Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Wizz Air hangár épül a budapesti repülőtéren!

A Budapest Airport egy új hangárt épít a Wizz Air számára, amely idén szeptembertől hozza Budapestre karbantartó bázisát.

Nem kevesebb, mint 68 vasbeton cölöpöt fúrtak le a budapesti repülőtéren az épülő új hangár területén – ezzel hivatalosan is kivitelezési szakaszba lépett a Wizz Air számára épülő karbantartó-javító hangár. A közvetlenül a műszaki előtérre nyíló új hangárt a Lufthansa Technik és az Aeroplex által üzemeltetett meglévő karbantartó hangárok között építi fel augusztus közepéig a kivitelező Market Építő Zrt, így várhatóan már szeptemberben beköltözhet a Wizz Air. Az új hangár 15 éves bérleti szerződését tavaly júniusban írta alá a légitársaság és a Budapest Airport.

A mintegy 2000 négyzetméteres csarnokot és a hozzá tartozó, mintegy 200 négyzetméternyi kiszolgálóhelyiséget egy időben egy repülőgép veheti majd igénybe. A hangár tervezésekor már figyelembe vették azt is, hogy a Wizz Air flottájában az elkövetkezendő években megjelenhetnek az ún. sharklettel, vagyis újratervezett szárnyvéggel szerelt Airbus A 321 neo típusú repülőgépek is, amelyek törzse a jelenleg üzemelő A 320-as típusnál közel 7 méterrel lesz hosszabb. A Wizz Air idén tavasztól már 9 repülőgépes flottát állomásoztat Budapesten és a hangárban elsősorban a napi működéshez kapcsolódó kisebb és gyorsabb javításokat végzik.



„Idén az egyik legnagyobb repülőtéri beruházásunk a Wizz Air számára épülő új hangár, a teljes bekerülési költség majdnem 1 milliárd forint. A Wizz Air a Budapest Airport legnagyobb forgalmat adó légitársasági partnere, az új hangár pedig újabb lépés a légitársaság jelenlétének további erősítése felé és a javító-karbantartó kapacitások növelésében.” jelentette ki René Droese, a Budapest Airport ingatlangazdálkodási igazgatója. Hozzátette: „A mi repülőterünkön működik a forgalmi részlegük, a személyzetek központja (a Crew Center), a szimulátoruk és az oktatási központjuk is.

A mostani beruházás annak a jele, hogy elkötelezettek vagyunk a további növekedés, a további munkahelyteremtés iránt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az új hangár lehetővé teszi, hogy a Wizz Air működése még olajozottabb legyen, képessé téve a légitársaságot arra, hogy magas színvonalú repülőgép-karbantartási tevékenységet is végezhessen Budapesten.”
(logsped)

2015.04.17.