Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Számítógépes logisztikai rendszer Tatabányán

A tatabányai Iron Trade Hungary Kft. nehéz gazdasági környezetben igyekszik állandóan növelni a versenyképességét. (Kemma)

A megfelelő árképzés és költséghatékonyság mellett ezt minőségi szolgáltatásokkal igyekszik elérni. Az eredmények Havellant István cégvezető koncepcióját igazolják.

Mik ezek?

- Az évek folyamán sikerült évről évre jelentősen növelni a forgalmunkat a hazai piacon, ezért döntöttünk 2001-ben úgy, hogy megalapítjuk leányvállalatunkat az észak-erdélyi Kézdivásárhelyen. Romániában sajnos kevés az autópálya, zsúfoltak az utak, ezért sok logisztikai nehézséggel kellett szembenéznünk. A vevők rugalmasabb kiszolgálása érdekében 2008-ban megalapítottuk Kolozsvári székhellyel második leányvállalatunkat. Ez év januárjában, Szlovákiában, Révkomáromban alapítottuk a harmadik leányvállalatunkat: itt raktárbázist még nem üzemeltetünk, közvetlenül a tatabányai központból szállítjuk az árut a megrendelők részére. Ezzel párhuzamosan, 2009-ben adtuk át cégünk folyamatoptimalizált, félautomata raktárkezelő rendszerét.

Mi indokolta ezt a látványos beruházást?

- Választékunk több, mint 30 ezer listázott tételt tartalmaz. Ennek megfelelően alakítottuk ki a raktári területünket és informatikai hátterünket. A beruházást követően elmondhatjuk, hogy a saját szegmensünkben nekünk van az egyik legmodernebb logisztikai rendszerünk. Számítógépes szoftver irányítja a raktári munkát, optimalizálja a folyamatokat valós időben, figyeli a megrendelt tételek számát, a készletek, valamint a rendelkezésre álló munkaerő alakulását, és még számos egyéb feltételt. A hatékonyságunk javult, amely megnyilvánul az árainkban és a kiszolgálás minőségében is. Többek között ennek köszönhetően is egyre több partnerünk van, mind a disztribúciós, mind pedig a nagy ipari gyártó vállalatok közül.

- Említette, hogy termékcsoportonként végzik a nyilvántartást. Melyek ezek a termékcsoportok és honnét származnak?
- Négy nagy kategóriába csoportosítottuk a sok ezer cikket, ezek közül van, amit európai országokból szerzünk be. A csavarokat, egyéb kötőelemeket például kisebb tételekben német, olasz, lengyel, cseh cégek szállítják, de volumenében a távol-keleti országok a meghatározóak, a minőségi kéziszerszámokat német, a vágás- és csiszolástechnikai termékeket török, a rögzítés-technikához tartozó cikkeket olasz partnereinktől szerezzük be.

Kik a cég legnagyobb partnerei?

- A legtöbb megrendelőnk természetesen a hazai cégek közül kerülnek ki, de egyre növekvő mértékben szállítunk Romániába és Szlovákiába. Tervezzük, hogy Ausztriában is kiépítünk egy raktárbázist. A szomszédos országokban szeretnénk elsősorban tovább erősíteni a piaci jelenlétünket, melynek részben történelmi, részben logisztikai okai vannak. A raktártechnikai rendszerünk és termék választékunk folyamatos fejlesztésével arra törekszünk, hogy a Közép-Európába települt nagy ipari termelő vállalatok beszállítóivá tudjunk válni.

- A cég immár több mint 20 éve működik. Ez már önmagában siker, de az elismerések sem maradtak el. - Ha végignézzük a cég krónikáját, csak építkezésről beszélhetünk. A céget 1993-ban alapítottuk klasszikus családi vállalkozásként a fővárosban a feleségemmel, akivel ott folytattuk a tanulmányainkat. Az első időben acélipari termékek nagykereskedelme volt a fő profilunk, de két év elteltével profilt váltottunk és kötőelemekre cseréltük. Tettük ezt azért is, mert abban az időben ment tönkre a magyar csavargyártás, és keletkezett egy piaci rés amit ki lehetett használni.

A feleségem tatai gyökerei miatt a céget 1996-ban Tatabányára költöztettük, melyet 1998-ban a család is követett, Tatán telepedtünk le. Először bérelt telephelyen működtünk, majd 2002-ben megépítettük saját tulajdonú raktárbázisunkat a tatabányai ipari parkban. Elismerések? Kis- és középvállalkozói kategóriában nyertük el a Megye gazdaságáért 2013 díjat. Erre büszkék vagyunk, a 20 éves munka elismerését látom benne.

De büszke vagyok arra is, hogy tavaly az Év vállalkozója díjat vehettem át Budapesten, és talán elmondhatom, az is sikerünk, hogy az érdekszféránkba tartozó Forrás Rádió az eredményei alapján Príma-díjas lett. Egy felmérés szerint az országban a helyi rádiók közül a tatabányai a harmadik, amelyiket a legtöbben hallgatják!
(logsped)

2014.08.21.