Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb



Google


Archívum 2019

A jövő év elejétől, január elsejétől két újabb támogatással folytatódik a családvédelmi akcióterv - mondta Novák Katalin. (MTI)
(logsped)
2019.12.30.
Befejeződött a Török Áramlat gázvezeték szerbiai szakaszának lefektetése – közölte Dusan Bajatovic, a Szerbiai Gázművek igazgatója a szerbiai közszolgálati televízióban. (MTI)
(logsped)
2019.12.28.

Átadták a Tompa-Kelebia határátkelőt a Belgrádba vezető autópályával összekötő utat pénteken, így a Magyarországra irányuló vagy onnan érkező teherforgalom elkerüli Szabadkát. (MTI)
2019.12.27.

Végre sikerült EU-s pénzt találni a Szlovákiát Magyarországgal összekötő helembai Ipoly-híd megépítésére, melynek kivitelezője a magyar fél lesz. (parameter.sk)
(logsped)
2019.12.26.

2020. január 1-től a sofőrök már nem fognak tudni 95-ös oktánszámú, Natural 95-ös benzint tankolni a gépkocsojukba, ugyanis a helyét átveszi az ökologikus E10-es üzemanyag. (Körkép.sk)
(logsped)
2019.12.25.
Ötezer cég jelentkezett be kivásként december 20-ig, és ez a szám még jelentősen nőhet. Jövőre ugyanis csökken az adó mértéke, ezért még inkább megéri a kisvállalati adót (kiva) választani. (MTI)
(logsped)
2019.12.23.
2020-ban is a SZÉP-kártya lehet a legnépszerűbb elem a cafetéria-rendszerben - közölte a BDO Magyarország. (MTI)
(logsped)
2019.12.20.
A láncügyletet – amikor egy termék több szereplőn keresztül jut el a végső vásárlóhoz – az áfatörvény speciálisan kezeli. (RSM)
(logsped)
2019.12.17.
Új fejezetéhez érkezett a motorgyártás a szentgotthárdi Opel gyárban, 2020-ban megkezdik a PSA fejlesztésű három hengeres, benzines turbómotor gyártását. (MTI)
(logsped)
2019.12.16.

Önvezető járműcsalád legújabb tagjának bemutatkozása: Scania AXL, egy teljesen önvezető tanulmány-tehergépkocsi fülke nélkül.
(logsped)
2019.14.07.

Jövőre is garantált az inflációkövető nyugdíjemelés. Mivel a jövő évi költségvetés 2,8 százalékos inflációval számol, így ennyivel emelkednek 2020. január 1-jétől a nyugdíjak. (MTI)
(logsped)
2019.12.12.
Egyszerűsíti az adórendszert, csökkenti a közterheket és segít az adóelkerülők kiszűrésében a szerdán délelőtt elfogadott új társadalombiztosítási törvény, amely 2020. július 1-jén lép életbe. (MTI)
(logsped)
2019.12.11.
A kormány családvédelmi akciótervének részeként - lehetővé tette, hogy a még nem nyugdíjas nagyszülők a jövő év első napjától jogosulttá válhassanak a gyermekgondozási díjra. (MTI)
(logsped)
2019.12.10.
Az elektronikus kézbesítő rendszer bevezetése új korszakot jelent a postai szolgáltatások körében - hangsúlyozta Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter. (MTI)
(logsped)
2019.12.09.

A pécsi repülőgépgyár a jövő év elejétől teljes kapacitással üzemel, a kétüléses Fusion repülőgépcsalád fejlesztése és gyártása mellett, megkezdődik az első száz darab Il-103 repülőgép gyártásának előkészítése. (MTI)
(logsped)
2019.12.07.

Az Audi Hungaria megkezdte a mild-hibrid (MHEV, Mild Hybrid Electric Vehicles) hajtásláncú Q3 és Q3 Sportback modellek sorozatgyártását - közölte a cég. (MTI)
(logsped)
2019.12.06.

Befejezték a pályafelújítást a balatonfenyvesi kisvasúton és december 1-jétől ismét megindult a forgalom. Jövőre pedig elkezdődik a balatonfenyvesi kisvasút csisztafürdői ágának újjáépítése.
(logsped)
2019.12.05.

A Magyar Posta összesen 5500 négyzetméterrel bővítette újabb két vidéki logisztikai feldolgozási területét, hogy megfeleljen a folyamatosan bővülő csomagküldési igényeknek - közölte a posta. (MTI)
(logsped)
2019.12.04.

A MÁV-START újabb fejlesztésének köszönhetően a menetjegyeken kívül már bérletet is lehet váltani a MÁV applikáción keresztül.
(logsped)
2019.12.03.

Nemcsak a karácsonyi időszakban, hanem egész évben érdemes odafigyelni arra, hogy megbízható weboldalról vásároljunk. (MTI)
(logsped)
2019.12.01.
Az adócsökkentések jövőre is folytatódnak, a kormány minden dolgozó nyugdíjast mentesít a járulékfizetés alól, a kis- és középvállalkozások (kkv-k) esetében jövőre a kisvállalati adó mértéke 13-ról 12 százalékra mérséklődik. (MTI)
(logsped)
2019.12.01.

Székesfehérváron bemutatkozott az első olyan felújított Talent motorvonat, amely már megkapta a MÁV-START kék-sárga-fehér járműarculatát.
(logsped)
2019.11.29.

Schaeffler-csoport 23,5 milliárd forintos beruházással új gyárat épít Szombathelyen. (MTI)
(logsped)
2019.11.28.
A légiközlekedéshez nélkülözhetetlen szoftvereket fejlesztő és tesztelő részleget hoz létre a Lufthansa Systems Hungária Kft. Szegeden. (MTI)
(logsped)
2019.11.26.
Aki sokat fizet kártyával 2019. szeptember 14.óta szembesülhetett azzal, hogy egy 5000 forint alatti érintéses fizetés elutasításra kerül, pedig van pénz a kártyán.
(logsped)
2019.11.26.
Nő a biológiai eredetű összetevők aránya az üzemanyagokban január 1-jétől, az intézkedéssel Magyarország csatlakozik környezetbarát E10-es üzemanyagot használó államokhoz. (MTI)
(logsped)
2019.11.25.

Decembert 15-től változik az országos vasúti közlekedés, a 2019-2020. évi új menetrend szerint közlekednek a vonatok.
(logsped)
2019.11.23.

A FlixBus globális távolsági buszszolgáltató és az MCI teszteli az Amerikai Egyesült Államok első teljesen elektromos távolsági autóbuszát.
(logsped)
2019.11.23.

A mikro-, kis- és középvállalkozások csütörtöktől adhatják be a támogatási kérelmeiket technológiai modernizáció támogatására. (MTI)
(logsped)
2019.11.21.
Október végén sikeresen befejeződött a próbaüzem és elkezdődött a mellső futómű-tengelyek sorozatgyártása a saját fejlesztésű szerszámokkal a Rába Járműipari Holding Nyrt. új gyártósorán. (MTI)
(logsped)
2019.11.21.

Már a szolnoki helikopterbázison van a Magyar Honvédség első két Airbus H145M típusú helikoptere - mondta Koller József dandártábornok. (MTI)
(logsped)
2019.11.19.

November elején megkezdte működését a Tesco első, saját működtetésű északkeleti regionális elosztóközpontja a Polgári Ipari Parkban.
(logsped)
2019.11.17.

Vasúti logisztikai együttműködési megállapodást írt alá a MÁV-REC Kft. valamint a kínai Central European Trade and Logistics Cooperation Zone Kínában. (MTI)
(logsped)
2019.11.17.
Michelisz Norbert, a Hyundai magyar pilótája a második helyen végzett a túraautó-világkupa (WTCR) Makaóban zajló versenyhétvégéjének első futamán, és az összetettben visszaállt az élre. (MTI)
(logsped)
2019.11.16.

A közvetlen Wels-Bécs-Budapest kapcsolat segítségével az ÖBB Rail Cargo Group (RCG) új vasúti összeköttetést indít.
(logsped)
2019.11.13.

A mikro-, kis- és középvállalkozások mától adhatják be a támogatási kérelmeiket épületenergetikai fejlesztéseik támogatására. (MTI)
(logsped)
2019.11.11.
Magyarország 2022-től gyorsaságimotoros-világbajnoki (MotoGP) futamot rendezhet. (MTI)
(logsped)
2019.11.10.
A logisztikai infrastruktúra megújítását tűzte ki célul a Magyar Posta, a vállalat emellett vizsgálja, hogy mely szolgáltatásokat érdemes megtartania. (hirado.hu)
(logsped)
2019.11.09.

A pilóta nélküli légi járművek alkalmazási lehetőségei és gazdasági hatásai világviszonylatban is jelentősek, Magyarország ezért vezető szerepre törekszik a dróntechnológia fejlesztésében. (MTI)
(logsped)
2019.11.09.

A HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület együttműködési megállapodást kötött a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft.-vel.
(logsped)
2019.11.08.
A Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat közreműködésével épül ki Magyarországon az ötödik generációs (5G) hálózat. (MTI)
(logsped)
2019.11.06.

Megkezdi a Magyar Posta Zrt. hétfőn a Magyar Állampapír Plusz (MÁP Plusz) értékesítését nyomtatott formában. (MTI)
(logsped)
2019.11.05.

A PPF Csoport eladta a magyarországi Telenor cégek, a Telenor Magyarország és a Telenor Real Estate 25 százalékát az Antenna Hungáriának. (MTI)
(logsped)
2019.11.02.
Jövőre a gazdaságvédelmi akcióterv újabb pontjai lépnek életbe, amelyek az adócsökkentések mellett célzott támogatásokkal segítik a családokat és a vállalkozások. (MTI)
(logsped)
2019.12.31.
Jövő év január elsejétől a minimálbér bruttó összege 161 000 forintra, a garantált bérminimum pedig 210 600 forintra emelkedik, a növekedés mindkét esetben 8-8 százalékos. (MTI)
(logsped)
2019.12.30.

2019. december 28-án. a MÁV Nosztalgia Kft. két élményvonatos utazást szervezett Budapestről Tapolcára. (MTI)
(logsped)
2019.12.28.

Járműbeszerzési támogatásról kötött szerződést a MÁV-Start Zrt. az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) pénteken Budapesten, a vasúttársaság így újabb 21 motorvonatot rendelhet 106 milliárd forint állami forrásból. (MTI)
(logsped)
2019.12.27.

Ingyenesen letölthető az az új applikáció, amely segítségével bárki megállapíthatja, hogy valódi-e a nála lévő bankjegy.
(logsped)
2019.12.26.

Az új festőhangárban, amely az 1. és a 2. Terminál között már meglévő repülőtér-karbantartó hangárok szomszédságában kap helyet, akár két Boeing 737 MAX vagy két Airbus A321 típusú gép egyidejű festése is végezhető.
(logsped)
2019.12.25.

A Mobile Industrial Robots idén mutatta be az egy tonnás teherbírással rendelkező MiR1000 robotot és a MiR Finance lízingprogramot.
(logsped)
2019.12.22.

Az Állandó Képviselők Bizottsága jóváhagyta, a járművezetők munkakörülményeiről, a nemzetközi szállításban részt vevő járművezetőkre vonatkozó különleges kiküldetési szabályokról szóló javaslatokat. (MTI)
(logsped)
2019.12.21.

Új mérföldkőhöz érkezett a legnagyobb magyar magántulajdonú, komplex logisztikai szolgáltatásokat nyújtó vállalatcsoport.
(logsped)
2019.12.17.

Ünnepi menetrend alapján közlekednek a vonatok és a Volán-járatok a karácsonyi és a Szilveszteri időszakban. (MTI)
(logsped)
2019.12.18.

Folytatja a levéltermék-portfólió egyszerűsítését a Magyar Posta, valamint változnak a levélfeladási díjak is 2020. január elsejétől. (MTI)
(logsped)
2019.12.17.

Michelisz Norbert, a Hyundai magyar pilótája nyerte a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonját. (MTI)
(logsped)
2019.12.15.
Hetvenmilliárd forintot meghaladó értékben terveznek magas hozzáadott értékű beruházásokat vezető multinacionális nagyvállalatok Miskolcon. (MTI)
(logsped)
2019.12.14.

Repülőjáratot indít Moszkvából Budapestre december 28-tól a Ural Airlines/Uralszkije Avialinyii orosz légitársaság. (MTI)
(logsped)
2019.12.12.

A világ első, kizárólag elektromos meghajtású utasszállító repülőgépének sikeres tesztjéről számolt be kedden egy kanadai és egy amerikai cég. (MTI)
(logsped)
2019.12.11.

A zalaegerszegi járműipari tesztpálya közös vállalkozást hozott létre az osztrák AVL autóipari kutatóvállalattal. (MTI)
(logsped)
2019.12.10.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése nyomán a 2019 decemberére szóló dolgozó- és tanuló bérletekkel egészen 2020. január 7-éig lehet utazni a vasúti és közúti közlekedési szolgáltatók helyközi járatain. (MTI)
(logsped)
2019.12.09.
December 6-án és 13-án a munkanapra, 7-én és 14-én pedig a pénteki napra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok a szombati munkanapok miatt.
(logsped)
2019.12.07.
Tegnaptól már beadhatják a vállalkozások a támogatási kérelmeket a Magyar Multi Program II. és III. pályázati felhívásaira. (MTI)
(logsped)
2019.12.06.
A félautomatizálás rugalmassága lehetőséget teremt, hogy megfelelően reagáljunk az esetlegesen megnövekvő megrendelői igények kielégítésére.
(logsped)
2019.12.05.
A félautomatizálás rugalmassága lehetőséget teremt, hogy megfelelően reagáljunk az esetlegesen megnövekvő megrendelői igények kielégítésére.
(logsped)
2019.12.05.
A napokban mintegy 57 ezer cég kap tájékoztatást arról, hogy a kisvállalati adó (kiva) választásával mennyit spórolhat közterhein. (MTI)
(logsped)
2019.12.04.
Megszavazta az Országgyűlés a vállalkozások és az ország versenyképességét még tovább javító, jövő évi adóváltozásokról szóló törvényjavaslatot. (MTI)
(logsped)
2019.12.03.

A Használtautó.hu autós magazinja immár nyolcadszor bonyolította le a Nonstopgumi csapatával közös nagyszabású téligumi-tesztjét.
(logsped)
2019.12.02.

Az együttműködő és autonóm mobil robotok (AMR-ek) legfontosabb jellemzője a biztonság, hiszen ezeket az eszközöket dinamikus környezetben, az emberek közvetlen közelében alkalmazzák.
(logsped)
2019.12.01.

Terv szerint haladnak az telepítési munkálatok az Audi Hungaria és az E.ON közös projektjében. (Audi Hungaria)
(logsped)
2019.11.30.

Magyarország kész megkezdeni a csatlakozási tárgyalásokat az Eurázsiai Fejlesztési Bankkal - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a bank éves konferenciáján. (MTI)
(logsped)
2019.11.29.
Az okoshálózati központ a megújuló forrásból származó villamos energiát a fogyasztási igényekhez igazítja. (MTI)
(logsped)
2019.11.28.

Vasárnaptól vásárolhatók meg a 2020-ra érvényes megyei és országos úthasználati jogosultságok, az ideiek január 31-ig érvényesek. (MTI)
(logsped)
2019.11.27.

Új ipari park alapkövét tették le Kaposváron kedden, a mintegy 36 hektáros terület 2020 tavaszára válik alkalmassá vállalkozások fogadására. (MTI)
(logsped)
2019.11.26.
Abban az esetben is el lehet állni egy online vásárlástól, ha nem tetszik a termék - mondta Böröcz Helga közjegyző. (MTI)
(logsped)
2019.11.25.

Két nappal a Tesla új autójának Los Angeles-i autókiállításon történt bemutatása után már csaknem 150 ezer rendelés érkezett a Cybertruckra. (MTI)
(logsped)
2019.11.24.

A nagy sikerre való tekintettel, a múlt havi nyílt napokat követően, most a Nyugati pályaudvaron lehetett bejárni a jövőre forgalomba álló KISS-t.
(logsped)
2019.11.23.

Alig egy évvel az első kapavágás után a mai napon átadták a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a BUD Cargo City-t.
(logsped)
2019.11.22.

