Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

A közfoglalkoztatás átalakul

Kapcsolódó oldal:  



A közfoglalkoztatás átalakul

A Parlament döntésével átalakul a közfoglalkoztatás rendszere, az ellátottak az otthonuktól távoli közmunkát sem utasíthatják vissza, az álláskeresési járadék pedig legfeljebb 90 napig jár.

Az álláskeresési járadékot az eddigi 270 helyett legfeljebb 90 napig folyósítják majd (ezt fideszes képviselők javasolták, a kormány fél évben maximálta volna az ellátás időtartamát), egy nap folyósítási időhöz pedig öt helyett tíz nap jogosultsági idő szükséges ezután.

A járadék összegének felső határa a minimálbér lesz annak 120 százaléka helyett.

Az eddig az álláskeresési járadék lejárta után - illetve az ahhoz szükséges jogosultsági idő hiányában - igénybe vehető álláskeresési segély megszűnik, pontosabban a jövőben csak azok kaphatnak ilyen ellátást, akik a rájuk vonatkozó nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt évben váltak álláskeresővé.

A nyugdíj előtti álláskeresési segély összege a minimálbér 40 százaléka.

A - korábban rendelkezésre állási támogatásnak hívott - bérpótló juttatást a jövőben a foglalkoztatást helyettesítő támogatásnak nevezik. Erre csak azok lesznek jogosultak, akik átmenetileg a közfoglalkoztatásban sem tudnak munkát végezni.

Meghatározták ugyanakkor a megélhetéshez szükséges pénzbeli ellátások - vagyis a foglalkoztatást helyettesítő támogatás és a rendszeres szociális segély - együttes összegének maximumát, amelyeket a nem foglalkoztatottak jogán kaphat egy család. Ezt azzal indokolta a kormány, hogy a támogatás ne ösztönözzön a munkavégzés ellen. A jövedelemhatárt a családi fogyasztási egységeihez tartozó arányszámok és a nyugdíjminimum 90 százalékának szorzata adja; becslések szerint így egy kétgyermekes család esetében nagyjából 90 ezer forintban maximálnák a szociális támogatást.

Az álláskeresők a más településen felkínált közmunkát csak a jegyző által igazolt indokkal - kiskorú gyermek gondozására, közeli hozzátartozó ápolására hivatkozva - utasíthatják vissza, ellenkező esetben a foglalkoztatást helyettesítő támogatást megvonják tőlük.

A közmunka akkor számít megfelelőnek, ha munka- és a lakóhely közötti oda- és visszautazás időtartama nem haladja meg a három órát, tíz éven aluli gyermekét nevelő nő, illetve a tíz éven aluli gyermekét egyedül nevelő férfi esetében a két órát, és a foglalkoztató biztosítja az utazás költéségét.

A törvény azonban lehetőséget ad arra is, hogy ennél messzebbre vezényeljék a közmunkásokat, ebben az esetben a foglalkoztató köteles térítésmentes szállást és étkezési lehetőséget biztosítani.

Közfoglalkoztatási jogviszony csak határozott időre létesíthető, s arra több esetben nem vonatkozik a Munka törvénykönyve. A közfoglalkoztatási bér adóköteles, a közfoglalkoztatottnak adható juttatások - így a szállás és az étkezés - ugyanakkor adómentesek.

A munkaerő-kölcsönzés részletes szabályait a kormány rendeletben határozza meg.

A törvény szerint közfoglalkoztató lehet helyi és kisebbségi önkormányzat, költségvetési szerv, az állam vagy önkormányzat által létrehozott gazdálkodó szervezet, egyház, civil és közhasznú szervezet, erdőgazdálkodó, vízitársulat, valamint a vasúttársaság. Emellett a Nemzeti Földalapról szóló törvény módosításával lehetővé válik, hogy önkormányzatok közfoglalkoztatási célra ingyen vagyonkezelésbe kapjanak állami földeket.

A jogszabály felhatalmazást ad továbbá az önkormányzatoknak, hogy szabályozzák a rendszeres szociális segélyben részesülőkre vonatkozó előírásokat. Így a segélyezés feltétele lehet a lakókörnyezet rendben tartása. A rendszeres szociális segély összege nem haladhatja meg a legalacsonyabb nettó közfoglalkoztatási bér 90 százalékát.
Kimondták, hogy rendszeres szociális segélyt életkoránál fogva az kaphat, aki a rá vonatkozó nyugdíjkorhatárt öt éven belül betölti (eddig az 55 év felettiek voltak erre jogosultak).

A módosításokkal létrejön továbbá a foglalkoztatási és közfoglalkoztatási nyilvántartás azzal a céllal, hogy információt adjon az álláskeresők által igénybe vett munkaerőpiaci szolgáltatásokról, képesítésükről és a közfoglalkoztatásban való részvételükről.

A törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép életbe, ugyanakkor legtöbb rendelkezése szeptember 1-jétől, egyes pontjai pedig 2012. január 1-jétől hatályosak. (MTI)

2011.07.13.