A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. a csütörtöki közgyűlésen meghozta a szükséges társasági döntéseket a MÁV Cargo privatizációjának lezárásához a brüsszeli javaslatok alapján - mondta Székely Csaba, a társaság vezérigazgatója. Közölte: a közgyűlési döntésekről részleteket december 2. után, a privatizációs folyamat hivatalos lezárását követően mondanak.
Az Európai Bizottság kedden hozta nyilvánosságra, hogy feltételekkel, de jóváhagyta a MÁV Cargo felvásárlását. A feltétel, hogy a vevő, az osztrák Rail Cargo Austria cég "kötelezettséget vállal a GYSEV-hez fűződő szerkezeti kapcsolatainak felszámolására és szerződéses kapcsolatainak felülvizsgálatára". Az így "módosított ügylet nem fogja jelentősen korlátozni a hatékony versenyt az Európai Gazdasági Térségben (EGT) vagy annak bármely jelentős részén" - áll a döntésről kiadott közleményben
.
A Rail Cargo Austria AG (RCA) és a GYSEV Zrt. konzorciuma 102,5 milliárd forintos ajánlatával nyerte a pályázatot. Az RCA és a MÁV Cargo tevékenysége egyaránt a vasúti teherszállításra és a szállítmányozási szolgáltatásokra terjed ki - emlékeztetett az uniós bizottság. A GYSEV tevékenysége ehhez képest "az Ausztria és Magyarország területére kiterjedő vasúti személyszállítást és teherfuvarozást foglalja magában, különös tekintettel a határokon átnyúló vasúti teherszállításra".
A bizottság megállapította, hogy a tervezett ügylet eredeti bejelentés szerinti végrehajtása "súlyos versenyjogi problémákat vetne fel", mivel az ügylet következtében "eltűnne az RCA legközelebbi potenciális versenytársa a magyar vasúti teherszállítási piacról, illetve a MÁV Cargóé az ausztriai piacról". (logsped)
2008.11.28.