Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb



A Wizz Air Debrecenből Eindhovenbe és Milánóba is repül

Kapcsolódó oldal:  



A Wizz Air Debrecenből Eindhovenbe és Milánóba is repül

A működő londoni járat után az őszi menetrendben már Eindhovenbe és Milánóba is repül a Wizz Air Debrecenből, ez utóbbi azért előnyös, mivel onnan interkontinentális járatokra lehet átszállni. (MTI)

Debrecen elsősorban az egészségturizmus - a fogászat - fellendülését várja a légi járatoktól. A város évi 100 ezer eurós marketing szerződést kötött a Wizz Air évi 100 milliós látogatottságú internetes felületére, ennek egyharmadát fizeti a város a saját rendezvényeit reklámozva, a második harmadot cégek adják, míg a harmadik harmadból a partner önkormányzatok hirdetnek - mondta Kósa Lajos , Debrecen polgármestere.

A polgármester elmondta, hogy a repülőtér területéből 250 hektár a városé, 17 hektár pedig az államé. A tulajdonosi struktúra miatt nem kell telekadót fizetniük. Az üzemeltető cég 75 évre vette bérbe a repülőteret, de ebben a társaságban is negyedrészt tulajdonos Debrecen.

Kifogásolta Kósa Lajos, hogy amíg a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren a légi irányítást és a tűzoltóságot az állam finanszírozza - és ez a helyzet Sármelléken is - addig Debrecen maga fizeti ezeket a szolgáltatásokat. Amennyiben az állam itt is átvenné ezeknek a szolgáltatásoknak a finanszírozását, gyorsabb lehetne a fejlesztés - tette hozzá.

A repülőtér forgalma a két új járattal, és a charterekkel együtt sem éri el az évi 200 ezer utast, amennyi a névleges kapacitása. Az utasok 60 százaléka beutazó külföldi, és csak a maradék 40 százalék a kiutazó magyar utas.

A Wizz Air tavaly 11 millió utast szállított, idén 12 milliós forgalomra számítanak - mondta Váradi József . A cég jelenleg 36 darab A320 Airbus típusú géppel rendelkezik, de nyáron 40 lesz a gépek száma. A repülőik napi 13 órát repülnek, szemben az iparági átlag 9-9,5 órájával.

Közép-Kelet-Európában a diszkont társaságok adják a légi forgalom egyharmadát, ebből részesedik a Wizz Air 35 százalékkal - tette hozzá a vezérigazgató. (logsped)

2012.02.10.