Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Új illetékszabályok lakásvásárlásnál 2015-ben

2015 január 1-jétől változtak az illetékszabályok. A NAV az illeték kiszabását legfeljebb 12 hónapra felfüggesztheti. (DM)

Ha a magánszemély egy lakás vásárlásakor már tudja, hogy a már meglévő másik lakását a vásárlást követő egy éven belül eladja, és erről nyilatkozik, akkor kérheti, hogy a NAV alkalmazza a cserepótló vétel illetékkedvezményét. Vagyis a NAV az illeték kiszabását legfeljebb 12 hónapra felfüggeszti.

Ha a magánszemély nem terjeszt elő kérelmet, azonban mégis eladja a korábbi lakóingatlanát a vásárlástól számított egy éven belül, akkor megteheti, hogy azt a korábbi szabályozás szerint bejelenti.

Ebben az esetben a hivatal módosítja a már kiszabott illetéket.

De ha a vevő egy éven belül nem értékesíti a másik lakását, vagy nem igazolja a lakás eladását, az adóhivatal az illetékkedvezmény hiányában a vásárolt lakás forgalmi értéke után járó illeték mellett pótilletéket is kiszab.

Az előzetes nyilatkozat azokban az ügyekben alkalmazható, amelyeknél a szerződéskötés napja 2015. január 1-je vagy az azt követő időszak.
(logsped)

További információk:





2015.03.09.