Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb



Közlekedésfejlesztés: a teljes keretet leköti Magyarország

Kapcsolódó oldal:  



Közlekedésfejlesztés: a teljes keretet leköti Magyarország

Magyarország a közúti és gyorsforgalmi utak, valamint a vasút fejlesztésére rendelkezésre álló hétéves európai uniós keret száz százalékát leköti 2013. december 31-ig - nyilatkozta Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője. (MTI)

A Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön hozta nyilvánosságra, hogy az építőipar termelése 2013. júniusban a kiigazítatlan, és a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint is 12,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az egyéb építmények építése 6,5 százalékkal nőtt, elsősorban az út- és vasút-felújítási munkák következtében.

Loppert Dániel ezzel is összefüggésben hangsúlyozta, hogy a közúti és gyorsforgalmi utak fejlesztésére szánt uniós pénzek 66,5 százalékát már sikerült lekötni, a tervek szerint az év végéig elérik a száz százalékot. Folyamatban van 450 milliárd forint értékű útépítés, a tenderek több mint felére már nyertest hirdettek a közbeszerzésen. Az idén a közúti fejlesztések keretében 67 kilométer gyorsforgalmi útra, 29 kilométer autópályára, 72 kilométer elkerülő útra és 388 kilométer burkolat megerősítésére szóló kiírást terveznek.

A 450 milliárd forintot kitevő közúti beruházások között említette a kommunikációs vezető az M86-os gyorsforgalmi út megépítését Szombathely és Csorna között, az M4-es megépítését Abony és Fegyvernek között, valamint a Miskolcot, Nyíregyházát, Seregélyest elkerülő utakat

. Vasúti fejlesztés

A vasúti fejlesztéseknél a vasútépítésre szóló 600 milliárd forint hétéves keret 80 százalékát, 470 milliárd forintot lekötöttek előkészített, elindított és kivitelezés alatt álló vasútfejlesztésekkel. A további fejlesztések között szerepel a székesfehérvári vasúti csomópont átépítése, valamint a Lepsény- Balatonszentgyörgy-vonalszakasz korszerűsítése a dél-balatoni vasúti projekt keretében - ismertette Loppert Dániel.

A most folyó közúti beruházások közé sorolta a kommunikációs vezető az M43-as autópálya Szeged és Nagylak közötti szakaszát, az M3-as autópálya Nyíregyháza és Vásárosnamény közötti részét, az M0-s déli szektorának bővítését, amelyek 154 milliárd forint útépítést jelentenek.

A vasútnál a Budapest-Kelenföld- Székesfehérvár-, a Budapest- Esztergom-, Szajol- Püspökladány-szakasz felújítása jelenleg is tart 230 milliárd forint beruházás keretében - tette hozzá a NIF kommunikációs vezetője. (logsped)

2013.08.15.