. 23.
Elektronikus jelentkezés a felsőoktatásba
A 2004-es felsőoktatási felvételi eljárásban 71 jelentkező elektronikusan nyújtotta be jelentkezési lapjait a Carnation Rt. és az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI) együttműködésében fejlesztett e-jelentkezés kísérleti rendszeren keresztül.
A 2004. január 1-én elindult tesztidőszak alatt az OFI külön ügyfélszolgálatot biztosított az e-jelentkezők számára, ahol telefonon, e-mailen és személyesen is választ kaphattak kérdéseikre. Az e-jelentkezés a hagyományos felvételi eljárásnak megfelelően március 1-én zárult le, a rendszeren keresztül 71 jelentkező töltötte ki és küldte el jelentkezési lapjait.
Bár a tesztrendszer ebben az évben csak a felhasználók kisebb körét szolgálta ki, kialakítása révén az bármikor, teljes körűen is hozzáférhetővé tehető. A rendszer sikeres debütálása technikailag lehetővé teszi, hogy a következő évben már jóval több felvételiző küldhesse be a világhálón át felvételi lapjait, ám a teljes körű bevezetés előtt a vonatkozó jogszabály módosítására még szükség van.
2004. 03. 12.
Waberer's logisztikai ösztöndíjak
Eddig 6 millió forinttal támogatta a Waberer's Csoport az idei évben a magyar felsőoktatást. A támogatásból a logisztikai és közlekedésmérnöki szakirányon tanuló nappali tagozatos hallgatók részesülnek.
A Waberer's Csoport a Széchenyi István Egyetem húsz hallgatójának ítélt oda a héten fejenként 25 ezer forint, összesen tíz hónapon keresztül folyósított logisztikai ösztöndíjat. A cégcsoport hagyományosan támogatja az Universitas-Győr Alapítványt: idén az elmúlt évinél 25 százalékkal magasabb összeggel, összesen 2,5 millió forinttal járul hozzá ahhoz, hogy a korábban főiskolaként működött Széchenyi István Egyetem mielőbb megvalósíthassa egyetemi szintű oktatási törekvéseit. A Waberer's Csoport idei oktatási támogatottjai között van továbbá a Magyar Közlekedési Mérnökképzésért Alapítvány, amelynek ösztöndíjra szolgáló céltámogatás keretében 2 félévre összesen 3,2 millió forintot biztosít a cégcsoport.
A Waberer's Csoport, Közép-Kelet-Európa vezető szállítmányozási, fuvarozási és logisztikai szolgáltatója 2003-ban azt Universitas-Győr Alapítvány mellett anyagi támogatást nyújtott a Magyar Közgazdászhallgatók Egyesületének, a Nemzetközi Pető Intézetnek és egyéb gyermek-alapítványoknak is összesen 3 millió forint értékben.
2004. 03. 04.
BME >>>
Dunaújvárosi Főiskola - Logisztikai műszaki menedzserasszisztens >>>
Budapesti Gazdasági Főiskola >>>
Szolnoki Főiskola >>>
Bethlen Gábor
Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola >>>
EFEB Felnőttoktatási Központ >>>
Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája>>>
MLE>>>
Oktáv Rt.>>>
ROCKENBAUER FELSŐOKTATÁSI KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG>>>
Szakkönyvek>>>
Széchenyi István Egyetem>>>
Volán Humán Oktatási és Szolgáltató Rt.>>>
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem>>> Több oktatási link >>>