Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Tizenkilenc Scania Citywide autóbusz Szegeden

A tizenkilenc Scania Citywide autóbusz napokon belül forgalomba áll a szegedi tömegközeledésben. (DM)

A Mars téren Fekete Antal, a Dél-Alföldi Közlekedési Központ (DAKK) Zrt. vezérigazgatója bemutatta a helyi járatú buszflotta legújabb járműveit. Összesen 19 korszerű, alacsonypadlós és vadonatúj, szóló Scania-busz fokozatosan áll hadrendbe a városi forgalomban, az első darabokkal már két-három napon belül találkozhatnak a szegediek. A közlekedési cég első embere hozzátette, az buszokban lévő Euro 6-os szabványú dízelmotorok a leginkább környezetbarát motortípusok, ebből a szempontból "a gázos buszokat is lepipálják".


Kép: DM


Sáránszky Róbert, Scania Hungary Zrt. ügyvezető igazgatója - miközben kiemelte, hogy a járművek csúcsminőséget képviselnek a dízeles buszok között -, megkérte a jelen lévő autóbuszsofőröket, hogy vigyázzanak rájuk, majd ünnepélyesen átadta ez első busz kulcsát Fekete Antalnak.

A svéd és lengyel együttműködésben készült buszok egyenesen a lengyelországi Slupskban működő gyárból, "saját lábukon" érkeztek Szegedre, mindössze 1200 km van bennük - árulta el Sáránszky Róbert, miközben kisebb városnézére indultunk az új buszok egyikével. Megtudtuk, az új Scaniákkal a több évtizede készült szóló Ikarus-okat cserélik le. A régi járművek egy része Kecskemétre kerül, ahol a városi forgalomba állítják majd be a járműveket. A 250 lóerős új buszok kényelmesebbek és mindegyikben van klíma, befogadóképessége pedig nagyjából megegyezik a lecserélésre ítélt típuséval. A DAKK-nál azt várják tőlük, hogy a fogyasztásuk is harmadával kevesebb lesz, mint az Ikarusoké, azaz üzemanyagot spórolhatnak velük.

A közlekedési cég vezetői elmondták, hogy karácsony környékén Vásárhelyen 2, majd Makón és Szentesen további 1-1 kisebb midibuszt állítanak forgalomba, ami komfortban hasonló lesz a szegediekhez, kisebb mérete miatt viszont praktikusabb az ottani közösségi közlekedésben.
(logsped)

2015.12.06.