Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Tízéves évfordulója van a budapesti Combino villamosnak

Tíz évvel ezelőtt, 2006. július 1-jén állt forgalomba Budapesten az első, 2001-es pályaszámú Siemens Combino Supra villamos, és ezzel hosszú idő után először érkezett új szerelvény a fővárosba. Az évforduló alkalmából a BKV nyílt napot tart a szerelvényeknek helyet adó Hungária kocsiszínben. (MTI)

Az új Combinók a 4-es és 6-os vonalára, azaz a nagykörútra kerültek, amely a legforgalmasabb Budapesten. A járművek akkor a világ leghosszabb egyterű villamosai voltak a maguk 54 méteres hosszával. Ezt a rekordot a szintén Budapesten pár hónapja forgalomba állt hosszú CAF Urbos villamosok vették át, a spanyol gyártó járművei két méterrel hosszabbak.


Kép: Kojnok Jenő


A megrendelt negyven villamos első példánya 2006. március 14-én érkezett meg, az utolsót pedig 2007 májusában szállították a magyar fővárosba. A negyven villamos vásárlására, valamint az egyéb járulékos beruházásokra - mint például a körúti pálya, a peron és a vezeték átépítése, a remizek átalakítása - negyvenmilliárd forintot költöttek. A szerelvényeket mintegy kétéves késedelemmel szállította le a Siemens-Kiepe konzorcium, mert a járművek alumíniumvázát acélra cserélték.

Ajtóhibák miatt Demszky Gábor akkori főpolgármester 2006. július végén leállíttatta a villamosokat, majd rongálások miatt az önkormányzati választásokig kivonták a szerelvényeket a forgalomból. Ez idő alatt egyébként a Siemens kicserélte a villamosok hajtóművét is.
(logsped)

2016.07.01.