Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



A Scania vállalati kockázati tőkealapot hoz létre

A Scania útjára indítja a Scania Growth Capital növekedési tőkealapot, amelynek célja, hogy a fuvarozói és autóipari ágazatban stratégiai jelentőségű, gyorsan növekedő cégekbe fektessen be.

Henrik Henriksson, a Scania elnök-vezérigazgatója a következőket mondta: „A Scania Growth Capital révén a Scania ígéretes, innovatív és vállalkozó szellemű cégekbe szeretne befektetni. A jövőben tovább erősít majd bennünket, hogy bepillantási lehetőséget és korai hozzáférést kaphatunk olyan üzleti modellekhez, technológiákhoz és ötletekhez, amelyek megváltoztathatják azt a környezetet, amelyben tevékenykedünk.”



A Scania Growth Capital alapot kizárólag egy külső befektetői csapat működteti és irányítja majd, amely nagy tapasztalattal rendelkezik a kockázati és a növekedési tőke piacán, illetve az autóipar területén egyaránt.

A Scania már jelenleg is számos partneri együttműködést folytat az ügyfelekkel, az oktatással és más ipari vállalatokkal, amelyek a fenntartható szállítási rendszerekre való átállást segítik elő. Ez a kezdeményezés a kiegészítő cégek szegmensét éri el, lehetőséget adva arra, hogy a Scania részese lehessen az iparágat érintő, de a saját fő tevékenységén kívüli korai fejlesztéseknek és innovációknak. Továbbá egy olyan alapot biztosít, amelyhez a Scania hozzájárulhat egy nagy ökoszisztémával, valamint olyan széles körű és mélyreható ipari tudással, amely jelentős értéket ad a portfolió cégeinek.

A kockázati tőke veteránjának számító Lars-Olof Gustavssont nevezték ki a Scania Growth Capital elnökének, aki a külső befektetési vállalat elnökeként is tevékenykedik. „A jelenlegi technológiai változások során létfontosságú kiválasztani és együttműködni azokkal a cégekkel, illetve kezdeményezésekkel, amelyek a legnagyobb mértékben tudják támogatni a Scania folyamatos fejlődését és növekedését” – mondta Gustavsson. „Nagy várakozással tekintek a Scania Growth Capital tőkealapnál végzett munkám elé, amely során a stratégiailag legmegfelelőbb és legígéretesebb cégeket nyerhetem meg a Scania partnereinek.”

A Scania Growth Capital széles körűen kiértékeli a befektetési javaslatokat. Ezek között szerepelhetnek majd, de nem kizárólagosan, a digitalizáció, az önvezető járművek, a hálózatba kapcsolhatóság, a hibridhajtások, a megújuló üzemanyagok és az intelligens gyártás terén termékeket, szolgáltatásokat, illetve megoldásokat kínáló cégek.
(logsped)

2017.02.12.