Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Több száz új munkahely a Budapesti Szabadkikötőben

Több száz új munkahelyet teremtenek az idén a Budapesti Szabadkikötő területén megvalósuló beruházások - jelentette be Marján Miklós, a Budapesti Szabadkikötő Zrt. (BSZL) vezérigazgató-helyettese.

Trimodális logisztikai üzemeltetésre alkalmas raktárak épülnek és jelentős infrastrukturális beruházások is folyamatban vannak. A fejlesztések eredményeként a Szabadkikötő Közép-Európa egyik legkorszerűbb közforgalmú kikötőjévé és Budapest city-logisztikai bázisává válik, miközben csökkenti a főváros XXI. kerületének áruforgalmi terhelését.

A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a munkálatok zavartalanságát a Csepeli Önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás is segíti. A kerület ugyanis hosszú egyeztetések eredményeként elfogadta azt a szabályozási tervet, amelynek alapján megvalósíthatók a kikötő hosszú távú fejlesztései.



Új hajóállások létesülnek, a kikötő területén vasúti vágányrendszerek, rakodók és parkolók jönnek létre, korszerűsödik a meglévő vasúti és közúti infrastruktúra. Elkerülő utak épülnek, amelyek a Szabadkikötőbe irányuló teherforgalom egy részét belső úthálózatra terelik, csökkentve a csepeli közutak terhelését. Az új raktárakat a fenntarthatósági szempontok figyelembevételével tervezik, üzemeltetésükhöz megújuló energiát használnak majd. A fejlesztések összértéke meghaladja a 4,3 milliárd forintot.

Marján Miklós közölte, hogy a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. 2014-ben csúcsra járatta kapacitásait, amelyeket az európai gazdasági válság kezdete óta először tavaly tudott 100 százalékosan kihasználni. Az elmúlt évben a részvénytársaság árbevétele 2 milliárd forint volt, a kikötőben 1000 hajó fordult meg, a kikötői rakodási teljesítmény pedig elérte 1 millió árutonnát. A több mint 150 hektár területen működő BSZL az elmúlt években több mint 10 milliárd forint értékben hajtott végre fejlesztéseket.

Ezek eredményeként jelenleg már 100 ezer négyzetméteren áll rendelkezésre korszerű konténeres árukezelésre alkalmas tároló terület. Az elkészült bér-raktárcsarnokok kapacitásai teljesen ki vannak használva. A kikötőben Ro-Ro terminál működik és egyszerre 18 hajó tud kikötni, illetve rakodni. A vízi és vasúti forgalom kiszolgálását a Szabadkikötő vasúti és hajózási üzeme biztosítja.

A részvénytársaság további fejlesztései a létesítmény kivételesen kedvező földrajzi helyzetének kiaknázásával, Budapest kiskereskedelmi ellátását biztosító city-logisztikai központ kialakítására irányulnak.
(logsped)

További információk:



2015.01.15.