Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Növelte a bevételét a Waberer's

A Waberer’s International Zrt. (Waberer’s) 2016 első félévében sikeres válaszokat adott a stagnáló fuvarpiac és az éleződő verseny által jellemzett gazdasági körülmények kihívásaira. A vállalat folytatta eredményes növekedését és lezárta a Wáberer Hungária Biztosító Zrt. 2015-ben bejelentett akvizícióját, amely hozzájárul ahhoz, hogy a Waberer’s tovább javítsa költség-szerkezetét.

Az árbevétel 2016 első félévében 276,4 millió euró volt, mintegy 6,4 százalékkal több a megelőző év azonos periódusának értékénél. A növekedést annak ellenére sikerült elérni, hogy a működési költségek több mint 30 százalékát képviselő üzemanyagárak 14 százalékos csökkenése mérsékelte a fuvardíjakat az egész kontinensen. Európa egyik legnagyobb saját tulajdonú, 3500 egységből álló flottájának futásteljesítménye 2016 első hat hónapjában 222 millió kilométer volt, csaknem kilencmillió kilométerrel több, mint a megelőző év azonos időszakában. Új gépjárművek beszerzésével a társaság megőrizte a vontatópark kétévesnél fiatalabb átlagéletkorát. A Waberer’s kamionjai 2016 első félévében 1121 ezer fuvarmegbízást teljesítettek, ami több mint 30 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi periódusban teljesített fuvarok mennyiségét.


MTI Fotó: Ujvári Sándor


Az társaság az év első felében 10 százalékkal növelte a gépjárművezetői állományt a 2015 azonos időszakában foglalkoztatott pilóta-létszámhoz képest. Az egész Európában uralkodó sofőrhiányra a Waberer’s 2016 első felében a gépjárművezetői jövedelmek 15 százalékos növelésével reagált és további szociális és jóléti juttatásokkal is növelte a Waberer’s munkavállalói pozíció vonzerejét.

A Mid Europa Partners (MEP) Közép- és Délkelet-Európa vezető magántőke-befektetési alapja 2016 júliusában a részvények 97,1 százalékára növelte részesedését a vállalatban. A Mid Europa Partners az eredményes működés folytonosságát a korábbi vezérigazgató-helyettes Lajkó Ferenc vezérigazgatóvá, a korábbi gazdasági igazgató Erdélyi Barna általános vezérigazgató-helyettessé történt kinevezésével biztosította.

A Mid Europa folytatja a menedzsment aktív támogatását a társaság üzleti céljainak megvalósítása érdekében. Ezek: a magyarországi központú vállalat növekedésének gyorsítása, a társaság európai vezető márkává fejlesztése a komplett rakományok nemzetközi fuvarozásának piacán, valamint vezető pozíció megszerzése a raktározás és a logisztika regionális piacán.
(logsped)

2016.09.01.