Tavalyhoz képest lassul, de a korábban vártnál gyorsabb lesz Magyarország idei és jövő évi gazdasági növekedése az OECD legfrissebb, csütörtökön megjelent előrejelzése szerint. (MTI)
(logsped)
2019.11.21.
Az európai vasutakkal közösen a HUNGRAIL is hatékony intézkedéseket javasol a tiszta mobilitás megteremtése érdekében.
(logsped)
2019.11.20.
A következő hetekben kapja meg a változó kamatozású jelzáloghiteles ügyfelek többsége a banki tájékoztató levelét arról, hogy a kamatkockázat miatt célszerű lenne fix kamatúvá alakítania szerződését. (MTI)
(logsped)
2019.11.19.
A Magyar Távmunka Szövetség szerint a munkaadók akkor tudják sikeresen bevezetni a távmunkát, ha megtalálják azokat az informatikai vagy más egyéb megoldásokat, amelyek segítségével objektívan mérhető a dolgozók teljesítménye. (MTI)
(logsped)
2019.11.18.

A GEFCO csoport bejelentette két "figitális" - a fizikai képességek és a digitális technológiák ötvözésével megvalósuló - szolgáltatásának bevezetését.
(logsped)
2019.11.17.

Az új gyártósorok megrendelésével kezdi meg nyíregyházi hűtőgépgyárának összesen 100 millió euró (33,4 milliárd forint) értékű fejlesztését 2020 elején a svéd Electrolux Group. (MTI)
(logsped)
2019.11.16.
A kormány 1,8 milliárd forinttal támogatta a GlaxoSmithKline (GSK) gyógyszergyár 18 milliárd forintos gödöllői fejlesztését. (MTI)
(logsped)
2019.11.12.
Hatékonyabbá teszi a magyar tulajdonú cégek megerősítését szolgáló források felhasználását a kormány új kis- és középvállalkozói (kkv) stratégiája. (MTI)
(logsped)
2019.11.11.
Jelentősen megújul az idén húszéves budapesti Westend bevásárlóközpont, az átalakulásra több millió eurót fordítanak. (MTI)
(logsped)
2019.11.10.
Kapcsolattartó irodát nyit Magyarországon az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA). (MTI)
(logsped)
2019.11.09.

Ünnepélyes keretek között avatta fel csütörtök délután a Bodrogi Bau Kft. az ország legmodernebb polisztirol hőszigetelő gyárát Szegeden. (promenad)
(logsped)
2019.11.08.

Elkezdődött az észak-balatoni vasútvonal villamosítása Szabadbattyán és Balatonfüred között, az érintett szakaszon emellett több állomás is átépül. (MTI)
(logsped)
2019.11.07.

Nagykanizsán nyitotta meg nemzetközi szinten legnagyobb gyártóüzemét az ipari professzionális tisztítógépeket gyártó dán Nilfisk. (MTI)
(logsped)
2019.11.06.

Új, automatizált raktárközpont épül 1,4 milliárd forintból Jászberényben, a Szatmári Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. kapacitásbővítő beruházását a kormány 680 millió forinttal támogatja. (MTI)
(logsped)
2019.11.05.

Hat focipálya is elfér azon a sziklaerős betonból készült forgalmi előtéren és gurulóúton, amely a Budapest Airport hamarosan átadásra kerülő logisztikai bázisához, a BUD Cargo Cityhez tartozik.
(logsped)
2019.11.04.

Meghirdették a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifákat. (MTI)
(logsped)
2019.11.03.

Október 29-én a MÁV székház adott otthont a Keleti / Kelet-Mediterrán Vasúti Árufuvarozási Folyosó (RFC OEM) és Keleti / Kelet-Mediterrán Törzshálózati Folyosó (CNC OEM) éves felsőszintű találkozójának.
(logsped)
2019.11.02.

A Prologis a kereslet kielégítése céljából megkezde egy modern, 14 000 négyzetméteres spekulatív épület fejlesztését a Prologis Park Budapest-Harbor területén.
(logsped)
2019.11.01.

A DHL Express Magyarország Kft., árváltozást jelentett be: 2020. január 1-től a nemzetközi és belföldi szolgáltatások esetében átlagosan 7%-kal emelkednek a szolgáltatások árai 2019-hez képest.
(logsped)
2019.10.31.
Jövő őszre 900,57 millió forintból megújul Dömös-átkelés, Esztergom, Komárom, Visegrád és Zebegény kikötője. (MTI)
(logsped)
2019.10.30.

Háromszáz darab Airbus A320neo családba tartozó repülőgépet vásárolt az európai gyártótól India legnagyobb diszkont légitársasága, az Indigo. (MTI)
(logsped)
2019.10.30.

A Scania Citywide akkumulátoros elektromos busszal az élen a család mindenféle hajtásmóddal kínál majd buszokat az alternatív üzemanyagok legszélesebb választékára a piacon.
(logsped)
2019.10.28.

Még most is több mint egymillió gépjárműnek esik január elsejére a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) évfordulója, az év végi váltási időszakban idén 100-110 ezer szerződésváltást várnak a szakértők; a váltáskor díjemelkedésre számíthatnak az autósok. (MTI)
(logsped)
2019.10.27.
A fuvarozói szektor új közösségi szabályozásáról szóló javaslatok újratárgyalását sürgette közös levelében hat keleti európai uniós tagállam, köztük Magyarország miniszterelnöke. (MTI)
(logsped)
2019.10.26.

A GEFCO az ArtiShock-kal partnerségben egy innovatív kiterjesztett valóság (augmented reality, AR) applikációt fejlesztett ki a a gyógyszerek csomagolásának minőség-ellenőrzésének javítására.
(logsped)
2019.10.25.

Meglepően nyitottan állnak a távmunkához a munkáltatók és a munkavállalók is. Ennek ellenére megdöbbentően keveseknek van lehetőségük feladatuk elvégzésére a munkahelyüktől távol. (MN)
(logsped)
2019.10.24.
A Rail Cargo Hungaria nagy volumenű befektetésekkel és árufuvarozási tevékenységének digitalizációjával növeli vasútlogisztikai szolgáltatásainak minőségét.
(logsped)
2019.10.23.
Az ünnepnaphoz igazodik a vonatközlekedés rendje: október 22-én a munkanapi, 23-án az ünnepnapi, 24-én a munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.
(logsped)
2019.10.22.
Október 31-ig kell elvégezni a kötelező banki adategyeztetést - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatornán. (MTI)
(logsped)
2019.10.21.
A kis- és középvállalkozásokat kedvező feltételű és rövid átfutási idővel igényelhető hitelekkel finanszírozó Széchenyi Kártya Program nemcsak gazdaságstratégiailag fontos termék, hanem az államnak megtérülő vállalkozástámogatási eszköz is. (MTI)
(logsped)
2019.10.20.

Bővíti a kínálatát a LOT Polish Airlines Budapest és New York között jövő májustól, a jelenlegi heti négy helyett hét járat közlekedik majd a két város között. (MTI)
(logsped)
2019.10.19.

Vodafone 20 éve folyamatosan megújulásra törekszik Magyarországon, és jelentős szerepet vállal a legkorszerűbb távközlési technológia, az 5G társadalmi hasznosításában. (MTI)
(logsped)
2019.10.18.

A kormány a parlamentnek kedden benyújtott törvénymódosítással további segítséget nyújt az otthonteremtésben, és védelmet biztosít a NET-programban részt vevő családok számára. (MTI)
(logsped)
2019.10.16.
Megjelentek a Magyar Multi Program II. és III. pályázati felhívásai, a programok több mint 14 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járulnak hozzá a vállalkozásfejlesztési célok eléréséhez. (MTI)
(logsped)
2019.10.15.

A Debrecenben épülő buszgyártó csarnok illeszkedik a nemzeti buszstratégiába, amely távolabbról nézve része annak a gazdaságstratégiának, amelyet Magyarország 2010 óta folytat. (MTI)
(logsped)
2019.10.14.

Forgalomba állt az első felújított Talent motorvonat a Győr-Hegyeshalom-Bécs vasútvonalon.
(logsped)
2019.10.13.

Bővíti gyárát a közlekedésbiztonsági eszközöket gyártó, kínai tulajdonú Joyson Safety Systems Hungary Kft. Miskolcon. (MTI)
(logsped)
2019.10.11.
Az M4-es út Pest megyei szakaszának újabb három kilométeres részét és egy közlekedési csomópontot adtak át szerdán. (MTI)
(logsped)
2019.10.09.
Ötmilliárd forintra pályázhatnak október 7-től azok a kis- és középvállalkozások, amelyek fejlesztéseikkel magasabb hozzáadott értéket termelő munkahelyek létrehozását tervezik. (MTI)
(logsped)
2019.10.08.

A Debreceni Regionális és Innovációs Tudományos Technológiai Parkban pénteken átadták a német Bürkle cég gépgyártó üzemét. (MTI)
(logsped)
2019.10.05.

Kétmilliárd forintos keretösszeggel megjelent a Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása című új pályázati felhívás. (MTI)
(logsped)
2019.10.04.
Átadták az elektromos autókhoz lítiumionos akkumulátorokat gyártó, high-tech japán cég, a GS Yuasa miskolci üzemcsarnokát. (MTI)
(logsped)
2019.10.03.
Zorana Mihajlović építési, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési miniszter a hétvégén bejelentette, létrejött az első vasúti teherszállítási útvonal Kína és Szerbia között: szeptember 24-én elindult Kínából ez első szállítmány Szerbia felé. (MagyarSzó)
(logsped)
2019.10.01.
Átadták a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő 67-es gyorsforgalmi út Somogyaszaló és Látrány közötti 26,4 kilométeres szakaszát hétfőn. (MTI)
(logsped)
2019.09.31.
Mintegy nyolc hektáron új ipari területet alakítanak ki Medgyesegyháza belterületén - közölte a Medgyesegyházi Ipari Park Beruházó és Fejlesztő Nonprofit Kft. (MTI)
(logsped)
2019.09.28.
Több mint százmillió forintos beruházással épült új emelőberendezés-gyártó üzemcsarnok a nemesvámosi Modul-Stor Hungary Kft.-nél, az új létesítményt pénteken adtak át. (MTI)
(logsped)
2019.09.27.
Mintegy 230 millió forint beruházással új csarnokot épített és fejlesztette a gépesítést a nagykanizsai N-ferrum Kft.. (MTI)
(logsped)
2019.09.27.
A karosszériaelemeket gyártó Kirchhoff Hungária Kft. közel ötmilliárd forintos beruházással bővítette esztergomi üzemét. (MTI)
(logsped)
2019.09.26.

Átadták a Fővárosi Vízművek új napelemparkját a vállalat csepeli telephelyén. (MTI)
(logsped)
2019.09.25.

A Szabadka-Szeged-Hódmezővásárhely közötti villamosközlekedés a cél, így épül meg minden, de a munkát a vasúti forgalom helyreállításával kezdik. (DM)
(logsped)
2019.09.23.
Mintegy 500 millió forintos beruházás keretében új, csaknem 1500 négyzetméteres bútoripari gyártócsarnokot épített a gyulai székhelyű Holczmöbel 2012 Kft. (MTI)
(logsped)
2019.09.22.
Agrárlogisztikai központot és hűtőházat adtak át a Veszprém megyei Nemesvámoson, a beruházás 274 millió forintba került. (MTI)
(logsped)
2019.09.21.

Az átadott zalaegerszegi ZalaZone Kutatási és Technológiai Központ hosszútávon meghatározó szereplővé teszi Magyarországot a járműipari fejlesztések területén. (MTI)
(logsped)
2019.09.20.

Átadták a Krones AG első Németországon kívüli európai gyárát Debrecenben. (MTI)
(logsped)
2019.09.19.
Tízmilliárd forintos keretösszeggel megjelent az Új gyakornoki program pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. (MTI)
(logsped)
2019.09.17.
A Claessens cégcsoport érdekeltségébe tartozó TBZ Táp Kft. 3,1 milliárd forintból épülő takarmánygyártó üzemének bokrétaavatója volt a Somogy megyei Böhönye-Terebezdpusztán. (MTI)
(logsped)
2019.09.17.
Átadták az Alteo Nyrt. új energiatárolóját pénteken Budapesten, az energiaszolgáltató a régió első ilyen létesítményét fejlesztette ki 1,1 milliárd forintból. (MTI)
(logsped)
2019.09.16.
Biharkeresztesen az ipari parkal kapcsolatos beruházás a térség gazdasági helyzetének jelentős mértékű javulását eredményezheti. (Dehir.hu)
(logsped)
2019.09.14.
Fontos változások lépnek életbe a bankolásban, a vonatkozó európai uniós irányelv (PSD2 szabályozás) számos pontja lép hatályba szombaton, ami a mindennapi pénzügyek intézését is érinti. (MTI)
(logsped)
2019.09.13.
Európában az első, árufuvarozásra optimalizált villany-hibrid mozdonyokat fejleszt a Rail Cargo Hungaria (RCH) számára a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co., Ltd. (CRRC ZELC) vállalat.
(logsped)
2019.09.12.
Mintegy 483 millió forintos uniós forrás és több mint félmilliárd forintos saját erő segítségével létesült tejfeldolgozó üzem a Baranya megyei Mágocson. (MTI)
(logsped)
2019.09.12.
Megjavították a MÁV-START internetes és automatás jegyvásárlási rendszerét, amely kedd reggel óta az adatbáziskezelő-rendszer leállása miatt nem működött. (MTI)
(logsped)
2019.09.10.
A Magyar multi program a nagy növekedési potenciállal bíró, innovatív és exportképes termékeket vagy szolgáltatásokat előállító kis- és középvállalkozások megerősítését célozza. (MTI)
(logsped)
2019.09.08.
Ingyenes telefonos applikáció segíti a parkolást Budapest V. kerületében, az alkalmazás térképen mutatja a szabad parkolóhelyeket, szabadon választott navigációval elvezet a kiválasztott helyre, majd a parkolás befejeztével ezen keresztül történik a fizetés is. (MTI)
(logsped)
2019.09.05.
A Hő és Légtechnika Kft. vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével inverter (feszültségátalakító) gyártást indított el a Fejér megyei Sárbogárdon, s ezzel új munkahelyeket is teremtett. (MTI)
(logsped)
2019.09.04.

A British American Tobacco harmadik legnagyobb európai üzemét avatták fel Pécsen. (MTI)
(logsped)
2019.09.02.

Szeptember 2-től utóidényi menetrend szerint közlekednek a hajók és a kompok a Balatonon.
(logsped)
2019.09.01.

Augusztus végén csatlakozott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kiszolgáló flottájához az az elektromos autóbusz, amelyet a földi kiszolgáló cégek használnak – egyelőre egy tesztidőszak keretében – az utasok szállítására a repülőgépek és a terminál között.
(logsped)
2019.08.30.

Egy 2,5 megawatt kapacitású napelempark alapkövét helyezték el csütörtökön Szeghalomban. (MTI)
(logsped)
2019.08.29.
Korszerűsítik az önkormányzati tulajdonban levő Szolnoki Ipari Park Kft. ipari víz- és szennyvízhálózatát, a mintegy 760 millió forintos beruházás a napokban kezdődött és várhatóan jövő év szeptember 30-ig tart. (MTI)
(logsped)
2019.08.28.

A tatai ipari parkban átadták a japán rugógyártó NHK Spring Hungary második üzemcsarnokát, a 26 milliárd forintos beruházással háromszorosára bővült az üzem területe. (MTI)
(logsped)
2019.10.31.

A magyar tulajdonú Eurotrade Zrt. Környe határában szerdán átadta nyolchektáros napelemparkját, melyet 1,6 milliárd forintból hoztak létre. (MTI)
(logsped)
2019.10.30.

A Scope Ratings német hitelminősítő BBB fokozatról BBB+ kategóriára javította Magyarország hosszú távú devizaadósságának hitelminősítését stabil kilátással. (Napi)
(logsped)
2019.10.30.
A kegyeleti ünnepekhez igazodik a vonatok menetrendje: október 31-én a pénteki, november 1-jén a szombati, 2-án az ünnepnapi, 3-án már a szokásos vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.
(logsped)
2019.10.29.

A FlixTrain szolgáltatásának kiterjesztésére készül 2020-ban. A kifejezetten sikeres németországi első másfél év után a FlixMobility jövőre külföldön is bevezeti FlixTrain márkáját.
(logsped)
2019.10.29.

Az első Stadler KISS emeletes vonatok már a tesztutakat járják. Vácon a nyílt napon tekinthették meg, vasárnap délelőtt Monoron és délután Szolnokon folytatódik a bemutató.
(logsped)
2019.10.27.

Egy hónapos út után, csütörtökön begördült Belgrád új vasúti pályaudvarára a China Railway Express tehervonata. (MTI)
(logsped)
2019.10.26.

Elsősorban a vevők tisztában legyenek, hogy kitől vásárolnak és ismerjék a jogaikat. (FEOSZ)
(logsped)
2019.10.25.

