Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb



A Ryanair 13 budapesti járatot töröl

Kapcsolódó oldal:  



A Ryanair 13 budapesti járatot töröl

A Ryanair légitársaság 13 budapesti járatot töröl a szombattól számított két hétben - tartalmazza a légitársaságnak az MTI-hez eljuttatott közleménye.

A Ryanair a döntést azzal indokolta, hogy a repülőtér nem adott engedélyt csütörtökön a Manchesterbe, pénteken pedig Baden Badenbe irányuló gépének a felszállásra.

A cég közleménye szerint a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság ragaszkodik ahhoz, hogy a pilóták és az utaskísérők elhagyják a Budapestre megérkező repülőgépet okmányellenőrzésre. Ezt annak ellenére megköveteli a hatóság, hogy csupán 25 perc van a visszaindulásra. A Ryanair szerint nincs ehhez hasonló gyakorlat az Európai Uniónak a légitársaság által használt másik 170 repülőtere egyikén sem.

A közlemény megfogalmazása szerint az eljárás miatt számos késés történt, kényelmetlenséget okozott a légitársaság utasainak Budapesten és másutt.

Ryanair repülőgép


A Ryanair levélben fordult a Budapest Airporthoz, amelyben megírta, hogy nincs jogi alapja a magyar hatóság által megkövetelt eljárásnak. A Ryanair értesítette a Budapest Airportot arról, hogy a 25 perces fordulóval induló írországi és nagy-britanniai járatain a budapesti személyzet március 1-jétől nem veti alá magát az eljárásnak. Ezután - áll a közleményben - a Budapest Airport március 1-jén a manchesteri, március 2-án a baden-badeni járatnak nem adott felszállási engedélyt, a járatokat törölni kellett.

A Ryanair közölte: az önkényes határátlépési eljárásnak a következtében a 13 járat 4000 utasának utazási terve és borul fel a következő két hetes időszakban. Az átfoglalások lehetősége tekintetében kapcsolatba fognak lépni velük - jelezte a cég. A Budapest Airport (BA) a honlapján közzétett közleményében úgy fogalmaz: sajnálattal vette tudomásul, hogy egy repülőtéri működési kérdésben vita alakult ki a légitársaság és a határőrizetért felelős Repülőtéri Rendőrség között.

A közlemény szerint a Budapest Airport folytatja erőfeszítéseit, hogy ezt a vitát a két érintett fél minél rövidebb idő alatt sikeresen meg tudja oldani. Az ügyben érintett utasoknak kérdéseikkel közvetlenül a Ryanairhez kell fordulniuk - tette hozzá a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetésért felelős társaság. (logsped)

2012.03.04.