Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb



Nyugdíjpótlék

Kapcsolódó oldal:  



Nyugdíjpótlék

Az Országgyűlés által hétfőn elfogadott jogszabály, amely szerint meg kell vonni a nyugdíjpótlékot azoktól, akiknek az 1990 előtti tevékenysége összeegyeztethetetlen a demokratikus értékrenddel. A jogosultságokat október végéig vizsgálják felül. (MTI)

Az Országgyűlés hétfői döntése alapján az illetékes miniszternek akkor kell - 2013. január 1-jétől - megszüntetnie a nyugdíjpótlék folyósítását, ha az abban részesülő 1945 és 1949 között részt vett a demokratikus államberendezkedés felszámolásában, illetve az 1956-os forradalom leverésében és a megtorlásokban.

Ugyanez vonatkozik azokra, akik az 1948 és 1990 májusa között végzett titkosszolgálati tevékenységük, abban az időszakban betöltött állami vezetői tisztségük vagy az állampártban, illetve a Kommunista Ifjúsági Szövetségben (KISZ) ellátott vezető tisztségük miatt érdemtelenek a nyugdíjpótlékra, továbbá érinti a felülvizsgálat az özvegyi jogon folyósított nyugdíjpótlékokat is.

A megszüntető határozatot a nyugdíjfolyósító szervvel is közölni kell.

A jogosultság felülvizsgálatában öttagú szakértői bizottság vesz majd részt, ennek tagjait a miniszter jelöli ki, és döntéseit négy tag egyetértésével hozza. A testület a nyugdíj-kiegészítés megállapítására vonatkozó iratok vizsgálatán túl adatokat kérhet az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától és más levéltáraktól is.

A parlament mostani döntésével azon a törvényen módosított, amely kimondta: nem részesülhet politikai indokú nyugdíjkedvezményben, illetve juttatásban az, aki részt vett az 1956-os forradalom leverésében. (logsped)

2012.07.03.