Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Ötmilliárddal segíti a kormány a hátrányos helyzetű települések vállalkozásait

1200 hátrányos helyzetű település vállalkozásainak indul pályázat ötmilliárd forintos kerettel – számolt be Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalára feltett videóban.

"Berettyóújfalu, Kiskunmajsa, Salgótarján, Szigetvár, Tamási. Csak néhány abból az 1200 hátrányos helyzetű településből, amelyek kisvállalkozásai újabb gazdaságvédelmi pályázaton indulhatnak" – mondta Varga Mihály a közösségi médiában megosztott videójában.

Hozzátette, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program legújabb pályázata, ötmilliárd forinttal segíti nagyjából 800 cég fejlesztéseit. A megítélt támogatások kétmillió forinttól kezdődően akár hatvan millió forintig is terjedhetnek.

A megítélt támogatást a cégek, többek között, új gépek vásárlására, eszközeik fejlesztésére, a dolgozók képzésére, a bérek egy részének fedezésére költhetik.

Kiemelte, a hátrányos helyzetű települések támogatása évek óta fontos része a kormány gazdaságpolitikájának, és a gazdaság újranyitásakor is számítanak ezekre a térségekre.

Közölte, a beruházások munkahelyeket védenek, a jelenlegi helyzetben pedig "minden egyes munkahely számít".

A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program legújabb pályázatának részletei a Széchenyi 2020 honlapon érhetők el.
(logsped)

2020.11.18.