A kelet-ukrajnai Zaporizzsjába indít közvetlen járatot jövő tavasszal a Wizz Air Budapestről - közölte a magyar hátterű diszkont légitársaság. (MTI)
(logsped)
2019.10.24.

Budapestre hozza egyik európai központját a Mastercard vállalat stratégiai tanácsadással foglalkozó üzletága. (MTI)
(logsped)
2019.10.22.

Elindult útjára első alkalommal a METRANS Csoport Budapestről Kínába rendszeresen közlekedő konténervonata. (MTI)
(logsped)
2019.10.22.

Átlagosan 8 százalékkal emeli 2020-as szolgáltatási díjait a Rail Cargo Hungaria Zrt., a közúti fuvarozásban 15-20 százalékos emelés lenne indokolt. (VG)
(logsped)
2019.10.21.

A MÁV-START teljes hálózatán elfogadják az elektronikus bérletet. Az eSzemélyihez hozzárendelt bérlet óriási előnye, hogy az utasnak nem kell papíralapú bérletet őriznie és magával vinnie.
(logsped)
2019.10.20.

A Mol napelemparkot állított üzembe Százhalombattán az olajfinomító területén, Tiszaújvárosban és Füzesgyarmaton, a három létesítmény együttes teljesítménye 18,4 megawatt. (MTI)
(logsped)
2019.10.18.

Október 19-étől új esti és éjszakai járatok közlekednek Budapestről a váci és a ceglédi vasútvonalon. (MTI)
(logsped)
2019.10.17.

A magyar járműipar az elmúlt kilenc évben több mint duplájára növelte kibocsátását és ez idő alatt 34 százalékkal nőtt a szektorban foglalkoztatottak száma. (MTI)
(logsped)
2019.10.16.

Budapest és Belgrád között a FlixBus, októbertől naponta négy alkalommal biztosít távolsági buszos összeköttetést, ez a korábbi kapacitás kétszerese.
(logsped)
2019.10.15.

Két és félszer fejlettebb jelenleg a lengyel cégek digitalizációs szintje, mint a magyaroké, egy átlagos hazai vállalkozás IT-rendszerét pedig hét és fél perc alatt lehet feltörni.
(logsped)
2019.10.12.
Tehermentesítő út, és vasúti vágányok fölött átívelő, úgynevezett Y-híd épül 13,5 milliárd forintból Miskolcon, a létesítmények alapkövét pénteken helyezték el. (MTI)
(logsped)
2019.10.12.

Az egyre növekvő utasforgalom kiszolgálására új utasterminált építenek a debreceni repülőtéren - jelentette be a város polgármestere. (MTI)
(logsped)
2019.10.11.

A kereskedelmi és vendéglátó-ipari hűtőket gyártó Thermotechnika-Crown Cool Kft. pénteken Tatabányán felavatta 2200 négyzetméteres, új gyártócsarnokát és raktárát, a beruházás értéke 450 millió forint. (MTI)
(logsped)
2019.10.11.
Néhány éven belül a 300 kilométer feletti árufogalom 30 százalékát, 2050-re pedig a felét vasúton vagy vízi úton kellene bonyolítani az Európai Unió közlekedéspolitikai irányelvei szerint. (MTI)
(logsped)
2019.10.10.
Tíz hektáros területen fejlesztették a Körmend észak-nyugati részén fekvő ipari park infrastruktúráját, a beruházásnak köszönhetően várhatóan újabb cégek is betelepülhetnek. (MTI)
(logsped)
2019.10.09.
A vidéki városok közül elsőként Tatabányán vezették be az okostelefonos buszjegyvásárlás lehetőségét a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel együttműködve. (MTI)
(logsped)
2019.10.07.

Október 1-től országszerte egy állami társaság, a VOLÁNBUSZ Zrt. végzi a helyközi autóbuszos közösségi személyszállítást.
(logsped)
2019.10.06.

Összesen mintegy 6 milliárd forintos beruházással, két program révén 200 hektárral bővül a jelenleg 135 hektáros ipari park Nagykanizsán. (MTI)
(logsped)
2019.10.05.
Azonnali pénzküldő szolgáltatás indul a Rakuten Viber és a Mastercard együttműködésével; a Viber felhasználói már a közeljövőben könnyen és biztonságosan küldhetnek egymásnak kisebb-nagyobb összegeket. (MTI)
(logsped)
2019.10.04.

A DHL támogatásával történelmet írt James Ketchell. A világutazó 14 országot érintve, több, mint 37.000 kilométert repült.
(logsped)
2019.10.03.

Tovább növelte árbevételét és az üzemi tevékenységének eredményességét a BILK Logisztikai Nyrt.
(logsped)
2019.10.02.
A nyugdíjprémium átlagos összege 20 160 forint, a nyugdíjkiegészítésé pedig 11 ezer forint lesz idén, a pénzt novemberben egy összegben kapják meg a nyugdíjasok. (MTI)
(logsped)
2019.10.01.
Az új világgazdasági korszak nyertesének nevezte Magyarországot a külgazdasági és külügyminiszter a Veszprém megyei Litéren hétfőn, ahol letették a német Sennebogen-csoport acélalkatrész-gyártó cégének alapkövét. (MTI)
(logsped)
2019.09.31.
A Mol poliol üzemének alapkőletételével elindult Magyarország legnagyobb hazai hátterű beruházása.(MTI)
(logsped)
2019.09.29.

A Csepeli Szabadkikötőben kiépített mobil árvízvédelmi fal és a hozzá kapcsolódó csarnoképület 1,359 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból és hazai forrásból valósult meg.
(logsped)
2019.09.28.

Átállt az elektronikus kézbesítési rendszerre szeptemberben a teljes postai hálózat, a fejlesztésnek köszönhetően az ügyfelek nyomon követhetik a könyvelt levelek útját, a kézbesítők digitális eszközön (PDA) adják át a térítvényes és ajánlott leveleket. (MTI)
(logsped)
2019.09.27.

A Borostyán (RFC11) árufuvarozási folyosó az első európai uniós vasúti árufuvarozási folyosó, amelyet a 913/2010/EU rendelet alapján önkéntesen hoztak létre a tagállamok kezdeményezésére.
(logsped)
2019.09.26.

Már zajlik Ferihegyen az új fapados­ terminál építése — erősítette meg a Magyar Nemzet értesülését a Budapest Airport.
(logsped)
2019.09.25.

A magyar állampolgárok továbbra is vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba - erről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. (MTI)
(logsped)
2019.09.24.

A LOT Polish Airlines elindította vasárnap a Budapest és Szöul közötti közvetlen légi járatot. (MTI)
(logsped)
2019.09.22.

Harmadával csökken 2022-ig az adók száma, jövőre négy adófajtával lesz kevesebb, egyebek között megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) is. (MTI)
(logsped)
2019.09.22.

Nyolc új trolibusz áll forgalomba idén Szegeden, ezek mellett rövidesen egy akkumulátoros hajtású, hibrid troli-elektromos busszal is találkozhatnak tesztüzemben az utazók. (MTI)
(logsped)
2019.09.21.

Átadták a Denso Gyártó Magyarország Kft. székesfehérvári logisztikai központját pénteken Székesfehérváron. (MTI)
(logsped)
2019.09.20.

Átadták a német tulajdonú Honsa Kft. közel kétmilliárd forintos beruházással megépült új gyártó- és raktárcsarnokát Pécsett. (MTI)
(logsped)
2019.09.18.
Immár teljes egészében közművesített a makói ipari park, miután befejeződött a területén tavaly tavasszal indult 400 milliós beruházás. (DM)
(logsped)
2019.09.17.
A magyar élelmiszergazdaság az idén az első hét hónapban 10 százalékkal növelte termelési értékét - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a sütőipari Zalaco Zrt. új üzemének átadásán. (MTI)
(logsped)
2019.09.16.
Az elmúlt évek gazdaságpolitikai eredményei tették vonzóvá Magyarországot és Dorog térségét - mondta Szijjártó Péter miniszter a francia GMD járműalkatrészeket gyártó alumíniumöntödéjének felavatásán a Dorogi Ipari Parkban. (MTI)
(logsped)
2019.09.15.
Közösen fejleszti magyarországi villámtöltő-hálózatát az Optimum Way és a hazai LUKOIL-kutakat üzemeltető Normbenz Magyarország Kft.
(logsped)
2019.09.14.

Jövő májusban elindul a nyaralóhajózás a Tisza-tavon, mely számos egyéb fejlesztéssel együtt robbanásszerű fejlődést ígér a térség, valamint a Felső-Tisza vidék számára. (MTI)
(logsped)
2019.09.13.

Az amerikai Conagen cégcsoport 15 milliárd forintos beruházással épít új gyárat az egykori Agroferm üzem területén Kabán. (MTI)
(logsped)
2019.09.12.

Megkezdi debreceni csomagoló és logisztikai üzemének építését a német Deufol cég. Az alapkövét októberben helyezik el. (MTI)
(logsped)
2019.09.11.
10 hónappal az építkezés kezdése után elkészült a BILK területén az áruházlánc speciális igényei szerint épített, több mint 20 ezer m2-es raktárcsarnok, amelybe a MediaMarkt beköltözött.
(logsped)
2019.09.10.

A jövőre 70 éves balatonfenyvesi kisvasút Csisztafürdőhöz vezető ágának újra üzembe helyezéséhez és felújításához 2,1 milliárd forinttal járul hozzá az állam. (MTI)
(logsped)
2019.09.09.

2019. október 1-jén rendezik meg a VI. Dél-Alföldi Adó- és Vámkonferenciát Szegeden. A résztvevők tájékoztatást kapnak a fuvarozási szolgáltatással összefüggő áfa kérdésekről, az adómentes számlakiállítás ellenőrzési tapasztalatairól, mely nagyon sok fuvarozást, logisztikai és vám szolgáltatást nyújtó gazdálkodó érintő kérdésről.
(logsped)
2019.09.07.
Az idén 1 milliárd forintra lehet pályázni a megújuló energia-alapú áramtermelést támogató METÁR-rendszer első tenderkiírásában - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken. (MTI)
(logsped)
2019.09.05.
A Rail Cargo Hungaria Zrt. és az ITM együttműködési megállapodás célja, a környezetkímélő megoldások alkalmazása, a vasút térnyerése a közlekedésben, a személyszállításban és az árufuvarozásban egyaránt. (MTI)
(logsped)
2019.09.05.
Budapest-Nyugati pályaudvaron szeptember elsejétől 22-ig a belföldi pénztárak 6 órától 19:35-ig tartanak nyitva. A 10-es vágány melletti MÁV-START jegyiroda az első emelet 25-ben működik hétfőtől péntekig 8:10-tól 18 óráig, szombaton, vasárnap és ünnepnapon azoban zárvatart.
(logsped)
2019.09.04.
Új beruházásával 100 munkahelyet hozott létre tatabányai gumiabroncs gyárában a japán Bridgestone, amellyel a magyar gazdaság gerincét adó autóiparnak teremtett további beszállítói kapacitást. (MTI)
(logsped)
2019.09.03.

Az eddigi kedvező tapasztalatok után új termékekkel bővül a nyár elején indított fővárosi közlekedési mobiljegy pilot projekt. Mától többféle fővárosi jegytípus is megvásárolható mobiltelefonon.
(logsped)
2019.09.02.

Nyár végén több helyszín mellett Kőbánya-Kispest karbantartása is megkezdődhet. Több állomáson is zajlanak a munkálatok az utasforgalmi terek komfortnövelését szolgáló "50 MEGÚJULÓ ÁLLOMÁS" elnevezésű komplex karbantartási program keretében.
(logsped)
2019.08.27.

Megrendelték az első példányt a Magnus Aircraft Zrt. pécs-pogányi repülőtéren lévő gyárában készülő, magyar fejlesztésű, kompozit testű repülőgépeiből. (MTI)
(logsped)
2019.08.24.

Kilencezer forint értékű rezsiutalványt kap minden nyugdíjas szeptember 30-ig - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. (MTI)
(logsped)
2019.08.23.
A vonalon nyolc hibrid villamos-vonat teljesít majd szolgálatot, a 17,6 milliárd forintért szállítandó járművek 37,2 méter hosszúak és 69,7 tonna súlyúak lesznek.
(logsped)
2019.08.21.
A bankok felkészülnek a szigorúbb azonosítási szabályokra, de az ügyfeleknek is van teendőjük, ha szeptember 14-ike után is szeretnének online vásárolni, ekkor lép ugyanis életbe a szigorúbb ügyfélazonosítási uniós előírás. (MTI)
(logsped)
2019.08.20.
Augusztus 18-án és 19-én az ünnepnapra, 20-án a vasárnapra, 21-én pedig a hétfői munkanapra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok.
(logsped)
2019.08.18.
A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Navigátor honlapján és mobilapplikációján is elérhető Hitelkalkulátor program segítségével kiszámítható, hogy a tervezett hitel feltételei megfelelnek-e a Jövedelemarányos Törlesztőrészlet Mutató (JTM) mellett a Hitelfedezeti Mutató (HFM) feltételeinek.
(logsped)
2019.08.17.

Svédorszagban az Aros Motorveteraner ceg 2015 ota kemény munkával állitott helyre egy Vabis 1903-ast és Legfőbb céljukat akkor érték el, amikor befutottak a célba a Bonhams Veteran Car Run autóversenyen.
(logsped)
2019.08.15.

Az építkezni szándékozó családok 2020 elejétől érhetik el az ingyenes mintaterveket, de a nyertes pályaművek már szeptembertől megtekinthetők. (MN)
(logsped)
2019.08.14.

Önkiszolgáló poggyászfeladó pultokat helyezett üzembe a Budapest Airport a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
(logsped)
2019.08.12.

Továbbra is nő a hallgatók hitelfelvételi hajlandósága a diákhitel konstrukciók rekordalacsony kamatozásának köszönhetően: júliusban másfélszeresére nőtt a szabad felhasználású Diákhitel1 új igénylőinek száma az egy évvel korábbihoz képest. (MTI)
(logsped)
2019.08.11.

A Ford üzemében történő gyártás magas fokú automatizálással történik, melyben kulcsszerepet kapnak az ipari robotok.
(logsped)
2019.08.10.

Még több levél válik követhetővé a posta szeptember elsejétől induló elektronikus kézbesítési rendszere által. (MTI)
(logsped)
2019.08.09.
Indulhat az utolsó roham az uniós hitelekért, a még elérhető forrásokat egyszerűbben, akár 100 százalékos előleggel vehetik igénybe a kis- és középvállalkozások (kkv), emellett bővül a kedvezményezettek köre is. (MTI)
(logsped)
2019.08.09.
A kamionkartell ügyben a magyar cégeknek kedvező, precedens értékű döntés született az Európai Bíróságon (EB) - közölte a Schmidt Ügyvédi Iroda. (MTI)
(logsped)
2019.08.08.

Kísérleti jelleggel, mintegy kétszázmillió forintból létesített napelemparkot a Videoton Holding Zrt. székesfehérvári ipari parkjában. (MTI)
(logsped)
2019.08.07.

A Magyar Falu Program keretében az idén országosan 50 milliárd forint értékben valósulhatnak meg teljes körű útfelújítási projektek, melyek hozzájárulnak a települések lakosságának megtartásához. (MTI)
(logsped)
2019.08.06.

A Vodafone országszerte beindította a keskenysávú (Narrowband-NB) IoT , a szenzorok hálózatát, az új vezeték nélküli technológia nehezen hozzáférhető helyeken is képes összekapcsolni az okoseszközöket. (MTI)
(logsped)
2019.08.05.

Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte a 34. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti az élről. (MTI)
(logsped)
2019.08.03.

Kiemelkedően fontos a mezőgazdaság fejlesztése, az azon munkálkodók erőfeszítései a nemzet jövőjét erősítik. (MTI)
(logsped)
2019.08.03.

Augusztus első hétvégéjén a MÁV-START és a MÁV Nosztalgia ismét retró hétvégével várja a vasútbarátokat. NOHAB és Szergej mozdonyokkal közlekednek vonatok Székesfehérvár és Tapolca között.
(logsped)
2019.08.02.

Sikeresen lezárult a Vodafone-csoport és a Liberty Global közötti tranzakció, így a Vodafone Magyarország lett a UPC Magyarország 100 százalékos tulajdonosa. (MTI)
(logsped)
2019.08.01.

Uniós és állami támogatással, mintegy hárommilliárd forintból papíralapú rakodólapot és ehhez kapcsolódó termékcsoportot, valamint az előállításhoz szükséges technológiát fejlesztett ki a DS Smith Packaging Hungary Kft.
(logsped)
2019.07.31.

