Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Új logisztikai központtal és légijárattal bővít Európában a TNT

Új nemzetközi logisztikai központot épít a hollandiai Eindhovenben a TNT. Új légi útvonalat is indítanak a németországi Hannoverbe.

Eindhovenben már letették az alapkövét annak az új 6.350 négyzetméteres épületnek, amely az eddig használt, lényegesen kisebb, bérelt létesítményt helyettesíti majd. Az építkezés várhatóan 2015 júniusában fejeződik be. A központban helyet kap egy csúcstechnológiás szortírozó és rakodó berendezés, és a gépjárművek egyszerre 99 rámpán tudnak majd be- és kirakodni.



Az új logisztikai központ megépítése pozitív hatással lesz a termelékenységre, és javulnak az itt dolgozó 250 munkavállaló munkakörülményei is. A beruházás eredményeként a TNT még hatékonyabban tudja majd kezelni a csomagokat, amelyek száma az elmúlt időszakban alaposan megnövekedett. A központból, amely elsősorban az egészségügyi és a technológiai szektort szolgálja ki, közvetlen, napi járatok indulhatnak Liege-be, Arnhembe, Northamptonba, Párizsba és Zürichbe.



A vállalat Németországban is bővíti szolgáltatásait. Heti öt alkalommal indít járatot Hannoverből a TNT liege-i légiközpontjába valamint a dániai Billundba és a norvégiai Oslóba. Az útvonalakon Boeing 737-400 típusú gépek repülnek.

Hannoveren keresztül könnyen elérhető Észak-Németország, Hamburg, Bréma és Magdeburg. A naponta Liege és Hannover között közlekedő éjszakai járat lehetővé teszi, hogy a sürgős küldemények reggel 9 óra előtt a régióba érjenek. A repülők innen Dániába folytatják útjukat. A járattal - amelynek végpontja Osló - lehetővé válik a csomagok késői összegyűjtése az észak-német területről, így a TNT másnapi kiszállítást tud vállalni szerte Európában. Az új lehetőség többnyire a gépjárműipar és néhány más, szállítási időre érzékeny iparág számára lesz a legelőnyösebb.

A TNT évek óta fejleszti hannoveri központját. 2012-ben a helyi irodák és közúti elosztóközpont költözött nagyobb területre a repülőtéren belül, ezzel biztosítva a közúti- és légiszállítás közötti gördülékeny együttműködést. A saját járatok működtetésével a TNT még több lehetőséget biztosít ügyfeleinek küldeményeik szállítására.
(logsped)

2014.11.26.