A MÁV-Start Zrt. a budapesti elővárosi közlekedés számára több részletben 70, a távolsági közlekedésbe pedig 18 motorvonat beszerzését tervezi 2015 végéig, a tervek szerint mintegy 200 milliárd forintból - közölte a vasúttársaság az MTI érdeklődésére.
(logsped)
A MÁV Zrt. Igazgatósága elfogadta a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. kezdeményezését, hogy megtervezzen és szolnoki járműjavító műhelyében gyártson két személyszállító, InterCity közlekedés igényeit kielégítő (IC-) kocsit. Az új kocsik a MÁV-START részére készülnek.
(mfor)
Folyamatban van a záhonyi széles nyomtávú vasúti alaphálózat korszerűsítésének második üteme. A beruházás során az állomásokon és rendező pályaudvarokon végeznek felújítási munkálatokat.
(logsped)
A MÁV-Trakció most induló fedélzeti ERTMS (Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer) rendszer telepítésére kiírt közbeszerzési pályázaton részt vesz az Alstom.
(logsped)
Szegedet Vásárhellyel és a Szegedet Makóval összekötő villamos és vasúti - kombinált üzemű - közlekedés, vagyis Tram Train tervezése kezdődhet el.
(DM)
Október 5-én Nyíregyházán Záhony Európa nyitott kapuja címmel konferenciát tartottak. Záhony térségében vasúti pályákat újítanak fel, korszerűsítik a közutakat.
(index)
A MÁV Zrt. kihirdette a 2009. január 15-én indított, a Forgalmi Vonatközlekedési Információs Rendszer (FOR) megvalósítására vonatkozó közbeszerzési eljárás eredményét.
(logsped)
A MÁV-TRAKCIÓ Zrt., a KfW IPEX-Bank GmbH és az Európai Beruházási Bank (EIB) vezetői a tegnap Budapesten aláírták a 25 darab Bombardier TRAXX kétáram-rendszerű villanymozdony finanszírozási szerződését.
(logsped)
Az Európai Bizottság elé terjesztették azt a nyugat-magyarországi vasútfelújítási projektet, melynek hatására fél órával rövidebb lesz a járatok menetideje.
2008.12.06
Januártól a NIF Zrt. feladata a vasútfejlesztés
A vasúti fejlesztéseket januártól a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt., mint fejlesztési közreműködő végzi - a vasúti törvényt az Országgyűlés a 2008. évi költségvetést megalapozó törvénycsomagban módosította így.
A vasúti törvény kiegészítése meghatározza a fejlesztési közreműködő fogalmát. Ez olyan gazdasági társaság, amely vasúti pályahálózat létesítését, fejlesztését, felújítását végzi, de nem minősül a pályahálózat működtetőjének. Ez utóbbi kitétel azért fontos, mivel így a társaságnak nincs szüksége vasúti tevékenységi engedélyre.
A fejlesztési közreműködő fogalmát azért kellett bevenni a törvénybe, mivel a másik kiegészítés ezzel a státusszal ruházza fel a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-t. Ez a társaság végzi a jövőben - a Magyar Állam nevében és javára - a központi költségvetési, valamint az uniós támogatásból megvalósuló vasúti létesítési-, fejlesztési- és felújítási feladatokat.
A létrehozott eszközöket a NIF Zrt. átadja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek, amely arra vagyonkezelési szerződést köt, az illetékes miniszter által megjelölt szervezettel.
(mfor)
2007.12.27.
Keretmegállapodás Békés megye vasúti fejlesztéséért
A mai napon keretmegállapodást kötött a MÁV ZRt., Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Békés Megyei Önkormányzat annak érdekében, hogy a Budapest - Békéscsaba - Lőkösháza vasúti fővonal és nemzetközi közlekedési korridor, valamint az ehhez kapcsolódó hálózati elemek fejlesztése sikeresen megvalósuljon.
A dél-alföldi, köztük a békés megyei régió az elmúlt időszakban gazdaságilag is jelentős átalakulásokon ment keresztül. A mezőgazdasági és a kereskedelmi szféra átmeneti hanyatlása után a térség ismét a fejlődés útjára állt, és az agráripar mellett számos ipari központ is létesült. A régió fellendítésében a vasúttársaság is részt kíván venni. A térség közlekedési fejlesztésének célja az elérhetőség javítása, a regionális versenyképesség növelése, valamint a társadalmi-gazdasági és a területi kohézió erősítése. Az elérhetőség minősége döntően befolyásolja a gazdaság versenyképességét és növekedését. A jó közlekedési infrastruktúra előmozdítja a vidéki térségek felzárkózását és a gazdasági fejlettség térbeli kiegyenlítését, ezért közös érdek a régióközpont, Békéscsaba, valamint a megyét átszelő nemzetközi vasúti fővonal modernizálása.