Jövő év márciusára halasztotta a jegybank az azonnali fizetési rendszer bevezetését annak érdekében, hogy minden bank megfelelően fel tudjon készülni. (MTI)
(logsped)
2019.07.30.
Két újabb saját kivitelezésű naperőműpark kezdte meg működését az ALTEO-nál Nagykőrösön és Balatonberényben. (MTI)
(logsped)
2019.07.29.
Szerbiában augusztus elején 12 százalékkal drágul az autópályadíj - adta hírül a Pannon RTV. (DM)
(logsped)
2019.07.27.
A 4iG Nyrt. és a T-Systems Magyarország Zrt. konzorciuma nyerte a KTI Közlekedéstudományi Intézet által Helyközi Közösségi Közlekedési Információs Rendszer (HKIR) kivitelezésére kiírt pályázatot. (MTI)
(logsped)
2019.07.26.
A 3D nyomtatókat gyártó, bostoni központú Formlabs Kft. 2 milliárd forintos beruházással Budapesten hozza létre az Egyesült Államokon kívüli első fejlesztőközpontját. (MTI)
(logsped)
2019.07.26.

Az utasforgalmi terek komfortnövelését szolgáló "50 MEGÚJULÓ ÁLLOMÁS" elnevezésű komplex karbantartási program keretében megszépül Zugló megállóhely is.
(logsped)
2019.07.25.

Nemrég munkába állította új Scania G 370 6x2 tehergépkocsiját a holland Venus Containers fuvarozóvállalat.
(logsped)
2019.07.23.

Több mint egymilliárd forintos beruházással bővíti polisztirol szigetelőhab-gyártó kapacitását Szegeden a Bodrogi Bau Kft.. (MTI)
(logsped)
2019.07.21.
Az illegális gyorsulási versenyek visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzést pénteken a rendőrség és a közlekedési hatóság Budatétényben - tette közzé honlapján vasárnap reggel a Budapesti Rendőr-főkapitányság. (MTI)
(logsped)
2019.07.21.
Összesen 22 országból 2300 mérnökhallgató 72 csapatba szerveződve versenyez szerda óta Zalaegerszegen, ahol vasárnapig tart a Formula Student East verseny idei futama. (MTI)
(logsped)
2019.07.20.
Jövő hétfőtől vasárnapig tehergépkocsikat és buszokat ellenőriznek a rendőrök az ország közútjain - közölte a rendőrség pénteken a honlapján. (MTI)
(logsped)
2019.07.19.
A szennyvíziszap külföldről történő behozatalát a magyar hatóságok a jövőben nem fogják engedélyezni - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. (MTI)
(logsped)
2019.07.18.
Kerülje el a közvetlenül a vonatindulás előtti pénztári sorban állás kényelmetlenségét, illetve annak kockázatát, hogy már nem lesz helye az IC-vonatokon, és váltsa meg menetjegyét elővételben, a postai ügyintézés során!
(logsped)
2019.07.17.

Kigördült a MÁV-Start megrendelésére készült első nagykapacitású KISS emeletes motorvonat a Dunakeszi Járműjavító gyártócsarnokából kedden. (MTI)
(logsped)
2019.07.16.

Öt éven belül mintegy 1700 milliárd forint értékben fejleszti a kormány a vasúti közlekedést - közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Mezőzombor-Sátoraljaújhely vasúti szakasz villamosításának befejezése alkalmából. (MTI)
(logsped)
2019.07.14.

A "Budapesti villamos és trolibusz járműprojekt" második ütemének keretében a fővárosba érkezett az első új hosszú CAF villamos.
(logsped)
2019.07.13.

Július második, valamint augusztus első hétvégéjén a MÁV-START és a MÁV Nosztalgia retró hétvégével várja a vasútbarátokat. Nohab és Szergej mozdonyokkal közlekednek a vonatok Székesfehérvár és Tapolca között.
(logsped)
2019.07.12.

A GEFCO megvásárolja a Chronotruck-ot: digitális fuvarszervező platform segíti a hatékonyabb szállítmányozást.
(logsped)
2019.07.12.
A kormány 1700 milliárd forintot szán vasúti fejlesztésre a következő hat évben - mondta a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója szerdán az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című közös műsorblokkjában. (MTI)
(logsped)
2019.07.10.

A Magyarországon megrendezésre kerülő FIE Vívó-Világbajnokság alkalmából az 50 forintos forgalmi érme emlékváltozatát bocsátja ki az MNB.
(logsped)
2019.07.08.

Kazanyba indít járatokat a Wizz Air Budapestről a téli menetrendi időszaktól, Marosvásárhelyre pedig október végétől naponta közlekednek majd a cég Airbus A320-asai. (MTI)
(logsped)
2019.07.08.
Már mobil eszközön is aláírhatók elektronikus dokumentumok az Európai Unió eIDAS rendeletben megfogalmazott követelményeinek megfelelően. Mi az eIDAS és milyen elektronikus aláírások léteznek? (piacesprofit.hu )
(logsped)
2019.07.07.
Magyarország tengeri kikötőt és kijáratot létesít az olaszországi Triesztben a magyar vállalkozások számára, az erről szóló megállapodást pénteken írták alá. (MTI)
(logsped)
2019.07.06.
Európa egyik legmodernebb csomagoló- és logisztikai üzemét építi fel a kormány támogatásával 7 milliárd forintból a Deufol Debrecenben, egyben ez lesz a német vállalat délkelet-európai regionális központja is. (MTI)
(logsped)
2019.07.04.
Két újabb hazai pénzintézet kínálatában jelent meg az Apple népszerű fizetési megoldása, miután az Erste és a Gránit Bank is bevezette az Apple Pay-t. (MN)
(logsped)
2019.07.03.
A dél-koreai Inzi Controls 14,8 milliárd forintból akkumulátorgyártó üzemet épít Komáromban. (MTI)
(logsped)
2019.07.02.

A XXXIV. Mátrai Veteránautó Találkozó 2019. június 28-30-ig tart Gyöngyösön. A találkozó szombaton ünnepélyes megnyitóval kezdődött meg Gyöngyös Fő terén. (MTI)
(logsped)
2019.06.30.

Naperőművet adtak át a Nógrád megyei Hugyagon; az 1,2 milliárd forintból megépült 2,9 megawattos erőmű éves szinten 1750 család energiaellátását biztosítja. (VG)
(logsped)
2019.06.29.
Pontosító jogszabályok jelentek meg a Magyar Közlönyben. Ez alapján már precízen kiszámítható, hogy mennyi saját megtakarításra van szükség egy lakás megvásárlásához, ha babaváró hitelt is igénybe veszünk. (hirado.hu)
(logsped)
2019.06.29.
Egy 50 kW-os napelemparkot létesítettek a gyulai polgármesteri hivatal udvarán. (gyulatelevizio.hu)
(logsped)
2019.06.28.

Az Adient, vezető autóüléseket gyártó vállalat 1.3 milliárd forintos beruházás keretében bővítette magyarországi kapacitását.
(logsped)
2019.06.27.

2019. június 26.-tól üzemel a Magyarország első, a hazai fuvarozóknak kialakított, cseppfolyósított földgázt (LNG) kínáló üzemanyagtöltő állomása Szigetszentmiklóson. (MTI)
(logsped)
2019.06.25.

A német Thyssenkrupp a kormány támogatásával 17,4 milliárd forintból vezérműtengelyeket gyártó üzemet épít Pécsen. (MTI)
(logsped)
2019.06.22.
Kikötőt és logisztikai bázist létesít Magyarország Triesztben, hogy a tengerentúlra exportáló magyar vállalatok gyorsan és akadálymentesen szállítmányozhassanak. (MTI)
(logsped)
2019.06.21.
Közösségi jogot sért a gyakorlatilag kizárólag külföldieket terhelő autópályadíjak németországi bevezetése - mondta ki keddi ítéletében az Európai Bíróság. (MTI)
(logsped)
2019.06.19.
Az eddigi legkedvezőbb feltételekkel igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel1, melynek kamatmértéke 1,99%-ra csökkent.
(logsped)
2019.06.19.
A július elsején hatályba lépő új közjegyzői díjrendelet kedvezően érinti a nagycsaládosokat, a lakásvásárlókat, az időseket és a fiatalokat. (MTI)
(logsped)
2019.06.17.
A magyar kormány nevében a Pénzügyminisztérium benyújtotta a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának megvalósítására a hitelkérelmet a Kínai Eximbank részére. (MTI)
(logsped)
2019.06.16.
A Magyar Posta 2019. július elsejétől több belföldi – és nemzetközi csomagtermék díjszabását módosítja. A lakossági csomagtermékeket illetően továbbra is az egyetemes szolgáltatás alapján biztosított MPL Postacsomag ára marad a legalacsonyabb.
(logsped)
2019.06.14.
A Rollet applikációval a rendszer a rendszám és a bankkártya adatok egyszeri regisztrálása után már készen is áll az érintésmentes parkolásra. Júniustól 12 helyszínen lesz elérhető a szolgáltatás Óbudán, Hegyvidéken és a belvárosi kerületekben, valamint a Lupa-tónál.
(logsped)
2019.06.13.

Pénteken megérkezett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér betonjára a kínai Shanghai Airlines Boeing B787-9 Dreamliner típusú repülőgépe.
(logsped)
2019.06.10.

Már épül Zalaegerszeg sztrádájának, az M76-osnak két, az M7-eshez és a Balatonhoz közeli szakasza. Két év múlva négy sávon érhetik el az autósok Keszthelyt és Hévízt, és közben megkezdődik az autópálya további részeinek a kivitelezése is. (MN)
(logsped)
2019.06.09.

Az Európai Bizottság elfogadta a drónok használatára vonatkozóan a biztonságot és az azonosíthatóságot előíró, korábban jóváhagyott új irányelv végrehajtási utasításait - közölte az uniós bizottság. (MTI)
(logsped)
2019.06.08.

Az Európa legnagyobb raklapos áruterítő hálózatát üzemeltető Palletways cégcsoport bejelentése szerint a vállalat eddigi vezérigazgatója, James Wilson, 2019 július 1-jén nyugdíjba vonul, helyét Luis Zubialde veszi át.
(logsped)
2019.06.07.

A bajor fővárosban zajló Transport Logistic kiállításon együttműködési megállapodást kötött a Német Logisztikai Szövetség (Logistics Alliance Germany) és a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület.
(logsped)
2019.06.06.

A Magyarországról indított internetes kiskereskedelemben elköltött vásárlások összértéke meghaladta az 1000 milliárd forintot tavaly, ami nagyjából 13 százalékos növekedést jelent. (MTI)
(logsped)
2019.06.06.

Jövőre kezdődhet el a Pick új gyártóüzemének építése Szegeden, a beruházásnak köszönhetően 30 százalékkal növelik a nemespenészes szárazáruk értékesíthető mennyiségét. (MTI)
(logsped)
2019.06.05.

Május 31-én immár harmadik alkalommal került sor a Szállítmányozás Napja elnevezésű szakmai konferenciára, amelyet tavaly és 2017-ben Lébényben rendeztek meg, ezúttal viszont a zsámbéki drivingcamp adott otthont a statikusból interaktívvá váló eseménynek.
(logsped)
2019.06.04.

A DHL által rendelt 14 Boeing 777-es teherszállítók közül az első gép már meg is kezdte szolgálatát. Május 25-én, operációs bázisáról, a Cincinnati-ben lévő Észak-Kentucky nemzetközi repülőtérről (CVG) indult útjára.
(logsped)
2019.06.03.

Hétfőtől péntekig jegyezhető a legújabb, minden eddiginél kedvezőbb hozamot biztosító lakossági állampapír, a magyar állampapír plusz (máp plusz) első sorozata. (MTI)
(logsped)
2019.06.02.

A nyári turistaszezon idején szünetel a pályafelújítás a balatonfenyvesi kisvasúton; június 1-jétől naponta akár 14 járattal utazhatnak a kirándulók a nagybereki tájakat bejáró vonalon.
(logsped)
2019.06.01.

Az NKM Nemzeti Közművek Zrt. az MVM Zrt. 100 százalékos tulajdonába került, a magyar állam az MVM egyedüli részvényeseként az NKM-ben meglévő kisebbségi részesedésével megemelte az MVM alaptőkéjét. (MTI)
(logsped)
2019.09.01.

A térségben működő három regionális repülőtér körében a debreceni légikikötő átvette a vezető szerepet, és a legnagyobb forgalmú reptérré válik. (MTI)
(logsped)
2019.08.30.

Kizárólagos jogot szerzett egy orosz fejlesztésű négyüléses kisrepülőgép gyártására és értékesítésére a Magnus Aircraft Zrt. leányvállalata - közölte a Pécs-Pogányban összeszerelő üzemet és kompozitgyárat létesítő társaság. (MTI)
(logsped)
2019.08.30.

Megújuló üzemanyagok szériában, nehezebb rakományokhoz még nagyobb teljesítmény, korszerű vezetéstámogató szoftver és egy tehergépkocsi kevesebb alkatrésszel, valamint könnyebb anyagokkal: a V8 előtt biztató jövő áll.
(logsped)
2019.08.29.

Tegnap eredményesen zárult a további 21 KISS motorvonat beszerzéséről szóló írásbeli konzultációs folyamat. Ennek köszönhetően, a szerződés aláírását és a forrás biztosítását követően kezdheti meg a gyártást a nyertes vállalkozó, a Stadler Bussnang AG.
(logsped)
2019.08.28.

Az állam 6,6 milliárd forinttal megemelte a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tőkéjét, szerepvállalásával komplexfejlesztések kezdődhetnek a balatoni hajózásban. (MT1)
(logsped)
2019.08.27.

A női és a férfi kajak négyes is megszerezte az olimpiai kvótákat, előbbi egy fantasztikus világbajnoki címmel. Női kenu párosunk és Kozák Danuta is bezsebelt három kvótát, és három érmet is.
(logsped)
2019.08.26.

Újfajta, Európában is egyedülálló pályázatot írnak ki mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára. "Feltétesen visszatérítendő" támogatást kaphatnak a cégek – vizsgálják és mérik majd, hogy milyen hatékonyan használják fel az uniós pénzt a nyertesek. (M1)
(logsped)
2019.08.25.
Fémmegmunkálással foglalkozó, robottechnológiát is alkalmazó kisvállalkozás 165 millió forintos beruházással épült új üzemét avatták fel pénteken Nagykanizsán. (MTI)
(logsped)
2019.08.24.

Valamennyi állomási és vonaton lévő utastájékoztató kijelzőn illetve táblán a külföldi hivatalos elnevezés mellett magyarul is szerepelnek majd a szomszédos országok állomásai, amennyiben az annak otthont adó település magyar néven is ismert.
(logsped)
2019.08.23.

Az idei második negyedévben az államháztartás finanszírozási oldalról számított nettó pénzügyi megtakarítása 120 milliárd forintot, a negyedéves GDP 1,1 százalékát tette ki. (MTI)
(logsped)
2019.08.22.
Magyarország gázellátása biztosított 2020-ra, még akkor is, ha nem jön létre az újabb orosz-ukrán megállapodás a gázszállításról. (MTI)
(logsped)
2019.08.21.

Pusztán a szemmozgások vezérlik azt az adatszemüveget, amelynek gyártása októberben indul Bécs új városrészében, Seestadtban. (CW)
(logsped)
2019.08.18.

A régi lila 500 forintos változataival 2019. október 31-ig fizethetünk. Az átváltási határnapja 2019. szeptember 1. Az MNB Lakossági pénztárában történő átváltás utolsó munkanapja 2019. augusztus 30.
(logsped)
2019.08.18.

Megerősítette pénteken Magyarország "BBB" szintű, befektetési ajánlású államadós-besorolását változatlan stabil kilátással a Fitch Ratings. (MTI)
(logsped)
2019.08.17.
Négy ország - Németország, Csehország, Szlovákia és Magyarország - vesz részt az európai közlekedési hálózat regionális fejlesztésével foglalkozó CORCAP projektben. (MTI)
(logsped)
2019.08.16.

Csütörtökön délelőtt ünnepélyes keretek között átadták a teljesen felújított szegedi kajak-kenu pályát a Maty-éren.
(logsped)
2019.08.14.

Elkészült a bólyi ipari park új üzemcsarnoka, valamint az ipari parkhoz vezető elkerülő út összesen mintegy 800 millió forintos fejlesztési forrás felhasználásával. (MTI)
(logsped)
2019.08.15.

Szeptember 9-től november végéig üzemszünet lesz a balatonfenyvesi kisvasúton, folytatódik a pályafelújítás, addig azonban naponta tucatnyi járat viszi a kirándulókat a Nagyberekbe, és megtartják a kisvasút napját is szeptember 7-én. (MTI)
(logsped)
2019.08.14.

