Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Megérkezett Budapestre a kanadai Air Transat első járata

A légitársaság a nyári szezonban hetente közlekedtet járatokat Toronto és Budapest között 346 üléses Airbus A330-300-asokkal. (hiraho.hu)

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter a járatnyitás alkalmából azt mondta, Kanada harmadik legnagyobb légitársaságának járatnyitása gazdasági, turisztikai és nemzetpolitikai szempontból is fontos. Kifejtette, hogy a közép-európai térségben Magyarország a kanadai befektetők egyik kedvence, 2013-ban 500 millió dollár befektetés érkezett Kanadából és a járat megnyitásával dinamikus fejlődésre számítanak.


MTI Fotó: Kovács Tamás


A turisztikai ágazatban 2014-ben 34 ezer kanadai érkezett Magyarországra, amely 9 százalékkal haladja meg az előző évi szintet. Szijjártó Péter elmondta még, hogy a legutóbbi népszámlálás szerint Kanadában 314 ezer magyar él, ezen belül 53 ezren Torontóban, az új járat jelentősen könnyíti és erősíti a kapcsolattartást az észak-amerikai magyarokkal.

Lisa Helfand, Kanada budapesti nagykövete szintén az emberi kapcsolatok szorosabbá válását hangsúlyozta, ugyanakkor kitért az egyre komolyabb gazdasági kapcsolatok fontosságára is.
(logsped)

2015.06.18.