Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb



Új Ryanair járatok Budapestről

Kapcsolódó oldal:  



Új Ryanair járatok Budapestről

A Ryanair a téli menetrendben új járatot indít Budapestről Frankfurtba, és bővíti a londoni, illetve eindhoveni járatainak számát novembertől. (MTI)

A légitársaság kommunikációs igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. elmondta: novembertől Frankfurtba heti négy, Londonba az eddigi 14 helyett 21, Eindhovenbe négy helyett hét járatuk közlekedik majd Budapestről. A téli menetrendben várhatóan két, Budapestről induló németországi járatukat szüntetik meg, a lübeckit, illetve a memmingenit.

A Ryaniar Budapestről 31 útvonalon közlekedik, 11 országot érintve. Az igazgató kifejtette: arra számítanak, hogy a budapesti járataikon évente kétmillióra növelik utasaik számát.

Hozzátette: napi 1500 járattal közlekednek Európában, járataik 93 százaléka időben érzik, és a meghirdetett járataik 99,6 százaléka el is indul. Számításuk szerint az idén 79 millió utast szállítanak repülőikkel.

Stephen McNamara kiemelte: az Eindhovenbe induló budapesti járatukra akciót hirdettek, augusztus 3. és augusztus 7. között 99 forintért adják a jegyeket meghatározott feltételek mellett.

(logsped)

2012.07.02.