Megújult a Nemzeti Közművek (NKM) e-autótöltő applikációja, az ügyfelek ezentúl Mobiliti néven találják meg az alkalmazást. (MTI)
(logsped)
2019.08.13.
Az Extreme Digital és a magyarországi eMAG fúzióra készül, miközben jelentős átalakuláson meg keresztül az egész szektor. (VG)
(logsped)
2019.08.12.

Három budapesti nagy bérautós cég bevette kínálatába Ferihegyet. A BeeRides, pedig tartós bérletbe vesz autókat, és mint az albérletért, fix díjat fizet értük. (MN)
(logsped)
2019.08.11.

Prágát Budapesttel összekötő vasúti járatokat indít 2020 júniusától a RegioJet cseh közlekedési vállalat. (MTI)
(logsped)
2019.08.10.

A sikerrel üzemelő philadelphiai járat mellé 2020 májusától Chicago O’Hare nemzetközi repülőtérről is közvetlen járatot indít Budapestre az American Airlines.
(logsped)
2019.08.09.

Lengyelország Gliwice városában működő Scania márkakereskedésben áll egy eredeti állapotába visszaállított 1971-es, 202 lóerős L85 Super modell.
(logsped)
2019.08.08.

Szeptember 14-től kötelező lesz a biztonsági kód használata az online vásárlásoknál az Európai Unión belül, a szolgáltatást bankfiókban, internetbankban, vagy mobilalkalmazásban kell aktiválni az ügyfeleknek. (MTI)
(logsped)
2019.08.08.
A hétvégén a munkanap-áthelyezés miatt változik a vonatok közlekedési rendje.
(logsped)
2019.08.07.

Odesszába indít járatot Budapestről a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság, a cég Airbus A320-asai hetente kétszer, kedden és szombaton közlekednek a két város között novembertől. (MTI)
(logsped)
2019.08.06.

A címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnap rendezett 34. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen, ezzel növelte az előnyét az összetett pontversenyben. (MTI)
(logsped)
2019.08.05.

Közvetlen járatot indított Budapest és a szerbiai Nis között az Air Serbia. A szerb nemzeti légitársaság mostantól egész évben, heti két alkalommal közlekedik az útvonalon.
(logsped)
2019.08.03.

A Volánbusz járműállománya összesen 638 korszerű, légkondicionált, a jelenlegi legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak megfelelő autóbusszal bővül. (MTI)
(logsped)
2019.08.02.

Az Air France-KLM versenyképesebbé teszi flottáját; modernebb, nagyobb teljesítőképességű és kevésbé környezetszennyező repülőgépeket szerez be.
(logsped)
2019.08.01.

Öt új járatot indít Budapestről a lengyel LOT légitársaság, Szöul mellett Prágába, Belgrádba, Stuttgartba és Szófiába is új járatok indulnak. (MTI)
(logsped)
2019.07.31.

Elkészült a MÁV-Start Zrt. első húsz, saját forrásból gyártott, nemzetközi forgalomra alkalmas, új generációs InterCity-kocsija a szolnoki vasúti járműjavítási telephelyen. (MTI)
(logsped)
2019.07.30.

Közel 5000 m2 új raktár- és irodai terület került bérbeadásra az elmúlt hónapban a CPI Hungary logisztikai fejlesztésében, mely tranzakciók eredményeképpen immár 80%-os kiadottságú az áprilisban átadott 13.000 m2-es új épület.
(logsped)
2019.07.28.

Továbbra is egységesen lépnek fel az uniós fuvarozási piacot torzító szabályozási terveket ellenző tagállamok - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). (MTI)
(logsped)
2019.07.26.
A Formula 1 Magyar Nagydíj idején, augusztus 1. és 5. között a H8-as és H9-es (gödöllői és csömöri) HÉV vonalakon is elérhetővé válik a MÁV alkalmazásban az online jegyértékesítés.
(logsped)
2019.07.26.

A legnagyobb, kizárólag hazai tulajdonban levő logisztikai vállalatcsoport, a Trans-Sped ismét sikeres évet zárt.
(logsped)
2019.07.25.

Az Audi 41 milliárd forintból bővíti Győrben a járműgyártási infrastruktúráját, motorfejlesztési központját és elektromos meghajtásokat gyártó egységét. (MTI)
(logsped)
2019.07.24.

Péntek reggeltől ismét forgalomba helyezik a négy hónappal ezelőtt hídfelújítás miatt lezárt letenyei közúti határátkelőt, ezzel az autópálya-átkelőn is csökkenhet a várakozási idő. (MTI)
(logsped)
2019.07.23.

Az OMV csoport újabb diszkont töltőállomásokkal jelenne meg néhány Ausztriával szomszédos országban, köztük Magyarországon. (VG)
(logsped)
2019.07.22.

A Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) világbajnoksága Szlovákiában volt májusban, és a Czech Hockey a Scaniát választotta a nemzeti válogatott hivatalos csapatbuszának. (MTI)
(logsped)
2019.07.21.

Új töltősort adtak át az energiaitalokat gyártó, magyar érdekeltségű Hell Energy szikszói gyárában. (MTI)
(logsped)
2019.07.19.
Folytatódik a szegedi lézeres kutatóközpont (ELI-ALPS) szomszédságában a science park kialakítása - közölte az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Szegeden. (MTI)
(logsped)
2019.07.18.
Folyamatosan bővül az elektromos töltőállomások száma Magyarországon, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2016. január 1-je óta 844 darab állomás létesítésére adott ki engedélyt, ezek közül az idén áprilisig 470-et helyeztek üzembe. (MTI)
(logsped)
2019.07.17.

A Mol közösségi autómegosztó szolgáltatása 50 új elektromos autóval bővül, július közepétől elérhetőek a korábbiaknál is kisebb, így könnyen leparkolható kocsik. (MTI)
(logsped)
2019.07.16.

Július 13-tól megnyílik a "Szoláris falu" a szentendrei ÉMI ipari park területén. A Duna-parti város ad ugyanis otthont a nemzetközi Solar Decathlon Europe egyetemi innovációs házépítő versenynek. (ÉMI Nonprofit Kft.)
(logsped)
2019.07.15.
A japán tulajdonú Toray Industries Hungary Kft. lítium akkumulátorokhoz használt szeparátor filmet előállító üzemet épít 127 milliárd forintos ráfordítással Nyergesújfalun. (MTI)
(logsped)
2019.07.14.
A magyar vasúti árufuvarozási ágazat versenyképességét is fokozni fogja a trieszti kikötő magyar koncessziós területe, valamint az ott megvalósítandó létesítmények.
(logsped)
2019.07.13.
Elfogadta Magyarország 2020-as központi költségvetését az Országgyűlés pénteken. (MTI)
(logsped)
2019.07.12.

Június végén nyitotta meg szegedi logisztikai központját a Goodwill Pharma Kft. (VG)
(logsped)
2019.07.11.

Megváltozik a budapesti tömegközlekedés rendje Dél-Budán az 1-es villamos Etele térig tartó meghosszabbítása miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). (MTI)
(logsped)
2019.07.09.

A MÁV-START és a Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (KNYKK) újabb együttműködésének köszönhetően, a velencei-tavi térségben élők ezentúl egyszerűbben, olcsóbban és gyorsabban juthatnak el a fővárosba vonattal és a csatlakozáshoz érkező buszjáratokkal.
(logsped)
2019.07.08.
Jövő héttől ogre&co néven elektromos robogókból álló, új közösségi közlekedési szolgáltatást indít Budapesten az ogreco Kft. - közölte a magyar tulajdonú cég. (MTI)
(logsped)
2019.07.07.

Negyvenhárom darab új MAN/NEOPLAN Tourliner autóbuszt adtak át csütörtökön Budapesten a Volánbusz Népliget autóbusz-pályaudvaron. (MTI)
(logsped)
2019.07.05.

Az adóazonosító jelről szóló igazolás minden esetben helyettesíti az adókártyát - hívja fel a figyelmet az adóhatóság. (MTI)
(logsped)
2019.07.04.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára indította el Budapestről 1200 kilométeres útjára azt a vonatot, amely az Ekol Kft. 3000. pótkocsiját vasúton juttatja el nyugat-európai célállomására.
(logsped)
2019.07.03.

Százhúsz hektárnyi területtel bővítik Miskolcon a déli ipari parkot, a fejlesztéshez az önkormányzat csaknem kétmilliárd forintot nyert uniós pályázaton. (MTI)
(logsped)
2019.07.03.

Az elmúlt év fejlesztéseinek köszönhetően óriási népszerűségnek örvend a Vonatinfó alkalmazás. Jelentősen megváltozott az alkalmazás által nyújtott szolgáltatás, ezért a vasúttársaság a név megváltoztatása mellett döntött: július másodikától MÁV néven lesz letölthető.
(logsped)
2019.07.01.

Az online rendelt termékek gyorsabb kiadását segítő csomagkiadó robotokat állított üzembe a Decathlon Magyarország. (MTI)
(logsped)
2019.06.30.

A Magyar Közút Zalaegerszegen, városi környezetben, jelzőlámpás csomópontokra terjesztheti ki kísérleti intelligens közlekedési rendszerét - a projektet az Európai Hálózat-finanszírozási Eszközből (CEF) valósítják meg. (MTI)
(logsped)
2019.06.29.
A vasúti, vízi és a közúti fuvarozás hatékonyabb együttműködésével évi mintegy 50 ezer kamionnal lehetne kevesebb a magyarországi közutakon - derül ki az MLSZKSZ legfrissebb éves elemzéséből.
(logsped)
2019.06.27.
Átadták az M4-es gyorsforgalmi út Cegléd és Abony közötti 10,8 kilométer hosszú szakaszát kedden. (MTI)
(logsped)
2019.06.26.
A kormány által kezdeményezetthez képest is további két hónappal, vagyis október 31-ig kitolódhat a banki adategyeztetés határideje. (MTI)
(logsped)
2019.06.25.

Június 20-tól újraindult a menetrend szerinti hajóközlekedés a Duna budapesti szakaszán, miután feloldották a május végi hajóbalesetet követően elrendelt hajózási zárlatot.
(logsped)
2019.06.22.

Három drón segíti péntektől a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának munkáját a Balatonon. (MTI)
(logsped)
2019.06.21.

Hetven, villanymotoros rásegítéssel működő kerékpárral, valamint a pécsi belváros hét pontján elhelyezett töltő-dokkoló állomással közösségi kerékpáros közlekedési rendszer kezdte meg működését. (MTI)
(logsped)
2019.06.20.

Húsz új Airbus A321XLR típusú repülőgépet vásárol a Wizz Air az európai repülőgépgyártótól, a megállapodást a párizsi légi szalonon jelentették be - közölte az Airbus. (MTI)
(logsped)
2019.06.19.

Bővíti stratégiai együttműködését Debrecen város és a Wizz Air légitársaság; egyebek mellett új futópályát építenek és bővítik a reptér kapacitását is a növekvő forgalom kiszolgálása érdekében. (MTI)
(logsped)
2019.06.18.

2 százalékkal csökkentett széndioxid kibocsátás, kevesebb hulladék, optimalizált, költség és energiahatékony megoldások a globális logisztikában.
(logsped)
2019.06.17.

Ilyen jogviszony a mezőgazdasági és turisztikai idénymunka, ami alkalmi munka keretében létesíthető. Az egyszerűsített foglalkoztatás kedvező adózással és egyszerű adminisztrációval jár. (M1)
2019.06.16.

A szolgáltatási színvonal érezhető javítása érdekében és a Győr–Veszprém és a Győr–Celldömölk–Szombathely vasútvonalon június 14-étől két felújított Jenbacher motorvonat közlekedik egyes járatok esetében.
(logsped)
2019.06.14.

A baranyai Ormánságban akkora lelőhelyet talált egy amerikai-magyar vállalkozás, ami egyedül képes az ország teljes jelenlegi olajtermelésének a harmadát adni. (ma.hu)
2019.06.13.
Júliustól 2 százalékkal csökken a szociális hozzájárulási adó, valamint ahhoz kapcsolódóan az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás munkaadókat érintő része a kormány kezdeményezésére. (MTI)
2019.06.12.

Az NXT a Scania új, akkumulátoros elektromos hajtású, önvezető városi tanulmányjárművét olyan rugalmasságra tervezték, hogy reggel és este az ingázókat szállíthatja munkába, illetve haza, napközben árut szállíthat ki, éjszaka pedig hulladékot gyűjthet.
(logsped)
2019.06.11.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is elérhető a MOL Limo, a környezetbarát autómegosztó rendszer, mivel a repülőtér is bekapcsolódott az autómegosztó szolgáltatásba.
(logsped)
2019.06.10.

A buszgyártás elindításának 20. évfordulóját ünneplő győri-mosonmagyaróvári Kravtex-Kühne Csoport legyártotta a kétezredik Credobust.
(logsped)
2019.06.09.

A jövő évi büdzsé az adócsökkentés költségvetése lesz, 2020-ra 500 milliárd forint adóteher-csökkentést tervez a tárca a gazdaságvédelmi akcióterv alapján. (MTI)
2019.06.08.

2019. június 6-ától a MÁV-START Vonatinfó alkalmazása: először tesztjelleggel, online vásárolt HÉV kiegészítő jeggyel is lehet utazni a szentendrei (H5-ös) vonalon.
(logsped)
2019.06.06.

A magyar-török export-import forgalom további fellendítése érdekében a Magyar-Török Üzleti Kamara és Szövetség megállapodott a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetségével (VJASZSZ) abban, hogy minkét fél biztosítja a feltételeket a vámkezelések gyorsításához.
(logsped)
2019.06.06.

A nyaralni indulók 2019 nyarán is az utazási igényekhez igazodó járatok közül választhatnak, a Balaton északi és déli partja, illetve a Velencei-tó felé egyaránt.
(logsped)
2019.06.05.

A Termelés-Logistic-Centrum Kft. (TLC Kft.) 10 milliárd forintból 2020 nyarára 29 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot épít a Veszprém megyei Litéren. (MTI)
(logsped)
2019.06.04.
Pünkösdkor változik a vonatok közlekedési rendje: június 9-én az ünnepnapi, 10-én a vasárnapi, 11-én kedden pedig a szokásos munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.
(logsped)
2019.06.03.
Az üzenetküldő alkalmazások a mindennapi élet nélkülözhetetlen eszközeivé váltak. (MM)
(logsped)
2019.06.02.

Június 2-án, vasárnap, kivételesen egy Nohab vontatja a Székesfehérvár és Tapolca között közlekedő gyorsvonatot, mindkét irányban. A vasútrajongók számára egyedülálló élményt nyújt majd az út a Nohabbal.
(logsped)
2019.06.01.

A Scania R 450 nyerte el a 2019-es Zöld Tehergépkocsi díjat, vagyis kategóriájának legüzemanyag-hatékonyabb és legkörnyezetkímélőbb járművének nevezték ki.
(logsped)
2019.05.31.

Az Európai Unió (EU) a globális e-kereskedelmet ösztönző nemzetközi szabályok bevezetésére törekszik, amelyek révén könnyebbé válik az ágazatban működő vállalkozások, különösen a kis- és középvállalkozások tevékenysége. (MTI)
(logsped)
2019.05.29.
Gyulán építi fel az állam és az Airbus Helicopters a helikopteralkatrész-gyárat, a lépésről tavaly decemberben írtak alá szándéknyilatkozatot. (MTI)
(logsped)
2019.05.28.
A német Bock csoport magyarországi vállalata, a Bock Hungária Kft. 3,8 milliárd forintból bővíti gyártókapacitását Ajkán és Noszlopon, 60 új munkahelyet hozva létre a fejlesztéssel a Veszprém megyei településeken. (MTI)
(logsped)
2019.05.28.

A sajtó és az idegenforgalmi szakemberek után nagyközönség előtt is bemutatkozott a LOT lengyel légitársaság korszerű Boeing B787 Dreamliner típusú repülőgépének szimulátora.
(logsped)
2019.05.26.