A MÁV ZRt. infrastruktúra fejlesztési programjában kiemelten szerepel az európai korridorok rehabilitációja, elsődlegesen a transz-európai vasúthálózat részét képező (TEN-T) hazai, azon belül is a Helsinki folyosókban futó vasútvonalak fejlesztése. Ennek keretében a IV. páneurópai korridor Budapest - Szolnok - Békéscsaba - Lőkösháza vasútvonal felújítása két ütemben valósulna meg. Az ISPA program keretében részben befejeződött a Szajol - Mezőtúr és a Békéscsaba - Lőkösháza vonalszakaszok átépítése. A Békéscsaba - Lőkösháza vonalszakasz felújítása rehabilitációs szintű munkákat tartalmazott, amelynek eredményeként a megengedett sebesség a jelenlegi 80 km/h-ról 100 km/h-ra változott. Ezen túlmenően elkészült Mezőtúr és Nagylapos között 3 km hosszan a kétvágányú pályává történő átépítés, valamint Gyoma - Mezőberény - Murony között szintén a kétvágányú pálya létesítése.
Az ISPA program folytatásaként a II ütemben a Kohéziós Alap forrástámogatásával befejezésre vár a lőkösházi vonal teljes körű rekonstrukciója, amely magában foglalja a Mezőtúr - Békéscsaba vonalszakasz, valamint Békéscsaba állomás komplex felújítását. E munkák végrehajtása után gyorsabb elérhetőség - Békéscsaba és Budapest között a jelenlegi 2 óra 50 percről, 2 órára csökken a menetidő -, biztonságosabb közlekedés valósulhatna meg.
A tervek között szerepel továbbá a Békéscsaba - Lőkösháza szakasz kétvágányúvá történő átépítése, és a Békéscsaba - Gyula - Kötegyán vasútvonal rehabilitációja is.
Nemzetközi vonatkozásban Románia EU-s csatlakozásával még inkább felértékelődik a határok átjárhatósága és a határon átnyúló kapcsolatok fejlesztése, helyreállítása. Ehhez igazodva a megállapodást aláíró felek együttműködnek a Nagyvárad - Gyula - Békéscsaba - Szeged vasútvonal fejlesztésének előkészítésében, és az ehhez szükséges források megszerzésében.
A telepítésre kerülő korszerű elektronikus irányító- és biztosító berendezések növelik a vasúti közlekedés biztonságát és a forgalom szervezhetőségét: a pályaépítési munkák mellett megkezdődik a GSM-R rendszer kiépítése a vasúti törzshálózat teljes vonalán, valamint az ETCS vonatbefolyásoló rendszer telepítése a TEN hálózat egyes szakaszain, továbbá sor kerül minden olyan pályával kapcsolatos összetevő beépítésére, ami a fenti műszaki követelményeket az adott vonalon biztosítja. A határállomásokhoz futó vasútvonalak tervezett fejlesztése ezáltal minőségi változást eredményez.
A közlekedésfejlesztés érdekében az európai uniós beruházásokon túlmenően a városi és megyei önkormányzatok a vasúttársasággal közösen több helyi projekt megvalósításában is együttműködnek. Békéscsaba Önkormányzata vállalja, hogy részt vesz a pályaudvart övező területek rendezésében, gépjárműparkolók és kerékpártároló létesítésében, és egyeztetést kezdeményez a Körös Volán ZRt-vel a VOLÁN pályaudvar fentiekhez illeszkedő felújítása ügyében. Egy korábbi megállapodás szerint részt vállal az állomás épületének felújításában, valamint az alul- és felüljárórendszer létrehozásában is.
A régióban a vasúti közlekedésnek a közeljövőben évfordulós eseménye is lesz, ugyanis a Tiszavidéki Vasúttársaság 1858-ban nyitotta meg a (Szolnok -) Szajol - Békéscsaba - Lőkösháza - Arad vasútvonalat. Az esemény jelentőségét kihangsúlyozva 2008-ban - a Békés Megyei Múzeumok Igazgatóságával kiegészülve - az önkormányzatok és a MÁV ZRt. közösen szervezik meg a Budapest - Békéscsaba - Lőkösháza vasútvonal megnyitásának 150. évfordulóját.
A fenti programok megvalósulásával a vasúti törzshálózat ezen részén minőségi változás történhet - a teljes szakaszon kiépül a második vágány, és a vonal 140-160 km/h sebességre lesz alkalmas - aminek eredményeképpen jelentősen javulni fog a térség elérhetősége.
(logsped)
2007.08.16.