Az Országgyűlés 2011 november 19-én elfogadta a 2012. évi költségvetést és 576,2 milliárd forintban állapította meg az ország jövő évi hiányát, míg a bevételi főösszeget 14.340,9 milliárd forintban, a kiadási főösszeget pedig 14.917,1 milliárd forintban határozta meg, MTI információ.
(logsped)
A 2012. évi Országvédelmi Költségvetés 1,5 százalékos GDP növekedésre épül, 2,5 százalékos államháztartási hiánycél mellett - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón, az MTI szerint. (SZJA, egyéb adó, járulék és ÁFA változás, stb)
(logsped)
2011-ben a költségvetés hiánya a GDP 2,94 százaléka, 687 milliárd forint lesz. A csütörtökön elfogadott költségvetési törvény szerint a jelenlegi formájában megszűnik a Költségvetési Tanács, helyett új, háromtagú testület jön létre, új jogosítványokkal, titkárság nélkül.
(MR)
Az Országgyűlés 2009 november 30-án dönthet a kormány által tegnap elfogadott 2010 évi költségvetésről.
(MR)
2009.09.10.
Kezdődhet a nagy vita: holnaptól nyilvános a 2008-as költségvetés tervezete
Veres János pénzügyminiszter pénteken délután adja át az Országgyűlés elnökének a 2008-as költségvetés tervezetét, amely még aznap olvasható lesz az országgyűlés honlapján - jelentette be Szili Katalin a csütörtöki házbizottsági ülés után.
A Házelnök elmondta, hogy október 23-a miatt a jövő évi büdzsé általános vitája október 25-én csütörtökön kezdődik és várhatóan 30 órás időkeretben folytatódik 26-27-én pénteken és szombaton is.
Szili Katalin hozzátette: a jövő héten kétnapos ülést tart az Országgyűlés, ahol kedden befejeződik a zárszámadási törvvény általános vitája.
A költségvetési bizottság után a parlament plenáris ülése is megszavazta a jövő évi költségvetés főösszegeit.
A 2007. évi központi költségvetés főösszegei a következők (zárójelben az eredeti előirányzat): bevétel: (6.687.461,1) 6.669.491,1 millió forint, kiadás: (8.340.436,2) 8.325.976,7 millió forint, hiány: (1.652.975,1) 1.656.485,6 millió forint.
A társadalombiztosítási alrendszer (a nyugdíj és egészség alap együtt) bevételi főösszege 4.202.431,3 millió forint, a kiadása 4.229.931,2 millió forint, míg a hiánya 27.499,9 millió forint lesz 2007-ben. Ezen belül a nyugdíjalap nullszaldós lesz, így a bevétele és a kiadása is 2.561.725 millió forint. Az egészség alap 1.637.746,3 millió forint bevétellel, 1.665.246,2 millió kiadással és 27.499,9 millió hiánnyal megy tovább a költségvetési tárgyaláson.
A módosítások legnagyobb vesztese a minisztériumok közül a GKM, a támogatása 3,4 milliárddal csökkent. Az Egészségügyi Minisztérium támogatása 934 millióval lett kevesebb. Az Oktatási és Kulturális minisztérium 978 millió forinttal, míg a Miniszterelnökség 526 millió forinttal jut több támogatáshoz.
A parlament elfogadta a főösszegeket, így most már csak olyan kapcsolódó módosító indítványok nyújthatók be a költségvetéshez, amelyek sem a bevételt, sem a kiadást, sem pedig a hiányt nem érintik.
A jövő évi költségvetés részletes vitája a jövő héten folytatódik.
2006.12.06
Almunia és PM-kommentár a magyar költségvetési kilátásokról
"Nem vettünk figyelembe olyan intézkedéseket, amelyeket formálisan még nem jelentettek be" - hangsúlyozta a kormányénál jóval magasabb 2007-es és 2008-as EU-bizottsági magyar államháztartási hiányprognózisokkal kapcsolatban Joaquín Almunia. Az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosa a testület által közzétett mai őszi jelentés kapcsán hozzátette: emiatt folyamatosan figyelemmel követik a magyar fejleményeket - jelentette a Reuters.
A kormány hiányprognózisai reálisak és a bizottsági prognózis amiatt magasabb, hogy az nem vehetett figyelembe bizonyos kiadás oldali intézkedéseket, amikor lezárta az előrejelzései készítését - mondta a hírügynökségnek Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium sajtófőnöke. A brüsszeli testület az illetékes jelzése szerint számolt valamennyi olyan bevételnövelő intézkedéssel, melyet már végrehajtott a kormány, de pl. az egészségügyi, a gyógyszer és a nyugdíjkiadások terén az időközben bejelentett, vagy még kidolgozás alatt álló intézkedések hatásával nem számolt.