Sikeresek voltak a tesztek a Magyar Telekom első szabványos 5G tesztállomásán, Zalaegerszegen. A hálózat megbízhatóan, stabilan működött. (MTI)
(logsped)
2019.05.24.
Végéhez közelítenek az Alföldi Tej Kft. debreceni új üzemének építési és szerelési munkálatai. A négyéves intervallumot felölelő beruházás révén. (keleten.hu)
(logsped)
2019.05.24.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamai a mesterséges intelligencia okozta változások kezdeményező, előremutató kezelését szorgalmazó ajánlást fogadtak el Párizsban. (MTI)
(logsped)
2019.05.23.
Száz új munkahelyet teremt az indiai tulajdonú Samvardhana Motherson Group (SMG) autóipari beszállító cégcsoport új, ötmilliárd forintos beruházása. (MTI)
(logsped)
2019.05.22.
Egy hónapon belül elindulhat Budapesten a közösségi közlekedésben az e-jegyrendszer kísérleti programja, a főváros és a kormány megállapodása értelmében, ez a jegyrendszer az egész országot le fogja fedni. (MTI)
(logsped)
2019.05.21.
Átadták Magyarország harmadik professzionális vezetéstechnikai tanpályáját a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Máriapócs melletti RabócsiRingen. (MTI)
(logsped)
2019.05.19.
A megemelt összegű jelzáloghitel-elengedés és a babaváró támogatás a 2019. július 1-je után születendő gyermekek után vehető majd igénybe. (MTI)
(logsped)
2019.05.18.

Várhatóan júliusra elkészül a zalaegerszegi járműipari tesztpálya szomszédságában az a magánberuházásban, 700 millió forintos költséggel épülő kutatóközpont, ahol 135 embernek adnak majd munkát. (MTI)
(logsped)
2019.05.17.

Nulla szén-dioxid-lábnyom, csendesebb járművek, jó vezethetőség és nincs kipufogógáz.
(logsped)
2019.05.16.

Kísérleti jelleggel az országban először Győrben kapcsolta be szerdán a Telenor az ötödik generációs (5G) hálózatát. (MTI)
(logsped)
2019.05.15.

Folyamatos láthatóság, pontos követés, a szabályok betartásának elősegítése - az i-Cell idén is ezzel járul hozzá a 8M Open Kétszemélyes Balatonkerülő vitorlásversenyhez.
(logsped)
2019.05.14.

Több mint harminc elektromos töltőállomást alakított ki az e-Mobi Kft. a balatoni turisztikai régióban - jelentette be a 100 százalékban állami tulajdonban álló nonprofit kft. ügyvezető igazgatója hétfőn Alsóörsön. (MTI)
(logsped)
2019.05.13.
Megjelent a falusi csok részleteit tartalmazó kormányrendelet a Magyar Közlönyben. (MTI)
(logsped)
2019.05.13.

Az idei év az olimpiai felkészülés jegyében zajlik a magyar vitorlázásban - fogalmazott a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke szombaton Balatonfüreden a Balatoni Évadnyitó Belflex Nagydíj megnyitóján. (MTI)
(logsped)
2019.05.12.

Három kínai városból is indulhatnak új légi járatok Budapestre, miután a kínai légügyi hatóság engedélyezte ezt. (MTI)
(logsped)
2019.05.11.

A Bridgestone Corporation bejelentette, hogy a Japán Aerospace Exploration Agency-vel (JAXA) és a Toyota Motor Corporationnel (Toyota) együttműködve részt kíván venni egy nemzetközi űrkutatási programban.
(logsped)
2019.05.10.

A Busexpo részeként immár huszonötödik alkalommal rendezték meg az Országos Személyszállítási Szakmai Konferenciát május 8-án a zsámbéki drivingcamp Hungary-n.
(logsped)
2019.05.09.

A győri-mosonmagyaróvári Kravtex-Kühne Csoport május 8-án, a zsámbéki Busexpón bemutatja többfunkciós autóbusz típuscsaládjának új generációját, amelynek korábbi változataiból már több száz üzemel Magyarországon.
(logsped)
2019.05.08.

Emberi közreműködés nélküli, intelligens parkolási rendszert fejlesztett az i-Cell. A magyar piacon egyedülálló okosmegoldás nemcsak idő- és költségtakarékos, de a büntetéseket is kizárja.
(logsped)
2019.05.07.

A Budapest—Pécs és az Újszász—Szolnok vasútvonal felújításának részeként központi forgalomirányító rendszert telepítenek (köfi). (MN)
(logsped)
2019.05.06.

A HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület közgyűlésén elnökké választotta dr. Homolya Róbertet, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatóját.
(logsped)
2019.05.05.

A Tungsram-csoport 1,5 millió dollár értékben bővíti kisvárdai gyárát, az új üzemben repülőgéphajtómű-alkatrész karbantartást végeznek majd a General Electric (GE) repüléstechnikai üzletágának. (MTI)
(logsped)
2019.05.04.
A MÁV jegyellenőrző készülék S.O.S. funkciója gyors és hatékony segítséget nyújt a problémás esetek és a konfliktusok megoldásában.
(logsped)
2019.05.03.

Megújult a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút, amely idén májustól ismét fogad látogatókat. (GYSEV)
(logsped)
2019.05.02.

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Targoncakupa nevű ügyességi versenyt a hazai targoncások körében. A technikás, ugyanakkor játékos feladványokkal idén mintegy 250 magyar szakember – köztük 8 nő birkózik meg.
(logsped)
2019.05.01.

A norvég tulajdonú Central European Aviaton Cluster partnerével, az ugyancsak norvég Pilot Flight Academyvel pilótaképző-központot hoz létre Hévíz-Balaton Airporton 15 millió euró beruházással. (MTI)
(logsped)
2019.05.01.

Duplájára nőtt a Magyarországra Kínából érkező konténerforgalom éves mennyisége tíz év alatt. Volumene már eléri az évi 300 ezer TEU-t (egységkonténert). Ez a lendületes fejlődés Magyarország kedvező geopolitikai helyzetével párosítva számos gazdasági előny lehetőségét kínálja.
(logsped)
2019.04.30.
Magyarország egyik legnagyobb közlekedési vállalata, az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. intelligens üzemanyagkút-rendszer üzemeltetését kezdte meg, mely biztosítja az üzemanyag útjának követhetőségét a kútra érkezéstől egészen az elégetésig.
(logsped)
2019.04.28.
A MÁV-START április 27-től előszezoni vonatokat állít forgalomba a balatoni vonalakon. Soha nem indult ilyen korán a vasúti turisztikai szezon. (MTI)
(logsped)
2019.04.26.

Tízzel nőtt, így összesen húsz Flirt motorvonatból áll a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. flottája, miután lezárult a társaság harmadik beszerzési projektje. (MTI)
(logsped)
2019.04.25.

Új mérföldkőhöz érkezett el a pécs-pogányi repülőtér mellett működő Magnus Aircraft, ugyanis április 18-án a gyár második ütemében megvalósuló kompozitüzem építése során elérték az új csarnok legmagasabb pontját. (PécsMa)
(logsped)
2019.04.24.

A magyar tulajdonú Eurotrade Zrt. kedden elhelyezte öt megwattos napelemparkjának alapkövét Környén. A nyolc hektáros, saját területre szeptember végéig közel húszezer napelemtáblát telepítenek. (MTI)
(logsped)
2019.04.23.
Szabó Attila ismét megnyerte a Magyarország legjobb tehergépjármű-vezetőinek rendezett versenyt.
(logsped)
2019.04.22.

A külföldi tapasztalatok szerint a távmunka növeli a termelékenységet, és jelentősen, 40 százalékkal csökkenti az elvándorlást. (mfor)
(logsped)
2019.04.18.
A Pepco csaknem 27,2 milliárd forintos logisztikai beruházást telepít Magyarországra, hogy a régió valamennyi országát kiszolgálhassa a Pest megyei Gyálról. (MTI)
(logsped)
2019.04.16.
Amikor Walter Burch svájci buszvezető öt évvel ezelőtt nyugdíjba vonult, felkínálták neki, hogy folytathatja élete munkáját. Hetente kétszer egy egyedi specifikáció szerint gyártott Scania Interlink autóbuszt vezet az Alpok hágóin keresztül.
(logsped)
2019.04.15.

Több mint 8 milliárd forintos beruházással bővítette székesfehérvári gyárát a Videoton Electronic Assembly Services Kft., a felépült új elektronikai szerelőcsarnokot a héten avatták fel. (MTI)
(logsped)
2019.04.14.

Közzétették a kormány honlapján azoknak a magyarországi településeknek a listáját, ahol elérhető lesz a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (falusi csok). (MTI)
(logsped)
2019.04.13.
Tizenhét szóló városi autóbuszt vett át a VOLÁN Buszpark Kft. pénteken Debrecenben, az Inter Traction Electrics Kft. telephelyén. (MTI)
(logsped)
2019.04.12.

Autómegosztó szolgáltatást indít a DriveNow április 29-től Budapesten 240 autóval - közölte a DriveNow Magyarország. (MTI)
(logsped)
2019.04.11.

74 magyarországi LUKOIL töltőállomás is bekerül az UTA üzemanyag- és útdíjszolgáltató 50.000 elfogadó helyből álló nemzetközi hálózatába április 1-jétől.
(logsped)
2019.04.10.

Várhatóan még idén elindulhat a jegyek és bérletek elektronikus úton történő megvásárlása - közölte a Magyar Hírlappal Tarlós István főpolgármester. (MTI)
(logsped)
2019.04.09.
Tizenhárom toronyból álló, 25 megawatt összteljesítményű szélerőmű parkot vásárol az Alteo csoport a Győr-Moson-Sopron megyei Bőny térségében. (MTI)
(logsped)
2019.04.07.

Saját biztonságuk, az utasok és vagyontárgyaik védelme érdekében március végétől testkamerát viselnek a Mátészalkát érintő vasútvonalakon szolgálatot teljesítő jegyvizsgálók.
(logsped)
2019.04.06.

Elfogadta a fuvarozói szektor új szabályozásáról szóló tárgyalási mandátumát csütörtökön az Európai Parlament (EP), így megkezdődhetnek az intézményközi egyeztetések a közösségi kiküldetési irányelvhez is kapcsolódó kérdésben. (MTI)
(logsped)
2019.04.05.

A UPS úttörő logisztikai szolgáltatást jelentett be az USA-ban, amely lehetővé teszi az orvosi minták pilóta nélküli drónokon történő kiszállítását. (CW)
(logsped)
2019.04.04.

Április 7-től az utasok számára kedvező változások lépnek életbe.
(logsped)
2019.04.02.

A Vincze Ferenc, Bacigál Igor kettős nyerte a vasárnap befejeződött Eger-ralit, az országos bajnokság szezonnyitó futamát. (MTI)
(logsped)
2019.04.01.

A kormány elfogadott a 13 plusz 1 pontból álló gazdaságvédelmi akcióterv, adózás egyszerűsítését, egyes adók kulcsának mérséklését, adók összevonását tartalmazza - jelentette be a pénzügyminiszter a kormányinfón csütörtökön Budapesten. (MTI)
(logsped)
2019.05.30.
Kétoldalú megállapodást írt alá egy új Ipoly-híd megépítéséről a Nógrád megyei Drégelypalánk és a szlovákiai Ipolyhídvég között kedden Révkomáromban Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Érsek Árpád, Szlovákia építésügyi és közlekedési minisztere. (MTI)
(logsped)
2019.05.29.
A Digi elindította mobil telekommunikációs szolgáltatásait a magyarországi piacon saját mobilhálózatán, amit az elmúlt négy évben jelentős tervezési, beruházási és kivitelezési folyamatok eredményeként hozott létre. (MTI)
(logsped)
2019.05.28.

A DHL Freight, Európa egyik vezető közúti fuvarozója, múlt héten tartotta legújabb központjának nyitó ünnepségét a bécsi reptéren, Fischamend megyében.
(logsped)
2019.05.27.

Bővíti telephelyét az automatizált logisztikai polcrakodó gépeket gyártó MIAS Gyöngyösön. (MTI)
(logsped)
2019.05.25.

Bekapcsolta Budapesten a Vodafone a főváros első állandó 5G bázisállomását, a szolgáltató IX. kerületi székházának a tetején csütörtökön. (MTI)
(logsped)
2019.05.24.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által gondozott Ipar 4.0 támogatási program 2019-ben is 1,5 milliárd forint forrással járul hozzá az innovatív újraiparosításhoz. (MTI)
(logsped)
2019.05.24.

Az a cél, hogy a drónok segítségével sikeresen leküzdjék a háztól-házig kézbesítés akadályait Kína nagyvárosaiban.
(logsped)
2019.05.23.

A nemzetközi áruforgalom optimálisabb elvezetése érdekében az M1-es, az M0-s és az M5-ös főváros környéki szakaszainak tehermentesítésére új félgyűrű létesítését kezdeményezte a kormány. (MN)
(logsped)
2019.05.20.
Gyártóközpontot és regionális szervizt létesít az elsősorban tűzoltójárművek gyártásával és felújításával foglalkozó állami tulajdonú BM Heros Zrt. a kaposvári keleti ipari parkban jövő tavasszal. (MTI)
(logsped)
2019.05.19.

Átadták a szegedi ELI legújabb és legfontosabb lézerrendszerét. (DM)
(logsped)
2019.05.18.

A nemzeti autóbusz stratégia keretében, hat év alatt hatezer buszt cserélnek modern járművekre a közösségi közlekedésben. (MTI)
(logsped)
2019.05.17.

Két éven belül személyforgalmat lehetővé tévő kompösszekötettéssel új határátkelő létesül Magyarország és Szlovákia között. (MTI)
(logsped)
2019.05.16.

Elkészült a Hódmezővásárhely—Szeged tram-train vonalra szánt jármű prototípusa a Stadler valenciai gyárában. A pályaépítés jól halad Hódmezővásárhelyen, a kivitelezők az év végére elkészülnek a vágányfektetéssel. (MN)
(logsped)
2019.05.15.

2019. május 8-án hetedik alkalommal rendezte meg a NiT Hungary a buszos szakmai napot, ami a korábbi évekhez hasonlóan a zsámbéki Drivingcampen kapott helyet.
(logsped)
2019.05.14.

Kiemelkedő teljesítmény, hogy Magyarország sorozatban másodszor került be a világ tíz legvonzóbb befektetési helyszínei közzé. (MTI)
(logsped)
2019.05.13.

Az amerikai érdekeltségű Guardian Glass orosházi gyárában új lamináltüveg-gyártó üzemet adott át a külgazdasági és külügyminiszter. (MTI)
(logsped)
2019.05.12.

Átadták a Mátra első libegőjét, amely Mátrafüred-Sástót köti össze az Oxygen Adrenalin Parkkal. (MTI)
(logsped)
2019.05.11.

A német tulajdonú Infineon Technologies vállalatcsoport 32 milliárd forintos beruházást hajt végre ceglédi gyárában, a fejlesztés 275 új munkahelyet teremt. (MTI)
(logsped)
2019.05.10.

Karbantartás miatt május 13-tól 26-ig zárva tart a Keleti pályaudvar, emiatt számos vonat menetrendje, útvonala és végállomása módosul.
(logsped)
2019.05.09.

Országos elektromosautó-töltő hálózatot épít ki az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. és az E.On Hungária - jelentették be a cégek képviselői az első töltőpont átadásán csütörtökön Nyíregyházán. (MTI)
(logsped)
2019.05.09.

A Palletways Magyarország, amely Európa legnagyobb expressz raklapos szállítmányozási hálózatának tagja, jelenleg körülbelül napi 300 raklapot szállít.
(logsped)
2019.05.08.

Új fejlesztéssel korszerűsítette és hamarosan tovább bővíti az útdíjhasználati jogosultságok ellenőrzését a Nemzeti Útdíjfizetési Zrt. (NÚSZ Zrt.). (MTI)
(logsped)
2019.05.07.

A teljes német főút- és autópálya hálózat is bekerült az UTA üzemanyag- és útdíjszolgáltató egységes útdíjfizetési rendszerébe.
(logsped)
2019.05.06.

A Kínából egyre nagyobb számban érkező utasok miatt a Budapest Airport újabb szolgáltatásokat vezet be, amiket kifejezetten a távol-keleti országból érkező utazók számára fejlesztettek.
(logsped)
2019.05.04.

Az elektromos rollereket a fővárosiak május 1-jétől használhatják, első körben a budai és a pesti Duna-part egyes szakaszain, illetve az ahhoz közel eső kijelölt területeken. (lokal)
(logsped)
2019.05.03.

Több mint százszorosára nőhet az e-kereskedelemhez kapcsolódó vámeljárások száma Magyarországon, miután egy európai uniós rendelet értelmében 2021-től az unión kívüli országokból érkező, kis értékű csomagok után is adófizetési kötelezettség keletkezik.
(logsped)
2019.05.03.

Hárommilliárd forintból épít új gumibitumen-üzemet a Mol Zalaegerszegen, amelyhez a kormány 750 millió forintot biztosított a nagyvállalati beruházási támogatás révén. (MTI)
(logsped)
2019.05.02.

A CPI Property Group vecsési komplexumában áprilisban átadásra került a legújabb fejlesztésű big-box épület. Az új létesítmény a park eddigi raktárépületeihez hasonlóan 11 méteres belmagasságú, ipari kapukkal és magas színvonalú alapkiépítéssel rendelkezik.
(logsped)
2019.05.01.

