Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



A logisztika lehet a gazdaság egyik motorja

Ezt mondta Varga Mihály az energiaitalokat gyártó Hell Energy Magyarország Kft. regionális logisztikai központjának átadásán szerdán Szikszón. (MTI)

A nemzetgazdasági miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település határában lévő komplexum avatásán úgy fogalmazott: a szállítási és raktározási szektor foglalkoztatja a munkavállalók öt százalékát, az ágazat csaknem 500 milliárd forint adót fizet, a bruttó hazai termékhez való hozzájárulása pedig hat százalék.

Szólt arról, hogy ez az arány a fejlett európai országokban 10-12 százalék között mozog, éppen ezért a logisztikában "van még lehetőség", a mostani hat százalékról akár 8-10-12 százalékra lehet feltornázni ez az arányt.

Mint mondta: 2014 és 2020 között a meglévő hazai források mellett az uniós támogatásokból is jut logisztikai fejlesztésekre.

A kormány a logisztikában rejlő lehetőségek kiaknázása érdekében javítani kívánja a nemzetközi fuvarozásban részt vevő vállalkozások versenyképességét, ezért kötött megállapodást a fuvarozók egyesületével, hogy hozzájárul hatezer leendő kamionsofőr képzéséhez - emlékeztetett Varga Mihály, hozzátéve: erre a programra 21 ezren jelentkeztek.

Ha ez a program eredményes lesz, akkor azt folytatni kell - szögezte le, megjegyezve: a szakképzettség megszerzése támogatásával csökkenteni kívánják a meglévő munkaerőhiányt, mérsékelik az adminisztrációs terheket, hangsúlyt helyeznek az infrastrukturális fejlesztésekre és csökkentik a közlekedés környezetterhelő hatásait.

A nemzetgazdasági miniszter hangoztatta: a magyar gazdaságban van növekedési lehetőség, potenciál, és a magyar vállalkozókban megvan az az ambíció, hogy ilyen és ehhez hasonló fejlesztéseket megvalósítsanak - utalt a szikszói beruházásra. Az 1 milliárd 120 millió forintba került 6 ezer négyzetméter alapterületű csarnok beruházáshoz - a cégcsoporthoz tartozó - Üvegszikla Kft. az Új Széchenyi Terv Gazdasági Operatív Program keretében mintegy 390 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert.

A több mint kétszáz embert foglalkoztató magyar magánszemélyek tulajdonában lévő Hell az elmúlt öt évben mintegy 15 milliárd forint értékű beruházást valósított meg Szikszón. A cég a 2014-es üzleti évet 12,8 milliárd forint nettó árbevétel mellett 560 millió forint eredménnyel zárta, és különböző jogcímeken 2,3 milliárd forintot fizetett adóként.

Az új csarnoképület átadása azt is jelenti, hogy a társaság újabb ötven embernek ad munkát, a tervek szerint pedig a későbbiekben további - mintegy 30 milliárd forintra tehető - fejlesztésekkel és beruházásokkal további 300 dolgozót alkalmazhatnak.
(logsped)

2015.09.30.