Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

USA-ba vízummentesen utazókra 10 dollárt rónak

Kapcsolódó oldal:  



Az USA-ba vízummentesen utazókra 10 dollárt rónak ki

Még az idén, a turizmus fellendítését célzó program költségeit ugyanis részben abból fogják fedezni, hogy 10 dolláros díjat rónak ki minden vízummentes turistára.

Az Obama által aláírt törvény szerint minden vízummentes beutazónak ki kell majd fizetni a 10 dolláros összeget, amikor kitölti az ESTA-regisztrációt, sőt, ezen felül még további néhány dolláros adminisztrációs díjat is ki kell fizetni, amelyet a tervek szerint 2011-től már egy összegben szednek a 10 dolláros költséggel. A díjfizetést állítólag még az év vége előtt bevezetik, és az új, Amerikát népszerűsítő reklámok 2011 elején jelenhetnek meg. A turisztikai szakma számára az USA legnagyobb beutaztató vásárán, a Pow Wow-n való részvételt kívánják népszerűsíteni és előmozdítani.

A törvény kétpárti támogatást élvez, alkotói szerint meg kell fordítani azt a folyamatot, hogy évek óta csökken az Amerikába látogató külföldi turisták száma. A törvény a kereskedelmi minisztérium keretében egy Nemzeti Turizmus Tanács létrehozásáról rendelkezik. A szervezet az Amerikát népszerűsítő reklámok mellett olyan oktatóanyagokat is készít majd, amelyek eligazítást adnak a beutazási feltételekről és a biztonsági előírásokról. A törvény támogatói úgy számolnak, hogy évente 1,6 millióval több látogató fog az Egyesült Államokba érkezni, és a turisták 4 milliárd dollárral többet fognak költeni, ez több mint 300 millió dolláros adóbevétel-növekedést jelent majd az államnak.

A programot üdvözölte az amerikai idegenforgalmi szektor. Roger Dow, az Amerikai Utazási Szövetség elnöke azt mondta, a program több tízezer munkahelyet teremt, és hozzájárulhat az Amerikáról kialakult kedvezőtlen kép megváltoztatásához. A szövetség adatai szerint tavaly 2,4 millióval kevesebb tengerentúli beutazó érkezett az Egyesült Államokba, mint 2000-ben. Az elsősorban a 2001-es terrortámadások után történt visszaesés miatt 440 ezer állás szűnt meg az országban. A turizmust serkentő programot nem az amerikai adófizetők pénzéből fedezik; részben a privátszektor 100 millió dolláros hozzájárulásából, részben a 10 dolláros beutazási díjakból fogják finanszírozni.

A törvény bírálói szerint a vízummentes utasokra kiszabott díj nem lesz ösztönző hatással a beutazásokra, sőt, a turisták egy részét, elsősorban Európában még el is idegenítheti az amerikai utazástól. Az elképzelés kritikusai szerint nem kimondottan udvarias dolog beutazási díjat kiróni azokra a turistákra, akik számára a vízummentesség miatt egyébként ingyenes a beutazás. Ráadásul a legtöbb európai országban nagyon magasnak találják az USA reptereien kiszabott repülőtéri illetékek díjait is. (Turizmus)

2010.03.09.