Mind az építész tervezőknek, mind az építőipari kivitelezőknek és az eljáró hatóságoknak is új kihívás, hogy megfeleljenek az épületekre vonatkozó energetikai követelményeknek. (M1)
(logsped)
2019.05.01.

A Budapest Airport két nagy kínai cargo repülőtérrel is szorosabbra fűzi az együttműködését, a Magyarország és Kína közötti légi összeköttetések továbbfejlesztése érdekében.
(logsped)
2019.04.30.

A kormány 3200 milliárd forintot fordít 2024-ig közútfejlesztésre - mondta az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Vámospércsen, a 48-as számú főút Debrecen és Nyírábrány közötti szakasza felújításának alapkőletételén. (MTI)
(logsped)
2019.04.29.

Több mint 80 utassal a fedélzetén érkezett meg Frankfurtból szombat délután a sármelléki Hévíz-Balaton Airportra a Lufthansa idei első charterjárata. (MTI)
(logsped)
2019.04.27.

Összesen 24 új, korszerű, klímával és modern elektronikus utastájékoztatóval felszerelt Mercedes-Benz Conecto NG típusú városi autóbusszal erősíti a helyi közösségi közlekedést a DAKK Zrt. (DM)
(logsped)
2019.04.25.

Augusztustól bevezetik az éjszakai repülési tilalmat Budapest felett éjfél és hajnali öt óra között, a mélyalvási időszakban tervezetten nem szállhatnak majd fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc-repülőtéren. (MNO)
(logsped)
2019.04.24.
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) közleménye szerint az önköltséget sem fedező fuvardíjak miatt már nem csak a magyar fuvarozók versenyképessége, hanem működése is veszélybe került. (MTI)
(logsped)
2019.04.23.

A jelentősen megújult és kibővített maty-éri pálya július végére készül el, augusztusban már negyedszer ad otthont gyorsasági kajak-kenu világbajnokságnak.
(logsped)
2019.04.23.

Május végétől indul Magyarországon Kína legelterjedtebb mobilfizetési megoldása, az AliPay. (MTI)
(logsped)
2019.04.21.

Sombaton indult a menetrendi hajózás a Balatonon. A szezonnyitó ünnepséget Balatonfüreden rendezték meg. (MTI)
(logsped)
2019.04.20.

Április 18-án a pénteki, 19-én a szombati, 20-án és 21-én az ünnepnapi, 22-én pedig a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok. Helybiztosítással közlekedő járatok belföldi foglaltsági adatai lekérdezhetők.
(logsped)
2019.04.18.

A Jaguar Racing bejelentette, hogy az új Jaguar I-PACE eTROPHY sorozat globális logisztikai partnere a világ vezető logisztikai cége, a DHL lesz.
(logsped)
2019.04.17.

Nagykanizsán új vasúti mosót helyezett üzembe a MÁV-START. A modern és környezetbarát berendezés révén naponta akár 70-80 kocsit is megtisztíthatnak kívülről.
(logsped)
2019.04.15.

A Prologis legújabb, 10 600 négyzetméteres épülete a Prologis Park Budapest-Harbor területén készen áll az ügyfelek fogadására.
(logsped)
2019.04.14.

Üzembe helyezték a NKM Mobilitás Kft. elektromos töltőállomásait Hajdúböszörmény központjában és Székesfehérváron, a Decathlon áruház parkolójában. (MTI)
(logsped)
2019.04.13.

A MÁV-START és a Magyar Posta között létrejött megállapodásnak köszönhetően áprilistól tesztjelleggel 17 postán lehet vasúti menetjegyet vásárolni.
(logsped)
2019.04.12.

A selyemúton rekordidővel, tíz nap alatt érkezett Kinából a budapesti BILK Rail Cargo Terminalra a konténervonat.
(logsped)
2019.04.10.

Elkezdődhet az M49-es gyorsforgalmi út első, 25 kilométeres szakaszának tervezése. (MTI)
(logsped)
2019.04.09.

A Cargo Group (RCG), a kapacitások bővítéséről írt alá együttműködési megállapodást a kikötőt üzemeltető Luka Rijeka vezetésvel, amely érinti a budapesti BILK terminált is.
(logsped)
2019.04.08.

A tavalyi év során a Scania Magyarország Kft. kiszélesítette együttműködését a Fáy András Közlekedésgépészeti Műszaki Szakgimnáziummal, és az oktatási intézményben megkezdte a tehergépjármű szerelői képzés oktatását.
(logsped)
2019.04.07.

Eredményes évet zárt a BILK Logisztikai Nyrt. 2018-ban. Magyarország egyik legnagyobb logisztikai központja az elmúlt évben növelte raktárkapacitását, árbevételét és üzemi tevékenységének hatékonyságát.
(logsped)
2019.04.06.
Az önvezető járművek magyarországi kutatása és fejlesztése az amerikaival egyenértékű - fogalmazott Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője. (MTI)
(logsped)
2019.04.05.
Kisbér határában az önkormányzat által biztosított 2,4 hektáros területen napelem park építése kezdődött, melyben 2100 áramtermelő egységet helyeznek el. (MTI)
(logsped)
2019.04.04.

Megnyílt a 38. Construma építőipari és otthonteremtési szakkiállítás szerdán Budapesten, a Hungexpo vásárközpontban 20 ország közel 550 kiállítója mutatkozik be április 3-7. között. (MTI)
(logsped)
2019.04.03.

Elfogadta az Országgyűlés hétfőn a kormány családvédelmi akciótervének bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat. (MTI)
(logsped)
2019.04.02.

Másfél millió menetjegy kelt el március végéig a tavaly nyáron jegyvásárlási funkcióval is kibővített Vonatinfó mobilalkalmazáson keresztül. A jövőben a Vonatinfó alkalmazásban a bérletértékesítés bevezetését is tervezi a vasúttársaság.
(logsped)
2019.03.30.

A 2019-es versenyszezonra teljesen megújul az eddig is nagyon népszerű Hankook Racer Cup.
(logsped)
2019.03.29.

Napelemes parkot adtak át pénteken a Nógrád megyei Szügy községben, a hétmilliárd forintos beruházás tízezer család villamosenergia igényét képes biztosítani. (MTI)
(logsped)
2019.03.29.

Hamarosan már nemcsak a Balatonon, hanem a Duna fővárosi szakaszán is segíti mentőhajó a bajba jutott embereket. (MTI)
(logsped)
2019.03.28.

Támogatásáról biztosította az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatának 2021-es megszüntetését kedden az Európai Parlament (EP). (MTI)
(logsped)
2019.03.27.

Az OMSZ-nél kilenc új helikoptert állítanak szolgálatba Magyarországon, amelyek éjszakai mentésre is alkalmasak lesznek. (MTI)
(logsped)
2019.03.25.

A kínai posta áprilisában indítja önvezető csomagküldő szolgáltatását, miután logisztikai partnerével, a Deppon Express-szel és a technológiai fejlesztő céggel, a Fabu Technologyval lezárták a tesztidőszakot. (Autóapró)
(logsped)
2019.03.24.

Ismét megnyílik a Magyarok a világ járműgyártásában című kiállítás, hagyományosan a budapesti AutoMobil és Tuning Show (ATMS) részeként. (MTI)
(logsped)
2019.03.22.

Átadták a Mapei Kft. 2,4 milliárd forintból megvalósult sóskúti beruházását, amellyel az építőipari cég a korábbi duplájára növelte magyarországi gyártó- és logisztikai központjának kapacitását.
(logsped)
2019.03.20.

Scania 2018-ban minden idők legmagasabb szintjét érte el a tehergépkocsik, városi és távolsági autóbuszok, valamint motorok kiszállítási mennyisége, akárcsak a szolgáltatások volumene terén.
(logsped)
2019.03.19.

Az expressz raklapos áruterítést végző Palletways 2018 októberében kezdte meg működését a hazai piacon, és a most csatlakozó, Győr-Moson-Sopron megyei Haemmerling Kft-vel együtt már tizenötre növelte magyarországi partnereinek számát.
(logsped)
2019.03.18.

A Scania borulási oldalsó függönylégzsákjai a felborulással járó balesetek egyik legsúlyosabb következményeit hivatottak enyhíteni, amikor is a járművezetők vagy az utasok megsérülnek a fülkének ütődéstől.
(logsped)
2019.03.16.

A Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. mintegy 600 millió forint összegű saját finanszírozású beruházásával 21 ezer négyzetméterre növelte teljes gyártó- és raktárterületét Kecskeméten. (MTI)
(logsped)
2019.03.15.

A Scania áramfejlesztőkhöz kifejlesztett új gázmotorja egy teljesen természetes, fenntartható és megújuló forrásból származó üzemanyaggal működhet – ez a forrás a háztartási hulladék.
(logsped)
2019.03.14.

Keszthelyi Vivien autóversenyző a zsámbéki Drivingcamp vezetéstechnikai központ pályáján. (MTI)
(logsped)
2019.03.13.

A Szántód és Tihany között közlekedő komp március 15-től már a tavaszi menetrend szerint 40 percenként indul.
(logsped)
2019.03.12.

A Wizz Air diszkont légitársaság Hamburgban átvette az első Airbus A321neo repülőgépét, mely a 256 repülőgépet tartalmazó rendelésállományának első darabja.
(logsped)
2019.03.11.

Ausztráliában a Scania egy 16 literes motort bocsátott rendelkezésre a megújuló gázolaj új, innovatív teszteléséhez.
(logsped)
2019.03.10.

Budapesten megrendezett közös logisztikai és légiáru-szállítási fórumon magas szintű, sanghaji logisztikai és befektetői delegáció vett részt.
(logsped)
2019.03.09.

Az elektronikus útdíjrendszer bevezetése óta a 3,5 tonna feletti gépjárművek több mint 764 millió kilométert tettek meg az iData útdíjbevallást segítő eszközeivel.
(logsped)
2019.03.08.

Havonta átlagosan 20 százalékkal emelkedtek a MÁV-HÉV bevételei 2018 szeptemberétől az év korábbi időszakához képest.
(logsped)
2019.03.07.

A korábbi éveknél hangsúlyosabban jelennek meg az elektromos autók és az új technológiák a 89. Genfi Nemzetközi Autókiállításon, amely kedden a sajtónappal vette kezdetét. (MTI)
(logsped)
2019.03.06.

Júniusban újra Nemzeti Regatta és az ország településeinek fesztiválja Siófokon! Megkezdődtek az előkészületek, már zajlik a települések nevezése.
(logsped)
2019.03.03.

A HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület a vasúti árufuvarozás versenyképességének növelése érdekében együttműködési megállapodást kötött a ChinaCham Hungary Magyar-Kínai Gazdasági Kamarával.
(logsped)
2019.03.02.

A DB Schenker szerződést írt alá a Budapest Airporttal raktár- és irodaterület bérléséről az épülő BUD Cargo Cityben.
(logsped)
2019.03.31.

Csaknem 370 millió forintos európai uniós támogatással 16 hektáros korszerű iparterületté fejlesztették az egykori honvédségi lőszerraktárakat a Péccsel szomszédos Pellérden. (MTI)
(logsped)
2019.03.30.
Jóváhagyta a műanyaghulladék mennyiségének visszaszorítását célzó szigorúbb szabályokat az Európai Parlament (EP), amelyek értelmében 2021-tól betiltják az egyszer használatos műanyag termékek árusítását. (MTI)
(logsped)
2019.03.29.

Felavatták a Flowserve Hungary Services Kft. mérnöki központjának irodáját Budapesten. (MTI)
(logsped)
2019.03.28.

A szingapúri Nanyangi Műszaki Egyetemen bemutatták a világ első, 12 méter hosszú, teljesen elektromos meghajtású, 40-üléses, önvezető buszát. (Híradó)
(logsped)
2019.03.26.

Mintegy 400 millió forint európai uniós támogatásból két csarnokkal és új, innovatív eszközökkel bővíti ásványvízgyártó kapacitását a soltvadkerti Phoenix-Drink Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (MTI)
(logsped)
2019.03.25.
Átadták az akkumulátorokat és elektronikai hulladékokat feldolgozó SungEel Hitech magyarországi leányvállalatának szigetszentmiklósi üzemét. (MTI)
(logsped)
2019.03.23.
Ultragyors e-töltőt adott át a Mol Budapesten, az egy hónapig ingyenesen használható eszköz egy időben két elektromos autót tud 20-30 perc alatt feltölteni. (MTI)
(logsped)
2019.03.21.

Megújul a debreceni Zsuzsi erdei kisvasút, a rekonstrukciós munkákhoz 771 millió forint támogatást adott az ITM a turisztikai célú keskeny nyomközű kisvasutak fejlesztésére szánt keretből.
(logsped)
2019.03.20.

A Rail Cargo Hungaria Zrt. közgyűlése Körös Norbertet a vállalat vezetőjévé (CEO) és az igazgatóság tagjává választotta.
2019.03.18.

Tovább nőtt tavaly az elektronikus számlafizetés népszerűsége, a Díjneten keresztül befizetett számlák összértéke 2018-ban először érte el az ötvenmilliárd forintot. (Híradó)
(logsped)
2019.03.17.
Ha az Országgyűlés elfogadja a Pénzügyminisztérium benyújtott javaslatát, akkor június elsejétől még inkább megéri állampapírba fektetni, mivel a kamat után nem kell majd adót fizetni. (hirado.hu)
(logsped)
2019.03.16.

A Visteon Electronics Slovakia sikeresen telepített négy MiR200 robotot, hogy optimalizálja logisztikai tevékenységeit.
(logsped)
2019.03.14.

Március 14-én a pénteki, 15-én a szombati, 16-án az ünnepnapi, 17-én pedig a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.
(logsped)
2019.03.13.

Áprilistól kétszintű ügyfélhitelesítést vezet be a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. a weboldalain bankkártyás vásárlásoknál. (MTI)
(logsped)
2019.03.12.
A gyermekvállalás előtt álló fiatalok akár úgy is hozzájuthatnak a tízmillió forintos, szabadon felhasználható babaváró hiteltámogatáshoz, hogy abból végül egyetlen fillért sem kell törleszteniük - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. (MTI)
(logsped)
2019.03.11.

A Bridgestone Turanza T005 elnevezésű nyári túraabroncsa szerepelt a legjobban az ADAC 2019. évi nyárigumi tesztjén.
(logsped)
2019.03.10.

A Bács-Kiskun megyei Soltvadkerten ünnepélyesen felavatták Magyarország egyik vezető flexibilis csomagolóanyag és címke gyártója, a Material-Plastik Kft. második gyártócsarnokát. (MTI)
(logsped)
2019.03.09.

Járműipari alkatrészgyártó üzemet épít a francia GMD-csoport Dorogon 14,5 milliárd forint beruházással, amelyhez a kormány 2,9 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújtott.
(logsped)
2019.03.08.

A Hamburger Hungária Kft. 14,091 milliárd forintból fejleszti a dunaújvárosi papírgyárat 2022-ig. (MTI)
(logsped)
2019.03.07.

Mintegy 8500 háztartás, azaz több mint 20 ezer ember villamosenergia-ellátását biztosítja a 9 milliárdos költséggel készült paksi naperőmű, melynek ünnepélyes avatását kedden tartották. (MTI)
(logsped)
2019.03.06.

Várhatóan nyártól két Jenbacher motorvonat áll forgalomba a Győr–Pápa–Celldömölk és a Győr–Veszprém vasútvonalon.
(logsped)
2019.03.04.

Idén felújítja a kenderesi állomásépületet és környezetét a MÁV. (MÁV)
(logsped)
2019.03.02.

A Wizz Air diszkont légitársaság 12 százalékkal növeli kapacitásait a magyar piacon az október 27-én induló téli menetrendi időszakban. (MTI)
(logsped)
2019.03.02.

