Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



A Scania kínálata az IAA kiállításon

A Scania az IAA (Internationale Automobil-Ausstellung) kiállításon készül bemutatni az új tehergépkocsi sorozatát. A négy új generációs jármű mellett a Scania kiállít még más járműveket is, mint a hibrid tehergépkocsi, az LNG üzemű jármű és egy Crown Edition kivitelű járművet. A buszokat illetően, a Scania, hogy optimalizálja az ügyfelek üzemeltetési tevékenységét, bemutatja széleskörű gyártmány és szolgáltatás kínálatát. A stand kiállítási darabjai a Scania Citywide LE hibrid változata, a Scania Interlink LD gázüzemű motorral és egy Scania Interlink HD.

A Scania az IAA-ra az új tehergépkocsi sorozatával érkezik, melyet a vállalat nem egész egy hónappal ezelőtti világpremierjén leplezett le Párizsban. „A fogadtatása és az érdeklődés, amit elért, meghaladta legvadabb elképzeléseinket” – mondta Christopher Podgorski, a Scania tehergépkocsikért felelős alelnöke. „Tudjuk, hogy ügyfeleinknek és az egész világnak magasak voltak az elvárásaik, de az érdeklődés szintje és a fogadtatása teljes mértékben zavarba ejtő.”



Jelenleg a Scania az új tehergépkocsi sorozat intenzív kibocsájtásának szakaszában van. Egyebek közt a vezető európai autós újságírók ellátogattak Södertäljébe, hogy tesztvezetéssel kipróbálják azokat az első változatokat, melyeknél a hosszú távú fuvarozásra összpontosítottak. „Senki sem tévedett a lényeget illetően, hogy ez egy teljesen új, nagy üzemanyag megtakarításokat nyújtó jármű generációt jelent” – mondta Podgorski. „Ugyanakkor elfogadták a Scania elképzelését, hogy egy új munkamódszert vezetnek be, és az ügyfelekkel folytatott, nyereségre, üzemben tartásra és testre szabott integrált megoldásokra vonatkozó párbeszéd alapján dolgozzák ki az alkalmazásokat. Egyértelműen rálátunk az ügyfelek gazdálkodására és a lehetőségre, hogy több pénzt keressenek befektetve megoldásainkba. A Scania most újrafogalmazza a „prémium” kifejezést a tehergépjármű iparban.”

A Scania standján látható négy új generációs tehergépkocsi, ugyanúgy, mint egy vezetőfülke metszete. A meglévő gyártmány sorozat – melyet páratlan minőségének köszönhetően a „mindörökké legjobbnak” neveztek – az új generációval párhuzamosan továbbra gyártásban marad, ezért a standon is kiállítják. A meglévő generációt egy jól felszerelt erdőgazdálkodási, Crown Edition cég által felépítményezett tehergépkocsi képviseli.

A standon a járműveken kívül szolgáltatások is láthatók, melyek kézzelfogható példaként szolgálnak a Scaniának a fenntartható közlekedésre kialakított céljára és ajánlatára. Ezek közé tartozik a cseppfolyósított földgázt (LNG) használó, hosszú távok megtételére alkalmas gépkocsi, valamint a Scania egyedülálló hibrid tehergépkocsija, mely meghajtásában kombinálja a hidrogénezett növényi olajjal (HVO) használó Euro 6 motort és a zaj- és emisszió mentes elektromos üzemet. Az autóbuszok tekintetében is jelentős választékkal jelenik meg a Scania, nem utolsó sorban a fenntartható közlekedés kilátásaira.

A standon szerepel a Scania Citywide LE, egy hibrid autóbusz, mely kapacitásával egyaránt közlekedhet városi és elővárosi forgalomban, valamint intercity üzemben.

Bemutatnak Scania Interlink LD-t gázüzemű motorral. Ez a valaha készült első, teljesen gázmeghajtású autóbusz hagyományos padlóval. Ezt Scania Opticruise-zal is ellátták, ami üzemanyagot takarít meg, és tökéletes az elővárosi és intercity közlekedésben. Mindez együtt a Scania új Interlink HD autóbusza üzemanyag-fogyasztásra optimalizált hajtáslánccal, a Scania 450 lóerős SCR motorjával.

„A kínálatunk szélessége és a megoldások, melyeket bemutatunk a kiállításon, annak prezentálása, hogy mi mindazokra a kihívásokra kínálunk fenntartható megoldásokat, melyekkel az iparág szembenéz – és mely megoldások elérhetőek itt és most” – mondta Klas Dahlberg, a Scania buszüzletágának alelnöke.

A stand egy részén a Scania bemutatja a kapcsolódó és tényleges ökoszisztéma szolgáltatásaira vonatkozó szempontjait, melyek jelentősen hozzájárulnak a Scania ügyfeleinek nyereségességéhez. A fő fejlesztés a Scania Karbantartás rugalmas tervekkel, és a kapcsolódó szolgáltatások, melyek azt biztosítják, hogy minden tehergépkocsi annak alapján kapja meg pontosan a helyes karbantartását, hogy éppen hogyan használják.

Világosan megállapítható, hogy a Scaniának még soha nem volt ennél erősebb bemutatható kínálata az IAA-n. A teljesen új tehergépkocsi sorozat és a testreszabott megoldások kombinációja garantálja a rekord mértékű érdeklődést.
(logsped)

2016.09.24.