Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Szegeden terjeszkedik az NNG

Amerika után Szegeden terjeszkedik tovább az autónavigációban világelső NNG: ősszel nyíló fejlesztői központjába kétszáz új, főleg programozói állásra keres embert, majd a létszámot fokozatosan növelve közel 200 hely betöltése a cél a következő egy évben. Az új csapat ismert autómárkák modelljeibe készülő navigációs és infotainment projekteken dolgozik majd. (DM)

Hangsúlyozták, bár az iparágban jellemző trend a programozás kiszervezése olcsóbb munkaerőt kínáló országokba, az NNG vezetősége kitart amellett, hogy a fejlesztést és a cég központját Magyarországon tartsa. Első Budapesten kívüli magyar telephelyüket nyitják meg hamarosan Szegeden.

- A világhírű magyar informatikai képzésnek is köszönhető, hogy az NNG odajutott, ahova - mondta David Wiernik elnök. "Jelenleg Budapesten már 650-en dolgoznak és úgy döntöttünk, hogy Szegedre hozzuk második fejlesztőközpontunkat, s ez ügyben jól együtt tudtunk működni a várossal, a helyi szervezetekkel, az egyetemmel." - Vállalatunk 2004-ben 8 fővel indult, Balogh Péter vezetésével. 2006-ra ez lett a világ harmadik legnagyobb cége a navigációs piacon - mondta. Akkor még a személyi navigációban dolgoztak, de látszott, hogy ezekből hamar ingyenes alkalmazások lesznek, ezért helyezték át a hangsúlyt az autós navigációra.



Megtudtuk, hogy az autóiparban semmit nem adnak ingyen, meg kellett győzni a gyártókat, hogy a navigációs rendszerek minél alacsonyabb költséggel épülhessenek be az autóba. - Nem nagyon vettek bennünket komolyan, a prémiumkategóriával azonosították az autós navigációt. A Toyota volt az első márka, amelyik nem prémiumkategóriára szerződött velünk. Ez volt az áttörés - elkezdtek bennünket keresni az autógyártók.

Az elnök elmondta, hogy 2012-re a világelsők lettek. "Akkor már nem akartunk mindenkivel minden áron szerződni, ragaszkodtunk a mi feltételeinkhez. Mára 34 autógyártóval több mint 50 nyelven fejlesztünk autónavigációs rendszereket, a Daciától a Ferrariig. 2018-19-ig vannak már aláírt szerződéseink, ez 30 millió járművet jelent."

Óriási a cég növekedési tempója, a társaság a közelmúltban felvásárolt egy autóipari szoftverek tervezésével és prototipizálásával foglalkozó amerikai céget. Budapesten túl 11 országban van képviseletük, ezeken kívül is vannak rezidens mérnökeik. - Számos nemzetközi elismerést kaptunk a közelmúltban, az egyik legértékesebb az Európai Üzleti Díj - 17 ezer cégből választották a legjobbnak az NNG-t. Az Év irodája és az Év munkáltatója címmel is büszkélkedhetünk Magyarországon. A legfontosabb erőforrás az ember, igyekszünk a legjobb feltételeket teremteni a kollégáknak. A helyi közösségre is odafigyelünk, ennek szellemében érkeztünk Szegedre is - hangsúlyozta az elnök.

Balogh Péter az NNG vezérigazgatója elmondta: Egy ideje nézzük már, hol tudunk bővíteni, hiszen idén már 200-zal nőtt a létszám. Olyan mértékű a cég növekedése, hogy nem könnyű megfelelő szakembert találni. Szeged dinamikus város, jó felsőoktatással és meg tudja tartani a fiatalokat. Filozófiánk fontos része - magam is programozó vagyok -, hogy olyan buborékba éljenek nálunk, hogy jó legyen abban dolgozni. Ilyen szép és nyüzsgő kulturális életű városban, mint Szeged egyszerűen jó élni.

- Ugyanazokat a béreket fogjuk fizetni, mint Budapesten, bár ez közel sem mindenütt van így. Első körben 50 új munkahelyet kínálunk, de ha olyan alkalmas fiatal jelentkezik, akkor már holnap felvesszük. Csak a legjobb szakemberek érdekelnek bennünket - szeretnénk mi lenni Szeged legjobb irodája. Azért érdemes hozzánk csatlakozni, mert ez izgalmasabb mint banki szoftvereket készíteni. Már 20 millió ember vezet olyan autót, amelyikben a mi navigációnk dolgozik - hangsúlyozta Balogh Péter - Magyarországon indultunk el, a kiváló hazai szakembereknek és a külföldön is elismert magyar logikának, gondolkodásmódnak köszönhetően jutottunk el oda, ahol ma tartunk, és fel sem merül, hogy máshová vigyük a tevékenységünket.

Nagy terveink vannak a városban, és ezek megvalósításához meg akarjuk találni a legjobb szakembereket. Bízunk abban is, hogy a környező országokból, határon túlról is érkeznek majd hozzánk tehetséges kollégák, akiknek inspiráló feladatokat tudunk kínálni - mondta el Balogh Péter az NNG vezérigazgatója.

Az új központba elsősorban C++ fejlesztői, -tesztelő és -csoportvezetői munkakörökbe keresnek pályázókat, illetve a felhasználói felület fejlesztéséhez grafikusok és scripterek (UI fejlesztőket) jelentkezését várják. A programozói központ a tervek szerint novemberben nyílik majd meg, de a toborzás már megkezdődött. A szegedi NNG-s állásokra a www.nng.com/jobs/szeged honlapcímen lehet jelentkezni, illetve további információk is itt érhetők el a meghirdetett pozíciókról.
(logsped)

2014.08.28.