Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Erősödik a verseny a fuvarozóknál

Kiszorulhatnak az európai piacokról a kisebb magyar kamionos cégek, de itthon is kemény verseny vár rájuk. (MI)

Míg ott a nyugati országok piackorlátozása okoz gondot, itthon az engedély nélkül dolgozó kelet-európai kamionosok veszik el előlük az üzletet. A növekvő költségek miatt, ahogy Európában, úgy itthon is drágulhat a fuvarozás.

Még nem tapasztalta a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE), hogy megindult volna az európai piacon dolgozó nemzetközi fuvarozóvállalkozások hazatérése, kiszorulása az EU-ból, de ahogy a mobilitási csomag sorsa alakul – az Európai Parlament júniusi plenáris ülésén elvetették a szakbizottságokban kidolgozott kompromisszumos javaslatot a kiküldetési elvről, az alkalmazandó bérről, a sofőrök pihenőidejéről –, elkövetkezhet az a pont, amikor a kisebb vállalkozások nem tudják kigazdálkodni a többletköltségeket – mondta a Magyar Idők kérdésére Árvay Tivadar, az MKFE szóvivője.

Csakhogy itthon sem lesz könnyű dolguk – hívta fel a figyelmet a szakember. A költségek folyamatosan emelkednek, többek között az üzemanyag, a biztosítás és – mint a minap bejelentették – a használatarányos útdíj is. Az ellátási lánc stabilitása érdekében elkerülhetetlen a fuvardíjak emelése.

Ugyanakkor komoly gondot jelent hazánkban az unión kívüli fuvarozók illegális konkurenciája. Az elsősorban ukrán, fehérorosz, boszniai kamionosok, akik gyakran nem rendelkeznek Magyarországon érvényes működési engedéllyel, alacsonyabb költségeiknek köszönhetően olcsóbban vállalják el a munkákat.

Bár működik az innovációs tárcán belül a közúti ellenőrző csoport, annak kapacitása nem elégséges. Az MKFE kéréssel fordult a tárcához, hogy célzott, koncentrált akciókkal ellenőrizze az uniós határátkelőkön beérkező keleti kamionokat, különösen a szlovák–magyar határon, illetve hogy a rakodóhelyeken rendszeresen tartson szemlét.

A fuvarozók korábban javasolták, hogy a felújítás alatt álló gyorsforgalmi utakon kapjanak kedvezményt az útdíjból. Erre még nem kaptak választ, miközben a kormány bejelentette, hogy emelni kívánja a használatarányos útdíjat. A kérdésről tárgyalni szeretnének a szaktárcával – jelezte az MKFE szóvivője.

A nyugati piacvédelmi intézkedések komolyan érintik a kelet-európai fuvarozókat, így a magyar vállalatokat is – mondta el a Közlekedésvilág.hu-nak Lajkó Ferenc, a Waberer’s vezérigazgatója.

Várhatóan egyre több – jellemzően kisebb méretű – Nyugat-Európában dolgozó fuvarozóvállalkozás nem tudja majd kigazdálkodni a nyugati szabályozási változások, az úgynevezett mobilitási csomag miatt jelentkező többletterheket. Ez egyrészt tovább súlyosbítja a nyugat-európai piacon érzékelhető kapacitáshiányt, másrészt pedig elképzelhető, hogy egyesek a kapacitások leépítése helyett megpróbálnak a hazai piacon boldogulni. Egy ilyen egyensúlyeltolódás ugyanis valamelyest csökkentheti az ellátási gondok kialakulásának veszélyét.

A sofőr- és a kapacitáshiány a hazai piacon már nagyon markánsan megjelent, a nyugat-európai piacon pedig látható jelei vannak. Érdekes, hogy a súlyosabb gondok egyelőre inkább a mi régiónkban tapasztalhatók, azaz Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország területén. Ráadásul ezek az országok jelentős volument visznek el a nyugat-európai nemzetközi munkákból, így ha ők gondokkal küszködnek, az nagyon hamar a nyugat-európai piacot is súlyosan fogja érinteni.
(logsped)

2018.09.06.