Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



CLH üzemcsarnokot épitett a csongrádi ipari parkban

A cég eddig hűtés- és klímatechnikai, valamint épületgépészeti rendszerek szerelésével és telepítésével foglalkozott, mostantól azonban a szükséges alkatrészek nagy részét maguk gyártják majd. (DM)

Nagyon fontos ez az esemény Csongrád életében. A térség talán egyik legnagyobb gyártócsarnoka épült fel az ipari parkban, további dolgozókat tudnak majd felvenni. A fejlesztés természetesen a városra is ró feladatokat: kötelességünk támogatni a cég munkáját - mondta Cseri Gábor alpolgármester pénteken CLH Kft. új telephelyének avatásán. A vállalkozás az ipari parkban egy hatezer négyzetméteres légtechnikai gyártóüzemet, irodahelyiségeket, fedett tárolót épített közel egymilliárd forintból. A csarnokból egyebek mellett fém légcsatornák, szelepek, elszívók kerülnek piacra.

A társaság több mint 25 éves, akkoriban ötven munkavállalójuk volt, és évi 200 milliós forgalmuk. Mára 250 dolgozójuk van és 7,7 milliárdos forgalmat bonyolítanak, közölte Prokop Miklós ügyvezető igazgató. - Csongrád ideális fejlesztési helyszínnek tűnt, megfelelő megközelíthetőséggel, infrastruktúrával és munkaerővel.

Nemcsak gyártunk, hanem műszaki fejlesztést is végzünk, hogy lépést tarthassunk a versenytársakkal - szögezte le. A beruházással 67 munkahelyet teremtettek, 507 millió forintot pályázaton nyertek, a többi önerő volt. A tervek szerint a dolgozói létszám később tovább bővül, szakképzett munkatársakra és diplomásokra egyaránt szükségük lesz.
(logsped)

További információk:



2015.04.19.