Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

F. Segura a termelését bővíti

Kapcsolódó oldal:  



F. Segura a termelését bővíti a Szolnoki Ipari Parkban

Az autóipari alkatrészgyártó spanyol F. Segura egyetlen külföldi üzemében, Szolnokon több tízmillió forint értékű fejlesztést valósított meg, és idén a termelés bővülésével számol.

A gyártócsarnok egyik részében kialakított szerszámkarbantartó műhelybe a napokban érkeztek új gépek, amelyeknek még jelenleg is a kicsomagolásánál, illetve beüzemelésénél tartunk" - tájékoztatott Kézér Renáta. Elmondta: a cégcsoport számára is jelentős veszteségeket okozott a válság. A Segura összességében mintegy 30-35 százalékos visszaesést könyvelt el emiatt, a szolnoki üzemnek pedig a beindítását nehezítették meg, illetve késleltették bő fél évvel a negatív világgazdasági folyamatok - magyarázta a vezető.

A Szolnoki ipari parknak egyik meghatározó vállalkozása így csak 2009 őszén tudta beindítani termelését. A mintegy 3 milliárd forint beruházással felépült üzemben jelenleg még csak 15 szakember dolgozik egy-két műszakban. Ők préselt és hegesztett acél gépjármű-alkatrészeket, ezen belül is elsősorban karosszéria-, illetve motor-biztonsági és tartóelemeket készítenek a Ford és a Volkswagen konszern autógyárainak.

Mivel a megrendelés-állomány folyamatosan nő, a létszám ez év végére várhatóan negyvenre bővül, a későbbiekben pedig megközelíti majd a százat - húzta alá Kézér Renáta. A pénzügyi és személyügyi vezető hangsúlyozta: 2010-ben 2-2,5 millió eurós árbevétel szerepel a terveik között, amely a következendő öt évben reményeik szerint megtöbbszöröződik.

A válság meghiúsított egy időre egy korábban ugyancsak a Szolnoki Ipari Parkkal összefüggésbe hozott Segura-projektet. A cég letelepülésekor az elképzelések között még szerepelt egy napkollektor-gyár megépítése, ez azonban jelenleg nincs napirenden - fogalmazott Kézér Renáta.

A valenciai központú spanyol F. Segura csoport egy 1970-ben alapított családi vállalkozásból jött létre. A cég mintegy három évtizede tervez és gyárt számos autómárka - például a Ford, a Volvo, a Land Rover, a Volkswagen és a SEAT - számára motorhoz és autókarosszéria-elemekhez tartozó fém alkatrészeket. A Segura Spanyolországban több gyárat is üzemeltet, 1989 óta vannak tervezőirodái Németországban, Svédországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában is.

A szolnoki bázis egy közel 10 hektáros területen épült fel közel egy évtizede az ipari parkban. Az első nagy cégek között más járműipari vállalkozások is voltak, így a bőr autókárpitokat gyártó Eagle Ottawa, az ugyancsak autóalkatrész-ipari beszállító Le Belier és a Stadler Rail Csoport vasútijármű-gyára. (mfor)

További információk:



2009.03.03.