Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



A MÁV ERTMS tenderén részt vesz az Alstom

A MÁV-Trakció most induló fedélzeti ERTMS (Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer) rendszer telepítésére kiírt közbeszerzési pályázaton részt vesz az Alstom.

Az Európai Unió, a politikai és gazdasági integráción túlmenően, a gazdaság egyik ütőerének számító vasút uniós szintű fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet. A tagállamok közlekedési minisztereinek február elején, Gödöllőn tartott találkozóján megfogalmazódott, hogy szükség van a TEN-T európai közlekedés fejlesztési program megújítására és a vasúti fejlesztések felgyorsítására. Az Európai Unió 6 vasúti korridort jelölt meg kiemelt fontosságú folyosóként, melyek közül 2 hazánkat is érinti.

Ezeken a vasútvonalakon prioritást élvez, 2012-től pedig várhatóan kötelező lesz az ERTMS (Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszer) kiépítése, amelynek célja az interoperabilitás, azaz a tagállamok vasúti hálózatai közötti átjárhatóság megteremtése, az egymással nem kompatibilis nemzeti vasúti vonatbefolyásoló rendszerek egységesítése, ami egyben nagyobb biztonságot, hatékonyabb működést és csökkentett menetidőt is jelent majd az üzemeltetők számára. A MÁV-nál most induló fedélzeti ERTMS rendszer tenderén részt vesz az Alstom Transport Közlekedési Információs Megoldások (TIS) üzletága is, amely Európában abszolút piacvezető a kereskedelmi forgalomban üzemelő ERTMS rendszerek terén. Az Európai Unióban már fedélzeti ERTMS rendszerrel üzemelő mozdonyok és vonatok 84%-án, azaz 1.114 járművön ugyanis az Alstom 2-es szintű ERTMS rendszere üzemel, és a vállalat a közelmúltban kezdte meg az osztrák vasúttársaság, az ÖBB 449 mozdonyának ERTMS rendszerrel való felszerelését is.

ERMTS (Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer) Magyarországon


Miért van szükség egységes vasúti közlekedésirányításra?

A vasút jelentős versenyhátrányban van a közúti közlekedéssel szemben. Míg egy kamion Európán belül az összes országba szabadon eljuthat, addig vasúton az országok eltérő nemzeti vonatbefolyásoló rendszerei miatt, a határokon az áru átrakására, a mozdony cseréjére, illetve ezek elkerülése érdekében az egyes vasúti járművek több vonatbefolyásoló rendszerrel való felszerelésére van szükség. Az anomáliát jól érzékelteti, hogy például a Párizst, Brüsszelt, Kölnt és Amsterdamot összekötő vasútvonalon, a Thalys szuperexpressekre 7 (!) különböző fedélzeti vonatbefolyásoló rendszert kellett telepíteni ahhoz, hogy a különböző jelzéseket a vonat fedélzeti számítógépe értelmezni tudja. Ez nem csak költség- és időigényes megoldás, de a vonatok személyzetét is jelentős kihívás elé állító feladat.

Az Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási rendszer működése

Az ERTMS (Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszer) kifejlesztésének célja a vonatbefolyásoló és sebességszabályozó rendszerek szabványosítása, amelynek hiánya eddig a nemzetközi vasúti forgalom fejlődésének fő akadályát képezte. Az ERTMS a fedélzeti vonatbefolyásoló rendszer (ETCS - Európai Vonatbefolyásoló Rendszer) és a pályaoldali eszközök összefoglaló neve, amely rendszernek feladata a vonatok közlekedésének felügyelete (közlekedésirányítás), a vasúti forgalom biztonságának legkülönbözőbb üzemi helyzetekben történő garantálása (közlekedésbiztonság), valamint a vasúti hálózatok átjárhatóságának megteremtése és a határon átnyúló üzemeltetés megkönnyítése (kommunikáció). A rendszernek jelenleg két szintje érhető el. Az ERTMS 1-es szintű rendszer esetében a vonat az információt a sínpár közé telepített un. eurobalízokon keresztül kapja, míg az ERTMS 2-es szintű rendszer alkalmazásával a pályamenti jelzők elhagyhatók - a balízok is csak a vonat pozicionálását segítik - az információ a külön a vasút számára kiépített GSM-R rendszeren keresztül jut el a vonathoz.

Várható ERTMS fejlesztések Magyarországon

A hazánk a MÁV Trakció Zrt. által 2010. szeptember 3-án 2-es szintű fedélzeti ERTMS rendszer telepítésére kiírt közbeszerzési pályázattal kapcsolódhat hamarosan az egységesülő európai vasúti vérkeringésbe. A 2 millió euro értékű, uniós támogatással megvalósított fejlesztés keretében 25 Traxx (Bombardier) és 10 Taurus (Siemens) mozdonyra telepítenek majd ERTMS rendszert. Az ERTMS rendszerrel felszerelt mozdonyok elsősorban Ausztriába, Németországba, és Romániába járnak majd.

"Az Alstom Csoport 24 sikeres európai ERTMS projekt, a Magyarországon is jelen lévő Alstom TIS Budapest üzletág, valamint az osztrák vasúttársaság számára végzett ERTMS projekt szakmai tapasztalataira építve vesz részt a MÁV Trakció Zrt. ERTMS pályázatán" - mondta Balázs Gáspár, az Alstom Transport üzletfejlesztési és értékesítési vezetője.

