A szentesi Ipari Park területén a közeljövőben három fejlesztést hajtanak végre - tudta meg DM Bocskay Istvántól, az önkormányzat referensétől. (DM)
Az úgynevezett vállalkozói faluban már a második területet vásárolta meg a Duna-R Kft., amelyen rövidesen elkezdi beruházását. A cég az országban a legnagyobb paprikanemesítő és -forgalmazó vállalkozás. Stratégiai siker, hogy vállalkozásukat továbbfejlesztik Szentesen, hiszen palántáik a Vajdaságba és Erdélybe is eljutnak. A fejlesztés komplett, a cég központja a Kurca-parti városba költözik, és arról is folynak tárgyalások, hogy a kutatás-fejlesztésnek is Szentesen lesz a székhelye. A mezőgazdasággal kapcsolatban még a Pankotai Agrár Zrt. is fejleszt az Ipari Parkban.
A harmadik beruházás a helyi Agrosteel Kft. nevéhez fűződik, amely az Ipari Park északi zónájában fejleszti telephelyét; a cég főként üvegházak, állattenyésztő telephelyek tervezésével, kivitelezésével, építésével foglalkozik. Az említett fejlesztések új munkahelyeket is teremtenek.
- Úgy tapasztaljuk, a mezőgazdasággal kapcsolatos cégek szívesen települnek városunkba, úgy ítélik meg, az élelmiszerhez kötődő vállalkozások, beruházások jó helyen vannak Szentesen. A Duna-R további fejlesztései, tervei stratégiai jelentőségűek - mondta el Bocskay István.
(logsped)
További információk:
2015.01.04.