Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



A Strabag nyerte a M2-es út fejlesztési pályázatát

A Strabag Építő Kft. és a Strabag AG-ből álló STR+S-M2 Konzorcium nyerte az M2-es Budapest-Vác déli csomópont közötti szakaszának gyorsforgalmi úttá fejlesztésére kiírt nyílt közbeszerzési eljárást. (MTI)

A kivitelezés nettó értéke 32,975 milliárd forint.

A kivitelezés, az előkészítő munkálatokkal, várhatóan áprilisban kezdődik és 2019-ben fejeződik be. A beruházás európai uniós és magyar forrás felhasználásával a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában valósul meg.



A fejlesztést követően Budapest és Vác között végig óránként 110 kilométerrel lehet majd haladni. Továbbá tehermentesül az átmenő forgalom alól a 2. számú főút mentén található települések közül például Dunakeszi, Göd, Sződliget és Vác.

A közel 20 kilométeres szakaszból 13,4 kilométer hosszan 2X1 sávos. A fejlesztés során 2X2 sávossá épül át az autóút, középen elválasztó sávval, a meglévő pályaszerkezet megerősítésével.

A beruházás révén egyebek mellett két új külön szintű csomópontot is kialakítanak Dunakeszi északi részén és Sződligetnél.
(logsped)

2017.02.09.