Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



A MÁV új kedvezményrendszert alakít ki a vasúti árufuvarozás fellendítésére

A MÁV új kedvezményrendszert vezet be a vasúti áruszállítás forgalmának és versenyképességének növelése érdekében – jelentette be Dávid Ilona pénteken a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) által rendezett Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferencián.

A MÁV elnök-vezérigazgatóját a konferencia második napján a „Logisztikai Érdemrend” díjjal tüntették ki, emellett átadták a szövetség által alapított „Logisztikai 9M díj” elismeréseket is.



Az MLSZKSZ 2010-ben alapította a Logisztikai Érdemrendet, amellyel a szövetség a logisztika érdekében végzett kiemelkedő teljesítményeket és értékteremtést ismeri el. Az idei Érdemrendet Dávid Ilonának, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójának és a GYSEV elnökének munkájának elismeréseként a Szövetség részéről Fülöp Zsolt elnök adta át.

Dávid Ilona a díj átvétele kapcsán mondott felszólalásában hangsúlyozta, hogy a MÁV kiemelt ügyként kezeli a hazai vasúti árufuvarozás forgalmának és versenyképességének növelését, és mindent megtesz az ezt támogató infrastruktúra fejlesztéséért. „Olyan új kedvezményrendszert vezetünk be, amely elősegíti az áruszállítási forgalom vasútra terelődését.

Szeretnénk elérni, hogy a tranzitútvonalak lassú jelre való ráfékezés nélkül átjárhatók legyenek, ennek elérésével ugyanis olcsóbbá, gyorsabbá válhat a vasúti árufuvarozás” – mondta az elnök-vezérigazgató. Dávid Ilona hozzátette, hogy a GYSEV által kezdeményezett Borostyánkő korridor projektet az EU jóváhagyta, aminek eredményeként létrejöhet egy észak-déli árufuvarozási folyosó – lengyel, cseh, szlovák, magyar, szlovén viszonylatban. Az új korridor segítségével a GYSEV Cargo soproni intermodális terminálja összeköthető lesz Koperrel, a szlovén kikötővárossal, amely jelentősen erősítheti hazánk logisztikai versenyképességét.

A konferencián átadták az MLSZKSZ által újonnan alapított „Logisztika 9M díj” szakmai elismeréseket is. „A díjjal olyan szakemberek munkásságát kívánjuk elismerni, akik nincsenek nap mint nap a kirakatban, nem felső vezetők, nem média szereplők, csak becsülettel és tisztességgel végzik a napi munkájukat, jóban-rosszban ott vannak és ezzel jelentős mértékben hozzájárulnak cégeik sikereihez” – mondta el Fülöp Zsolt, az MLSZKSZ elnöke.

Elsőként az ÁTI DEPO Közraktározási Zrt. munkatársáról, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Vancsura Jánosról emlékeztek meg az esemény résztvevői, majd a Szövetség elnöke a családtagoknak átadta a díjat.

„Logisztikai 9M díj” elismerésben részesült Zöldi-Tóth Attila, a legnagyobb hazai daruzható félpótkocsi flottával rendelkező, és a területen úttörő munkát végző Truck Force One Kft. ügyvezető igazgatója. Kitüntetést kapott Dr. Tomcsányi Írisz, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és vámigazgatósági főosztályvezetője a logisztikai szakmának nyújtott segítő munkájáért. A szövetség díjazta Horváth Ottó, a Rail Cargo Hungária üzemeltetési igazgatójának, a különböző vasúti projektekben elért eredményeit, illetve a Trans-Sped Kft. tiszaújvárosi területi logisztikai vezetőjét, Oláh Ferencet, akinek a szakmai tudása és hozzáállása jelentősen hozzájárult a cégcsoport tiszaújvárosi sikereihez. A rendezvényen emellett a MAXX Pont Kft. kisvárdai textillogisztikai központjának helyi logisztikai szolgáltató központ minősítését is átadták.

A 2010 óta évről évre megrendezett Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferencia a közlekedési és logisztikai ágazat egyik legfontosabb éves rendezvénye, amelynek célja felhívni a figyelmet a tisztességes piaci magatartásra, a törvényi keretek betartására, valamint az ágazati összefogás, az értékteremtés és a folyamatos fejlődés szükségességére. Az idei konferencián az ágazatpolitikai kérdések és kihívások mellett kiemelt hangsúlyt kapnak a gyakorlati megoldások és a jövő technológiai trendjei.
(logsped)

2017.01.31.