További részletek ügyében megkerestük a Pénzügyminisztériumot, ahol visszahívást ígértek a portfolio.hu-nak.
(portfolio)
2006.10.27
2007-es költségvetés: növekvő adók, tandíj, vizitdíj
Tegnap a kabinet is elfogadta a 2007-es költségvetés főbb számait. Ha a Pénzügyminisztérium prognózisai helyesek, a deficit a GDP 6.8%-a lesz az uniós módszertan szerint. A központi kormányzatban foglalkoztatottak száma 20%-kal csökken. A tervezetben említésre kerül az egészségügyi és oktatási reform. A szociális kiadásoknál jelentősebb megnyirbálás nem várható, nőnek a nyugdíjkiadások, a családtámogatások, a szociális segélyek és a felsőoktatás kiadásai.
Lassuló növekedés, felpörgő infláció
Az egyensúlyjavító intézkedések hatására a gazdaság növekedési üteme 2007-ben 2.2%-ra lassul. A növekedést leginkább a közösségi és a háztartások fogyasztásának csökkenése fogja vissza. A közösségi fogyasztás 1.6%-kal eshet vissza, a lakossági fogyasztás 0.8%-kal. A kormányzat a közszférában befagyasztja a béreket, a versenyszektornál pedig igen visszafogott nominális béremelést javasol. Összességében a reálbérek a felpörgő infláció miatt is akár 4.2%-kal csökkenhetnek.
A központi árintézkedések jelentősen felpörgetik az inflációt, melyet a fogyasztási kereslet visszaesése csak részben képes ellensúlyozni. Az infláció jövőre átlagosan a 6.2%-ot is elérheti.
Nincs kilátásban egy jelentősebb adócsökkentés
A jövedelemcentralizáció mértéke (elvonások) a GDP 44.2-45%-át teheti ki, míg az újraelosztás a GDP 51-51.8%-át. A kormány tervei szerint a jövedelemelvonás GDP arányos nagysága 2009-ig folyamatosan nő, és 2010-ben is magasabb lehet mint 2007-ben. Ez jelzi, hogy komolyabb adócsökkentés a következő 4 évben nem igazán várható. A kiadásoknál egy jelentősebb csökkenés várható a periódus végére.
Megnyíló EU források
2007 és 2010 között évente 220-240 mrd Ft körüli EU befizetéssel számolhatunk, ezzel szemben a 2007-es 616 mrd Ft-ról 2010-re 1296 mrd Ft-ra növekedhet az EU források felhasználása a támogatásokhoz kapcsolódóan.
Egészségügy: jön a vizitdíj
Az egészségügy kapcsán fontos szempont, hogy az állami kiadások fenntartható mértékűek maradjanak. A biztosítási elvet erőteljesebben kell érvényesíteni, szabályozottá válik az egészségügyi ellátás finanszírozásához történő egyéni hozzájárulás. Az alapszintű szolgáltatások mindenkinek járnak, efölött a szolgáltatás fizetés útján (direkt vagy egyéb biztosítási jogviszony) vehető igénybe. Bevezetésre kerül a vizitdíj, a túlzott fekvőbeteg kapacitásokat leépítik (kórházak bezárása illetve átalakítása). A gyógyszertámogatásoknál átalakul a rendszer, hogy a gyógyszerkassza hiányának növekedését fékezni lehessen.
Nyugdíj
A nyugdíjreformmal kapcsolatosan egyelőre kevés a konkrétum, kisebb intézkedések történhetnek. Ilyen az előrehozott öregségi nyugdíjazás korhatárának egy évvel történő emelése, az induló nyugdíjak szintjének korrigálása, a korhatár alatti nyugellátások szüneteltetése keresőtevékenység esetén. Ezzel a rendszer nem válik fenntarthatóvá, de közeledik ahhoz. Egy igazi reform sokkal összetettebb és szélesebb bázisú intézkedéseket kívánna.
Közoktatás - tandíj
Részletes reform2007 szeptember 1-től a pedagógusok kötelező óraszáma két órával emelkedik, a felsőoktatásban bevezetésre kerül a tandíj, melyet 2008-tól kell fizetni.
Lakástámogatás: 10 mrd Ft növekmény
2007-ben a közvetlen lakástámogatásokra együttesen 226.3 mrd Ft előirányzat állna rendlekezésre. 2006-ban ez az előirányzat 216 mrd volt, a növekedés tehát kb. 10 mrd Ft.
(portfolio)
2006.10.27