Az Alstom TIS üzletág sikeres pályázatát több szakmai érv is támogatja.

Európában az Alstom neve egyet jelent az ERTMS-sel
Európában az Alstom abszolút piacvezető a kereskedelmi forgalomban üzemelő ERTMS rendszerek terén, a vállalat fedélzeti ERTMS megoldása (az ATLAS termékcsalád) jelenleg 10 tagállamban üzemel sikeresen.

Az Európai Unió tagállamaiban, kereskedelmi forgalomban összesen 1.309 vonat közlekedik 2-es szintű ERTMS rendszerrel, amely járművek 84%-án, azaz 1.114 járművön az Alstom 2-es szintű ERTMS rendszere üzemel, megrendelése pedig további 1.300 jármű ERTMS rendszerrel való telepítésére van, jelentősen megelőzve ezzel a versenytárs AnsaldoBreda-t, Bombardier-t és Siemens-et.

A vasúti járművek fedélzeti ERTMS rendszerrel való ellátottságát a gyártók oldaláról szemlélve az mondható el, hogy jelenleg a Siemens gyártmányú vonatok 44%-án, a Bombardier gyártmányú vonatok 22%-án, az Ansaldo vonatainak 2%-án, a saját gyártmányú, Alstom vonatoknak pedig 29%-án üzemel Alstom gyártmányú ERTMS rendszer. Az Alstom ERTMS megoldásának rendelkezésre állási mutatója rendkívül magas, a gyártó rendszerével üzemelő svájci vonatok ETCS rendszerre visszavezethető átlagos késése kevesebb, mint 20 másodperc / vonat / hét.

ATLAS kompatibilitás: a szoftver továbbfejlesztése a hardverbe építve

Az Alstom fedélzeti ERTMS rendszere az ATLAS termékcsalád, amelynek tekintélyes referencialistáján túlmenően legnagyobb előnye az, hogy hardverének tervezői több szoftver verzióval előre terveznek, vagyis az eddig már 24 sikeres ERTMS projekt során kiérlelt, robosztus rendszer egyik fő fejlesztési szempontja, hogy kompatibilis legyen a jövőben meghatározásra kerülő, új szoftververziókkal, valamint a rendszer "retrokompatibilis" a meglévő verziókkal. ERTMS megoldásait az Alstom az európai ERTMS rendszer fejlesztésének irányát és standardjait meghatározó az UNISIG-gel (Union Industry of Signalling), a Vasúti Jelzőrendszer Ipari Unióval szoros együttműködésben fejleszti.

ÖBB: referencia a szomszédban

Az osztrák Vasúttársaság 2010 elején rendelt meg 449 vonata számára ERTMS rendszert az Alstom-tól mintegy 90 millió Euró értékben. Az Alstom az ÖBB vonataira telepített ATLAS rendszert egy ún. STM (Specific Transmission Module) modullal egészíti ki, amely lehetővé teszi az Ausztriával szomszédos országok egyedi vonatbefolyásoló rendszerei jeleinek értelmezését a fedélzeti számítógép számára. Az Alstom az ÖBB 332 Taurus mozdonyára, 50 motorvonatára és 67 railjet vezérlőkocsijára telepíti az ATLAS rendszert, így a vasúttársaság a 2-es szintű ERTMS-sel egyik legjobban felszerelt flottával rendelkezik majd. Az ÖBB vonatai 9 különböző ország vasútvonalain, köztük magyar síneken is közlekednek majd, ahol már jelenleg is a legtöbbet futó külföldi vonatoknak számítanak, ezért irányítási rendszerükkel való maradéktalan kompatibilitás jelentős költségelőnyt biztosíthat a MÁV számára is.

Magyar szakemberek, nemzetközi vasúti informatikai tapasztalat

A francia Alstom Transport budapesti Közlekedési Információs Megoldások (TIS) üzletága 13 éve van jelen Magyarországon, így hatékonyan tudja irányítani a szakmai információcserét a gyártó és a megrendelő között magyar ERTMS rendszer tervezése és kiépítése során.

Az Alstom TIS Budapest fő tevékenysége az egyedi, főleg biztonságkritikus vasúti szoftverek fejlesztése, verifikálása és validálása, amelyet mintegy 40, átlagosan 8 év nemzetközi szakmai tapasztalattal rendelkező, fiatal és dinamikus szakértői csapattal (mérnökök, informatikusok, programozók) és jelentős beszállítói körrel együttműködve végez. Számos jelentős nemzetközi projekt mellett, az Alstom TIS Budapest üzletág jelentős helyi közlekedési referenciával is büszkélkedhetett, korábban ugyanis jelentős szerepet játszott a BKV AVM (Automatikus Vonali Megfigyelő) rendszerének fejlesztésében, telepítésében és a felújított Millenniumi Földalatti vasúti forgalomirányító és utastájékoztató rendszereinek (állomások, diszpécserközpont) fejlesztésében, telepítésében és karbantartásában is.

Érdekesség, de jól érzékelteti az Alstom ERTMS rendszerek tervezésében és gyártásában betöltött szerepét, hogy az Alstom által gyártott 1-es és 2-es szintű ATLAS rendszerrel felszerelt vonatok akkora távolságot tesznek meg havonta, mint amekkora a Föld és a Hold távolsága oda-vissza. (logsped)

2011.01.31.