Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Széchenyi Kártya II

Kapcsolódó oldal:  



Júniusban jön a Széchenyi kártya II.

Új elemekkel bővül a Széchenyi Kártya, de megmarad forgóeszköz-finaszírozó jellege. Lehet már viszont mikrohitelt beruházási célra is fölvenni. A mikrohitelezésben rejlő üzleti lehetőségeket a bankok is fölfedezték már.

Június elején startol hivatalosan a Széchenyi Kártya II. hitelprogram. A Széchenyi Kártya (SZK) négy új elemmel bővül, amelyek rugalmasabbá teszik a hitelt. Az eddigi egyéves futamidő kettőre emelkedik, azzal a feltétellel, hogy az első év végén kötelező felülvizsgálaton továbbra is hitelképesnek bizonyul az igénylő –hangzott el az Agria Produkció Kft. szervezésében május 27-én első ízben megtartott Microhitel Symposiumon.

Kedvezőbb feltételek

Eltörlik a negyedéves tőketörlesztési kötelezettséget, ami egy kicsivel nagyobb mozgásteret biztosít a hitelfelvevőknek. Tízmillió forint feletti igénylésnél már nem kell egyéves, legalább ötmillió forintos problémamentes SZK múlt, elég két lezárt teljes naptári gazdasági évvel rendelkezni. Bátorításul pedig az idén plusz 1 százalék kamatkedvezményt kapnak az államtól az SZK II.-re pályázók.

A SZK programmal eddig mintegy hatszázmilliárd forint hitel helyeztek ki, és igen kicsi (3 százalék) a bedőlt hitelek aránya, amin a felvehető hitelösszeg emelése sem változtatott. Átlagban eddig hétmillió forint hitelt kértek a vállalkozók.

Elméletileg tízmilliós összeg felett a bankok kérhetnek plusz garanciát (ingatlanfedezet), de ezzel a lehetőséggel egyelőre nem nagyon élnek, vagyis továbbra is megelégednek a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. nyújtotta 80 százalékosos fedezettel.

A hazai mikrohitelezésnek a 2002-ben indult, és banki szakemberek kezdeti várakozásait is felülmúló Széchenyi Kártya (SZK) program adott óriási lendületet. Az állami finanszírozású, 80 százalék garanciával támogatott folyószámla forinthitel ugyan nem versenyezhet az új hitelfelvételek 85-90 százalékát át kitevő devizahitelek kamataival, de nem is hordozza azok árfolyamkockázatát. (HGV)
2008.05.28.