Ideiglenesen szünetel a MÁV saját fejlesztésű IC+ kocsijainak utasforgalmi próbaüzeme, miután a vasúti hatóság az egyik IC+ kocsi futópróbáján az ajtóműködésben műszaki rendellenességet tapasztalt.
(logsped)
2019.03.01.
A szerdán meghirdetett, közösségi terek hasznosításáról szóló két pályázattal elkezdődött a Magyar falu program. (MN)
(logsped)
2019.02.28.
Inkubátorház és gépalkatrészeket gyártó csarnok alapkövét tették le a sümegi ipari parkban. A mintegy 700 millió forintos beruházás a tervek szerint az év végére valósul meg. (MTI)
(logsped)
2019.02.27.
Az idei év már a harmadik, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) külön kérés nélkül készíti el több mint 5 millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét. A folyamat tehát automatikus, éppen ezért nem kell a kedvezményekre jogosító igazolásokat beküldeni a NAV-hoz. (NAV)
(logsped)
2019.02.26.
Átalakul a speciális gyógyászati célra szánt tápszerek szabályozása 2019. február 22-től. Az uniós szabályozás (609/2013/EU) megszünteti a "speciális gyógyászati célra szánt tápszerek" fogalmát, és helyette bevezeti a "speciális gyógyászati célra szánt élelmiszer" kategóriát. (NAK)
(logsped)
2019.02.25.
Felminősítette Magyarországot a Fitch Ratings, egyebek mellett a magyar külső adósságpozíció gyors javulásával indokolva a lépést. (MTI)
(logsped)
2019.02.24.
A Continental AG technológiai vállalat megnyitotta mesterséges intelligencia fejlesztő központját Budapesten. (MTI)
(logsped)
2019.02.23.

A Shell február 19-én adja ki az LNG tanulmányát, amelynek címe "Cseppfolyós földgáz – Új üzemanyag a hajók és teherautók számára? - Tények, trendek és perspektívák".
(logsped)
2019.02.22.

Az év végén adják át a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a vadonatúj légi teheráru központot, a BUD Cargo City-t. A Budapest Airport a Cargo City első bérlői között köszöntheti a cargo-partner Kft-t.
(logsped)
2019.02.22.

A lakossági állampapír befektetések népszerűségének megőrzése érdekében a Féléves és az Egyéves Lakossági Állampapír, valamint Prémium Magyar Állampapír esetén emeli a kamatot az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK)
(logsped)
2019.02.21.

A Wizz Air új járatot indít június 16-tól a spanyolországi Castellónból Budapestre, a gépek szerdánként és vasárnaponként közlekednek majd. (MTI)
(logsped)
2019.02.19.

A Magyar Nemzeti bank 2019. december 31-én bevonja a forgalomból a régi 10 000 forintos bankjegyeket, ezzel az idei év végén befejeződik a forint bankjegyek korszerűsítése.
(logsped)
2019.02.18.

A Standard & Poor's. bejelentette, hogy egy fokozattal "BBB/A-2"-re javította a hosszú és rövid futamidejű, devizában és forintban fennálló magyar államadósság-kötelezettségek besorolását. (MTI)
(logsped)
2019.02.17.

A LOT lengyel légitársaság szeptember másodikától Embraer E195-ös repülőgéppel visz utasokat Budapestről két újabb európai városba, Brüsszelbe (Zaventem) és Bukarestbe (Otopeni).
(logsped)
2019.02.15.

Július elsejétől lehet igényelni a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kamattámogatott hitelét használt lakás vásárlásához is. (MTI)
(logsped)
2019.02.12.
Mostantól egyedi kóddal azonosítják a legtöbb gyógyszert a patikákban és a kórházakban - közölte a HUMVO Magyarországi Gyógyszer-azonosítási Nonprofit Zrt. (MTI)
(logsped)
2019.02.09.
Elutasította a német Siemens AG és francia konkurense, az Alstom SA vasúti üzletágainak egyesülését az Európai Bizottság. (MTI)
(logsped)
2019.02.07.

A svéd fuvarozó vállalat, a Skaraslättens Akeri, tehergépjárművenként közel 10 000 euróval csökkentette flottája éves üzemanyag-költségét azóta, amióta a korábbi R 580-asokat R 520-asokra cserélte.
(logsped)
2019.02.05.

Az Országos Kikötőfejlesztési Főterv projektindító szakmai konferenciáját tartották meg 2019. január 30-án, Budapesten.
(logsped)
2019.02.03.

A hidro / meteo rendszer az érzékelők széles körét használja, hogy pontos naprakész Hidrológiai és Meteorológiai adatokat szolgáltasson, különösen a hajózás tervezéséhez és kezeléséhez.
(logsped)
2019.02.01.

A Bosch csoport, a Robert Bosch Elektronika Kft. a 9,6 milliárd forintos beruházás során új, korszerűbb gyártást szolgáló eszközöket szerez be a hatvani ipari parkban lévő telephelyén. (MTI)
(logsped)
2019.02.28.

Mintegy egymilliárd forintos beruházással bővíti pécsi Déli Ipari Parkban a telephelyét és gyártókapacitását a főként fémmegmunkálással foglalkozó Lemeztechnika Gyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (MTI)
(logsped)
2019.02.27.

Jelenleg közel 900 vasúti kocsiban érhető el az utasok számára ingyenesen vezeték nélküli internet, (3G-s) routerek segítségével. A tervek szerint nagyrészt még az idén sor kerülhet, azok negyedik generációs (4G-s) routerre történő lecserélése.
(logsped)
2019.02.25.

Megérkezett Magyarországra a nyaralóhajózási programban vásárolt húsz hajóból az első, a Nicols Estivale Octo típusú hajó az Utazás kiállításon látható február 21-24. között. (MTI)
(logsped)
2019.02.24.

A Lufthansa Technik AG 43 milliárd forintos befektetéssel szervizközpontot telepít Miskolcra. (MTI)
(logsped)
2019.02.23.

A távolsági buszszolgáltató júniustól az Adriai-tenger mentén több mint 20 településre biztosít napi összeköttetést Magyarországról, idén először a szlovén tengerpart és az Isztriai-félsziget üdülővárosai is elérhetők a kínálatban.
(logsped)
2019.02.21.

Dr. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója tegnappal felmentette tisztségéből Csépke Andrást, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatóját.
(logsped)
2019.02.20.

Elkezdődik a Nyugati és a Keleti pályaudvaron a koncepcióba nem illő pavilonok elbontása, valamint az elkövetkezendő években ötven helyszínen hajt végre utaskomfort-javító intézkedéseket a vasúttársaság.
(logsped)
2019.02.18.

Az Audi Hungaria Zrt. két logisztikai központjának tetején alakítja ki az E.on Hungária Zrt. Európa legnagyobb tetőnaperőmű-parkját jövő év elejéig, mintegy 160 ezer négyzetméteren. (MTI)
(logsped)
2019.02.16.

Az Aeriu magyar startupp a dróntechnológiának és a mesterséges intelligenciával rendelkező szoftverének köszönhetően az IKEA termékek leltározása, biztonságosabb, gyorsabb és pontosabb lehet.
(logsped)
2019.02.14.

Megkezdődött a Helyközi Közösségi Közlekedési Információs Rendszer (HKIR) kivitelezése, a próbaüzem első üteme már októberben megkezdődhet egy regionális közlekedési központban - közölte a Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). (MTI)
(logsped)
2019.02.13.
Mostantól az adóhivatal értesíti a vállalkozásokat arról, hogy mely munkavállalói után vehetnek igénybe havonta több mint 31 ezer forint adókedvezményt. (MTI)
(logsped)
2019.02.11.

Katonai helikopterszimulátort adtak át ünnepélyes keretek között pénteken Szolnokon. (MTI)
(logsped)
2019.02.09.

Tovább szélesíti kínálatát Budapest-Bécs irányába a FlixBus. Február 7-től a bécsi főpályaudvarra is szállít utasokat a zöld távolsági buszszolgáltató.
(logsped)
2019.02.07.

Mivel a BILK szolgáltatásai iránt változatlanul nagy a kereslet, megkezdődött a következő, nagyságrendileg 10 ezer m2 területű ingatlanfejlesztés előkészítése.
(logsped)
2019.02.06.
Mivel a BILK szolgáltatásai iránt változatlanul nagy a kereslet, megkezdődött a következő, nagyságrendileg 10 ezer m2 területű ingatlanfejlesztés előkészítése.
(logsped)
2019.02.06.
Megnyitották a repülőgép-alkatrészek tervezésével foglalkozó, német hátterű Diehl Aviation Hungary debreceni mérnöki és szolgáltatóközpontját. (HAON)
(logsped)
2019.02.04.

A Balatoni Hajózási Zrt.-ben (Bahart) tulajdonos összes önkormányzat (21 település) aláírta azt a szerződést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel, amely alapján ingyenesen átadnak az államnak közel 35 százaléknyi részvénycsomagot az 1,42 milliárd forintos tőkeemelési kötelezettségük elengedéséért. (MTI)
(logsped)
2019.02.02.

Stratégiai fontosságú üzemek nyersanyagellátása, munkahelyek ezrei kerülnek veszélybe a közép-kelet-európai régióban az ukrán vasútvállalat (Ukrzaliznica) példátlan mértékű, nehezen indokolható áremelésének következményeként.
(logsped)
2019.01.30.
Csaknem 300 millió forintos pályázati támogatás segítségével inkubátorházat alakít ki a gyulai önkormányzat egy évek óta javarészt üresen álló belvárosi ingatlanból. (MTI)
(logsped)
2019.01.28.
A gyermekvédelmi rendszerben gondozott 23 ezer fiatal közül nagyjából 15 ezren élnek már nevelőszülőknél. (MTI)
(logsped)
2019.01.27.

Várhatóan az év második felében kezdődik meg a termelés japán GS Yuasa cég miskolci a város déli ipari parkjában megépült gyárában, a több mint nyolcezer négyzetméter alapterületű gyártócsarnokban. (MTI)
(logsped)
2019.01.26.

A Nemzeti Eszközkezelő megkezdi az ingatlanok visszavásárlásáról szóló tájékoztató levelek postázását. (MTI)
(logsped)
2019.01.25.
Együttműködésre készülnek a nagy német autóipari vállalatok a vezető nélküli járműtechnológia közös fejlesztése érdekében - írta a Manager Magazin hírportál. (MTI)
(logsped)
2019.01.25.
Fejlesztik az e-útdíj rendszerét, azon belül is a 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművek útdíjfizetését lehetővé tevő HU-GO-t, hogy kiszűrjék ebben a kategóriában a hibásan megadott környezetvédelmi besorolásokat, és automatikusan javítsák azokat. (MTI)
(logsped)
2019.01.23.
A K&H Bank és a holland székhelyű Photon Energy 15 éves projektfinanszírozási megállapodást kötött a cég magyarországi naperőmű-beruházásainak finanszírozására, a projekt keretében 17, összesen 11,5 MWp teljesítményű naperőmű kezdi meg működését. (MTI)
(logsped)
2019.01.22.
A Piac & Profit 2019. február 21.-én rendezi meg az Osztrák–Magyar Üzleti Fórum-ot Budapesten, Sugár Üzletközpont Rendezvénykomplexumban.
(logsped)
2019.01.21.
99 százalék fölé növekedett a BILK Logisztikai Nyrt. kapacitásainak kihasználtsága. 2018 utolsó napjaiban 7900 m2 raktár és irodaterület igénybevételéről szóló szerződést hosszabbítottak meg.
(logsped)
2019.01.20.

A Rondo Hullánkartongyártó Kft. két termékét is elismerték a World Packaging Association nemzetközi versenyén, a 2019-es WorldStar Packaging Awards-on.
(logsped)
2019.01.19.

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) 2019. január 31-február 1. között rendezi meg 2019. évi Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferenciát Herceghalmon.
(logsped)
2019.01.16.

Négyezren szerezhetnek térítésmentesen nehézgépjárműre szóló jogosítványt, a mintegy 4 milliárd forintos belföldi forrásból 2400 tehergépjármű-vezető és 1600 autóbuszvezető képzése valósulhat meg a következő években. (MTI)
(logsped)
2019.01.14.

A nyaralóhajózási programban húsz hajót vásárolt a Mahart Zrt. nyílt tárgyalásos közbeszerzési eljárásban a francia Nicols cégtől, az első hajót a februári Utazás kiállításon bemutatják. (MTI)
(logsped)
2019.01.12.

2019 január 1-jétől megszűnt a mobilitási célú lakhatási támogatás és a lakáscélú munkáltatói támogatás adómentessége, továbbá változtak a munkásszállásra vonatkozó szabályok. (MTI)
(logsped)
2019.01.10.

Két új generációs Scania S 500-as kezdte meg az útját Dél-Amerikában. 54 nappal később, és 14 000 kilométerrel a hátuk mögött megérkeztek Peruba.
(logsped)
2019.01.08.

A Jankovits Engineering Kft. felavatásra került 750 m2-es üzemcsarnoka 3 szintes és szintenként 300 m2-es irodaépület is tartozik hozzá.
(logsped)
2019.02.03.

Tizenhét munkacsoportot hozott létre az Innovációs és Technológiai Minisztérium a logisztikai ágazat problémáinak megoldása érdekében - hangzott el a 10. Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferencián, Herceghalmon.
(logsped)
2019.01.31.
Jelentősen javíthatja a versenyfeltételeket, hogy 2021-től megszűnik az EU-n kívülről érkező, a 22 eurónál kisebb értékű postai küldemények adómentessége. (MTI)
(logsped)
2019.01.29.

A 2018 januári indulás óta már hárommillió kilométert tettek meg a Mol Limo autói, egy év alatt több mint 40 ezer felhasználó regisztrált a budapesti autómegosztó szolgáltatásra - közölte a Mol. (MTI)
(logsped)
2019.01.27.

Magyarország úthálózata folyamatosan bővül és megújul, a közúthálózat bővítésére 2022-ig több mint 2500 milliárd forintot fordítanak. (MTI)
(logsped)
2019.01.27.

Év elejétől változtak az autók bérlésére vonatkozó áfalevonás szabályai. Bizonyos esetekben a bérlőnek már érdemes és indokolt lehet a bérleti díj áfájának ötven százalékát visszaigényelnie a sokszor hosszadalmas adminisztrációs eljárás helyett. (Profit7)
(logsped)
2019.01.26.

További 68 darab korszerű autóbusszal bővül a Közlekedési Központok járműállománya a Volán Buszpark Kft. beszerzésének köszönhetően.
(logsped)
2019.01.24.

Hetven belföldi forgalmú IC+ vasúti kocsi sorozatgyártása elindult, ebből öt már közlekedik, további húsz darab, nemzetközi forgalmú IC+ jármű pedig 2019 első felében áll forgalomba. (MTI)
(logsped)
2019.01.23.
Egyszerűsíti a földhivatali ügyintézést a kormány, a jövőben online is elérhetők lesznek a hivatal szolgáltatásai. (MTI)
(logsped)
2019.01.23.
A német autóipari beszállító Eissmann cég 2,08 milliárd forintos beruházással bővíti nyíregyházi gyárát, amit a magyar kormány 556 millió forinttal támogat. (MTI)
(logsped)
2019.01.22.
2019. február elsejétől az egyszerűsítés és a modernizáció mellett árváltoztatások is lesznek, amelyek inkább az üzleti partnereket érintik. levéltermékeknél inflációt követő vagy annál kisebb mértékű emelés várható. (Posta)
(logsped)
2019.01.20.

A mexikói hátterű Cemex a világ második legnagyobb építőipari vállalata felszerelte a járműveinek nagy részét, a Birgade - kamera rendszereket és ütközésvédelmi rendszereket gyártó vállalat - biztonsági megoldásaival. (x)
(logsped)
2019.01.18.

Újabb autóipari beruházás valósulhat meg rövidesen a NIPÜF tatabányai ipari parkjában. Az OTTO FUCHS Hungary Kft.-nek, a 20 hektáros a területén több tízezer négyzetméteres gyártóüzem jöhet létre.
(logsped)
2019.01.17.
Mostantól a tagállamok kérelmezhetik, hogy a fordított adózást általános jelleggel alkalmazhassák a belföldi ügyleteikre vonatkozóan is. (Profit7)
(logsped)
2019.01.15.
Tizennégy milliárd forintot meghaladó beruházás kezdődik a német Bosch-konszern miskolci autóipari gyárában, a Robert Bosch Energy and Boda Systems Kft-ben. (MTI)
(logsped)
2019.01.13.
Több mint kétmilliárd forintos fejlesztés kezdődik idén a szekszárdi ipari parkban, ahol mintegy kétezer négyzetméterrel bővül a csarnokok alapterülete. (MTI)
(logsped)
2019.01.11.
Üllés egy újabb pályázaton nyert pénzen ipari parkot létesít. (DM)
(logsped)
2019.01.09.

Novemberben a Bogotá városában működő TransMilenio vállalat a Scaniát választotta 481 Euro 6-os gázüzemű busz leszállítására, amelyek a legtisztább és legcsendesebb buszok a piacon.
(logsped)
2019.01.05.

2019. január elsejétől 1-től 2022. június 30-ig meghosszabbodik a fordított forgalmi adózás alkalmazása az üvegházhatású gázok, valamint az acélipari termékek mellett a gabonafélékre és az olajos magvakra is - közölte az Agrárminisztérium (AM). (MTI)
(logsped)
2019.01.02.