Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb



Megjelentek a biztosítók 2013 évi kgfb tarifái

Kapcsolódó oldal:  



Megjelentek a biztosítók 2013 évi kgfb tarifái

Továbbra is 15 biztosító, ezúttal 96 oldalon hirdette meg jövő évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) díjait a keddi Napi Gazdaságban és a Magyar Hírlapban, a díjak azokra vonatkoznak, akik 2010 előtt vásárolták, illetve helyezték üzembe járművüket. (MTI)

Akik 2010 első napja után kötöttek kötelező biztosítást, azoknak a kötés napján "fordul" a biztosításuk, tehát akkor mehetnek át másik biztosítóhoz.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) adatai szerint június 30-án 4 millió 268 ezer kgfb-szerződés volt érvényben, ebből mintegy 3,2 millió személygépkocsira, több mint egymillió pedig haszongépjárműre. Ezek háromnegyedére szólnak a most megjelentetett tarifák.

Az idei tarifák hat újság oldallal hosszabbak mint a tavalyiak. A leghosszabb az Allianz 16 oldallal, míg legrövidebb az MKB Általános Biztosító 2 oldallal.

Az Aegon külön feltételeket szab a díj meghatározásakor a meglévő, és a vonzani kívánt ügyfeleinek. A flotta szerződéseknél pedig nevesíti a VIP partnereit.

Az Allianz táblázatai alapján előbb egy alap-tarifát kell meghatározni, majd ezt kell különféle szorzókkal - például a hajtóanyaggal, vagy a kocsi korával - korrigálni.

Az Astra 9 területre osztja fel az országot, és ezeken belül 8 korcsoportot alkalmaz. Legolcsóbb a kgfb az 57 év feletti szerződőknek.

A CIG Pannónia a flotta díjakból a cég adószáma alapján ad kedvezményt.

A Generali-Providencia 9 területi és 4 életkori csoport alapján tesz különbséget a díjakban.

A Generali direkt - internetes - biztosítója, a Genertel az anyacég módszerét követi a díj meghatározáskor. A Genertel kiegészítő lopásbiztosítást kínál a kötelező biztosítás mellé, kedvezményesen. A töréskárra szóló, meglévő minicascóval együtt így jóval olcsóbb a teljes védelem.

A Groupama Garancia az alapdíjat módosító szorzók között sorolja fel a jármű hajtóanyagát, gyártmányát, a saját tömegét is. Kedvezmény jár a 14 év alatti gyermek és az OTP folyószámla után. A K&H Biztosító kedvezményt ad - egyebek mellett - a meglévő ügyfeleinek, továbbá azoknak is, akik casco- és lakásbiztosítással rendelkeznek nála.

A KÖBE a megyeszékhelyek, és a nagyobb városokat, továbbá a többi megyei települést különbözteti meg a díjaknál. A Magyar Posta Biztosító kedvezményt kínál az asszisztencia-, és a kocsiban ülők balesetbiztosítására. Az MKB Biztosító több tucat autó márkához rendel - a motor teljesítményétől is függő - díjat.

A Signal 5 területi és ugyanennyi életkori csoporttal operál.

Az Union 6 területre osztotta az országot, és ezeken belül a díj nem az életkortól, hanem a jogosítvány megszerzésének az időpontjától függ.

Az Uniqa 6 területi-, és ugyanennyi korcsoportot különböztet meg.

A Wáberer Hungária Biztosító olyan kiegészítő biztosítást kínál, amely nem csökkenti a szerződő bonus-malus besorolást akkor, ha a járművet nem ő vezeti. Tipikusan ilyen helyzet az, ha a családtag okoz kárt a járművel másnak. (logsped)

2012.10.30.