Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Gyárat épít a Nova Bútor a Zalaegerszeg déli ipari parkban

A Zalaegerszeg déli ipari parkjában vásárolt több mint négyhektáros területen 500 millió forintot meghaladó beruházással épít gyárat a Nova Bútor Kft. - közölte a zalai megyeszékhely polgármestere. (MTI)

Gyutai Csaba polgármester a zalaegerszegi közgyűlés előző napi döntéseiről szóló sajtótájékoztatón beszélt egyebek között arról is, hogy a közeli Nován már évek óta jelen lévő vállalkozás kedvezményes áron, 35 millió forintért vásárolta meg az építkezéshez szükséges területet.

A cég vállalása szerint minimum 510 millió forint beruházással hozza létre a gyártóüzemet, ahol két éven belül legalább száz embert foglalkoztat majd, és a két év alatt összesen 560 millió forintos árbevételt is garantál.

A polgármester szólt arról is, hogy a közgyűlés elfogadta az első féléves költségvetésről szóló beszámolót, ami szerint jelentős összeget, mintegy 800 millió forint tartalékot sikerült képeznie a városnak. A precíz gazdálkodás ellenére ezt az összeget azonban csak a hiány pótlására tudja felhasználni Zalaegerszeg, mert a legnagyobb adózónak számító Flextronics gazdasági nehézségei miatt több száz millió forinttal csökkent a nagyvállalattól származó iparűzésiadó-bevétel.

Hozzátette: a pénzügyi tartalék "elolvadása" is indokolja azt a törekvést, hogy a város gazdaságát több lábra állítsák, s erősítsék a gazdasági szereplőket. Zalaegerszeg cégei ugyanis jól teljesítettek, a Flextronicsot nem számítva az első fél évben időarányosan a tavalyi évnél 31 millió forinttal több adóbevétel folyt be tőlük - mondta.
(logsped)

További információk:



2014.09.21.