Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



ArcelorMittal logisztikai központ Csepelen

Kéthektáros modern logisztikai bázist és cégközpontot nyitott a Budapesti Szabadkikötőben az ArcelorMittal acélipari vállalat.





Philippe Darmayan, az ArcelorMittal alelnöke a budapesti sajtótájékoztatón elmondta, Kelet-Európát kiemelt célrégióként tartják nyilván az ágazatban. Ezen belül Magyarország földrajzi elhelyezkedésének, kiváló infrastruktúrájának és fejlett vízi, közúti és vasúti közlekedési hálózatának köszönhetően különösen nagy potenciállal bír. Éppen ezért a vállalat jelentős beruházásokat kíván megvalósítani itt a közeljövőben, aminek első állomása az április 3-án átadott logisztikai központ.



A Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. eddigi legjelentősebb beruházásaként megépült logisztikai központ területe eléri a két hektárt, melyből 1 hektár fedett csarnok, ennek legnagyobb belmagassága 20 méter. A közvetlen vízparti létesítményben - amely 6 kamionbehajtóval és közvetlen vasúti kapcsolattal rendelkezik - egyidejűleg 25 ezer tonna acélárú raktározására van lehetőség. A 1,5 milliárd forintos beruházást a kikötő és az ArcelorMittal hosszú távú együttműködés keretében finanszírozza. A cég jövőbeni növekedéséhez további 15 000 m2 terület áll rendelkezésre a kikötőn belül.



Róbert Tamás, az ArcelorMittal Disztribúció Magyarország ügyvezetője elmondta, hogy elsősorban a Budapesti Szabadkikötő elhelyezkedése, a környező országok, kiemelten a délszláv régió egyszerű vízi elérhetősége és a kiváló vasúti és közúti kapcsolatai miatt döntöttek az itteni központ kialakítása mellett. Róbert szerint a kikötő egyedi adottságai és az üzemeltető által nyújtott biztos technikai háttér révén a cég a jövőben az eddigieknél is hatékonyabban és gyorsabban tud majd eleget tenni a növekvő vásárlói igényeknek Magyarországon és a környező országokban is.



Tóth Mihály csepeli polgármester a vállalat új központjának ünnepélyes átadásán elmondta, hogy ez a beruházás és a Szabadkikötő egészének fejlesztése kiemelten fontos a kerület számára a további tőkevonzás szempontjából, hiszen olyan jelentős vállalatok letelepedését teszi lehetővé, mint amilyen az ArcelorMittal. A kerület számára fontos az is, hogy felgyorsult a környező ipari területek és egyéb, korábban használaton kívüli területek fejlesztése és hasznosítása is: jelentős átrendeződést és fellendülést hoznak a szigetcsúcson zajló további nagyszabású ipari, kereskedelmi és lakófunkciójú ingatlanberuházások.

A Szabadkikötő üzemeltetője szerint az ArcelorMittal központjához hasonló és az ezt követő további nagyléptékű beruházásoknak köszönhetően lehetőség nyílik arra, hogy egy nemzetközileg is jelentős kikötő és logisztikai központ jöjjön létre Csepelen.



Ennek érdekében a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. 2005-ben a kikötő 75 évre szóló földterületi haszonélvezeti jogának fejében tíz év alatt 13 milliárd forintnyi fejlesztést vállalt a 153 hektáros ingatlanon, de az elképzelések szerint az előírt idő alatt akár 30-40 milliárdnyi beruházás is megvalósulhat, ezekhez jelentős részben használnak fel európai uniós forrásokat is.

A kikötő jelentős előnye, hogy trimodális, azaz közúton, vasúton és vízen egyaránt könnyen megközelíthető, ami az elsődleges szempontként jött számításba az ArcelorMittal helyválasztása során is. Nem véletlen, hogy a kikötő további beruházásai az infrastruktúra egészét, vagyis a kamionbehajtók és rámpák, a vasúti hálózat és a vízparti rakodóhelyek egyidejű fejlesztését célozzák.

ArcelorMittal Disztribúció

Az ArcelorMittal Disztribúció hazai leányvállalata 2007-ben 30 ezer tonna acélt értékesített 6 milliárd Ft értékben. A cég ezt az eredményt 2008-ban várhatóan másfélszeresére növeli. A vállalat célkitűzése, hogy három éven belül az ötszörösére növelje forgalmát a hazai acélkereskedelmi piacon. Ennek érdekében több jelentős beruházást terveznek a következő években.

ArcelorMittal a világban

Az ArcelorMittal a világ legnagyobb és nemzetközileg legkiterjedtebb acélipari vállalata, amely 310 000 alkalmazottat foglalkoztat a világ több mint 60 országában.

A cég a világ korábbi első és második legnagyobb acélipari szereplője, a luxemburgi székhelyű Arcelor és az indiai Lakshmi Narayan Mittal nevét viselő Mittal Steel egyesüléséből jött létre.

Az ArcelorMittal csoport előzetes 2007. évi árbevétele 105,2 milliárd USD, 116 millió tonna nyersvas kibocsátással, ami a világ nyersvas termelésének 10 százaléka. (logsped)<

További információk:



2008.04.04.