Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb



Orangeways a Baja városának közlekedésben

Kapcsolódó oldal:  



Fontos  



Orangeways a Baja városának közlekedésben 2010

Bemutatta Baja városának a közlekedésben 2010 január elsejétől közlekedő első autóbuszát az Orangeways

Ezzel egy időben a felek aláírták a város közösségi közlekedésének üzemeltetéshez szükséges közszolgáltatói szerződést is. A szolgáltatáshoz szükséges 10 darab saját buszt az év végéig folyamatosan szállítja le a társaság a Duna-parti városba, ahol terveik szerint ma még jórészt ellátatlan városrészeket is bevonnak a település közösségi közlekedési életébe, emellett éjszakai járatok indítását is tervezik.

Az Orangeways által biztosított járműpark egységes márkájú, DAF típusú, Berkhof városi felépítménnyel szerelt alacsonypadlós autóbuszokból áll össze. A flottát az Orangeways saját költségén szerzi be és üzemelteti.

"A városvezetés az Orangeways által kínált közlekedési koncepcióban találta meg azokat az értékeket, amelyekre Bajának jelenleg szüksége van. A társaság által ígért átalakításoktól azt várjuk, hogy a lakosság szélesebb rétegét, újabb városrészeket sikerül bekapcsolnunk jövőre a közösségi közlekedésbe – mondta Dr. Révfy Zoltán, Baja polgármestere. – Azt reméljük, hogy a közlekedési szolgáltatás komoly mértékben javulni fog és rövid idő múltán a város polgárai is visszaigazolják majd, hogy jó döntést hoztunk."

Az Orangeways bajai közlekedési koncepciója a menetjegyek értékesítési hálózatának jelentős szélesítését, új jegy- és bérletfajták bevezetését, új járatok bevezetését és a meglévő útvonalak újragondolását, valamint a menetrend optimalizálását is tartalmazza. A koncepció megvalósítása nyomán a jelenlegi árszínvonal szinten tartása mellett új jegy- és bérletfajtákat, illetve a kismamák és kisgyermekes anyák ingyenes utazási kedvezményét is bevezeti a társaság, amely az új járatok és menetrendek bevezetése előtt széleskörű lakossági felmérést és az önkormányzat szakértőinek bevonását is tervezi.

"Nem csupán a városvezetés, de a lakosság érdeke is, hogy Baja tömegközlekedése javuljon. Örömünkre szolgál, hogy e cél eléréséhez a városvezetés az Orangewayst tekintette a megfelelő partnernek – mondta Kovács Miklós, az Orangeways vezérigazgatója. – A narancssárga buszok megjelenésével egyértelművé vált az is, hogy a verseny a közösségi közlekedés területén is megkezdődött. Reményeink szerint ennek pozitív hatásait a fogyasztók is hamarosan érezni fogják."

A tenderen az Orangeways mellett a Bács Volán, illetve a VT-Transman indult. A jelenlegi pályázatot egy éves időszakra írta ki az önkormányzat, amely a tapasztalatok alapján ezt követően várhatóan tízéves időszakra versenyezteti majd meg a szolgáltatókat. (turizmusonline)

További információk:



2009.11.29.