Egy évnél korábbi parkolási bírságot lehet csak behajtani
A Magyar Autóklub üdvözli, de elkésettnek tartja, a Credit Express adósságbehajtásra szakosodott cég pedig az Alkotmánybíróságnál támadja meg a parkolási bírságok behajtásának mostantól megváltozott szabályozását
Magyar Autóklub üdvözli, de elkésettnek tartja, a Credit Express adósságbehajtásra szakosodott cég pedig az Alkotmánybíróságnál támadja meg a parkolási bírságok behajtásának mostantól megváltozott szabályozását.
A Magyar Közlönyben megjelent törvény szerint csütörtöktől az egy éven túli eseteket a bíróságok nem tárgyalhatják, a folyamatban lévőket pedig megszüntetik. Az Országgyűlés június 9-én fogadta el a Polgári perrendtartásról szóló törvény és egyes kapcsolódó törvények ilyen értelmű módosítását.
Kovács Kázmér ügyvéd, a Magyar Autóklub (MAK) jogi és érdekvédelmi bizottságának elnöke pénteken az MTI-nek azt mondta, hogy a MAK üdvözli a módosítást, ugyanakkor megkésettnek tartja.
A bírósági eljárások alapja, hogy azok, akik nem fizették meg a parkolási összeget, pótdíjbefizetési felszólítást kaptak. A befizetés után egy nyugta igazolta, hogy a tartozást kiegyenlítették az autósok; ezt a nyugtát kérik a társaságok több év távlatából, amivel az autósok nagy része már nem rendelkezik, ezért kerülnek bíróságra az ügyek - fejtette ki Kovács Kázmér.
A határidő eddig is egy év volt, de elévülési jellegű, azaz megszakadhatott, most pedig feltétel nélkül jogvesztő, azaz semmilyen címen nem szakadhat meg. A törvénymódosítás kimondja: bírósághoz csak akkor lehet fordulni ilyen ügyben, ha a parkolástól az ügy bíróságra adásáig nem telik el egy évnél több. A jelenleg tárgyalt, de egy évnél régebbi ügyeket a bíróságok nem tárgyalják tovább.
Parkolási bírságot is érintő Pp módosítás
A 2008. évi XXX. törvény módosította a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvényt és egyes hozzá kapcsolódó törvényeket.
Számos folyamatban lévő pert érint az egyik új jogszabályhely, ami kimondja, hogy a keresetlevelet (fizetési meghagyás iránti kérelmet) a bíróságnak idézés kibocsátása nélkül el kell utasítania, illetve a perindítás hatályainak beállta után a pert a bíróság akkor is köteles hivatalból, az eljárás bármely szakában megszüntetni, ha a közút területén vagy a közút területén kívüli közterületen létesített, illetve kijelölt várakozóhely jogosulatlan használata folytán keletkezett igények érvényesítésére a keresetlevelet (fizetési meghagyás iránti kérelmet) a jogosulatlan úthasználattól számított egy éven túl nyújtották be.
(dunantulinaplo)