Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb



Google
Archívum 2009

Adott bruttó bér mellett a nettó jövedelem mértéke négy tényezőtől függ. 27%-kal nagyobb lesz az adóalap, viszont csökkennek az adókulcsok, kitolódik az alsó sávhatár és kedvezőbbé válik az adójóváírás rendszere is. Összességében az adózók 99%-ának emelkedik a jövedelme 2010-ben.   
(PB)
2009.12.30.
Az elektronikus útdíjat 2010. január 1-jétől vezetik be Szlovákiában. Az elektronikus útdíjrendszer bevezetése miatt Szlovákiában érvényüket vesztik a 3,5 tonnánál nehezebb, autópálya-matricák   
(PM)
2009.12.28.

Ferihegy térségében a szakemberek a délutáni óráktól kezdve 5-10 cm vastag hótakaró lerakódására számítanak. Az ügyeletes repülőtér-vezető ezért elrendelte a hóeltakarítást a Ferihegyi repülőtéren.   
(logsped)
2009.12.20.

A kormány módosította a lakossági vezetékes gázfogyasztás és távhő-felhasználás szociális támogatásáról szóló rendeletét. A változtatás szerint a támogatott időszak 2009. december 31-ről 2010. április 30-ra változik.
Ez azt jelenti, hogy ha valakinek a támogatása 2009. december 31-én fennáll, akkor annak nem kell új kérelmet benyújtani,   
(SZMM)
2009.12.19.
2010 áprilisától megszűnik az alkalmi munkavállalói könyv, azonban egyszerűsített foglalkoztatás keretében továbbra is lehetőség lesz alkalmi munkavállalót foglalkoztatni.   
(mfor)
2009.12.17.

Újabb 16 Coradia Lint regionális vonatot szállíthat az Alstom a német vasútnak.   
(logsped)
2009.12.17.

Szegeden is sikeres volt a III. Országos Vasutas Véradónap. Országosan 910 fő adott vért.   
(logsped)
2009.12.14.
Inkubátorház épül több mint 330 millió forint uniós támogatással Zalaegerszegen; az épület alapkövét december 4-én helyezték el a Zalaegerszeg Északi Ipari Parkban.   
(zalanews)
2009.12.14.
A Rossmann drogérialánc több mint 27 000 négyzetméteres létesítményt bérel az Üllő Airport Logisztikai Központban.   
(marketinginfo)
2009.12.11.
"Az év befektetőbarát ipari parkja" oklevelet 2009-ben a debreceni Határ úti ipari park kapta.   
(ÖS)
2009.12.08.
2009. december 2-án ünnepélyes keretek között elindult az előfizetési díj nélküli MinDig TV digitális földfelszíni televíziós kereskedelmi szolgáltatás Szeged vételkörzetében.   
(AH)
2009.12.06.
Az Antenna Hungária decemberben tíz új telephelyről kezdi sugározni MinDig TV néven nyújtott, antennával fogható, egyelőre hét ingyenes és két fizetős csatorna műsorát közvetítő digitális tévéadását, amely így csaknem az egész országban elérhetővé válik.   
(AH)
2009.12.05.
A MÁV-START új szolgáltatása keretében, az Elvira Online vasúti menetrendben az érdeklődő Online információt kaphat arról, hogy az adott vonat pontos, vagy késik.   
(logsped)
2009.12.02.
Bemutatta Baja városának a közlekedésben 2010 január elsejétől közlekedő első autóbuszát az Orangeways.   
(turizmusonline)
2009.11.29.
Szlovákiában 2010 januárjában tervezik bevezetni az elektronikus útdíjfizetési rendszert, amelyet kiterjesztenek minden 3,5 fél tonna feletti áruszállító járműre és 9 főnél több személy szállítására alkalmas gépjárműre.   
(logsped)
2009.11.28.
Elfogadta a kormány a KRESZ módosítását, s ezzel több mint hatvan ponton változtatja meg a rendeletet 2010-től.   
(AM)
2009.11.27.
Európában elsőként minden EU-országra kiterjedően vezetik be a Direct Express szolgáltatást   
(losped)
2009.11.26.
A tervek szerint 2011 végéig új iparterület, egyfajta "kis ipari park" jön létre Eger felnémeti városrészében, egy csaknem egy évtizede elhagyott, volt kőőrlő üzem helyén.   
(mfor)
2009.11.23.
A konferencia témája: Nemzetközi ellátási láncok hatékonyság növelése - elmélet és gyakorlat.
  
(logsped)
2009.11.19.

A MÁV, a BKSZ és 13 Pest megyei település önkormányzatából álló konzorcium 2010 első félévéig 834 parkolóhelyet és 540 kerékpártárolót épít a 70., a 100a. és a 120a. számú vasútvonalak mentén.   
(TF)
2009.11.19.
A Henkel Mosó- és háztartási tisztítószerek üzletága díjat nyert kiváló supply chain munkájáért.   
(TF)
2009.11.14.
2009. november 12-én átadták az új helyi járatú autóbuszok felügyeltét és üzemben tartását segítő debreceni telephelyet a Határ úti Ipari Parkban.   
(ÖS)
2009.11.13.
2009 november 16-áig lehet még fizetni a papír kétszázasokkal   
(MNB)
2009.11.13.
A válság ellenére a, nagyközönség előtt szerdán megnyíló Budapesti Allee bevásárlóközpont minden üzletét sikerült kiadni.   
(CW)
2009.11.10.
A sárga csekkeket 2010 májusától az eddigiektől eltérően, a csekken szereplő dátumnál legalább két nappal korábban kell befizetni a pénzt a postán   
(kaposP)
2009.11.10.
A GPS járműkövetés előnyei között leggyakrabban a költségmegtakarítást jelölik meg a szolgáltatók.   
(logsped)
2009.11.06.

November 3-án hivatalosan megnyílt a Fórum Offices Óbuda irodaház.   
(Grinvest)
2009.11.06.

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) 2009. november 11–13. tartja a 17. éves kongresszusát Balatonalmádiban.   
(logsped)
2009.11.05.
Ugrásszerűen megnőtt idén a biztosítót váltani akaró autótulajdonosok száma - derül ki a GfK Hungária felméréséből. Az olcsóbb gépjármű-felelősségbiztosítási ajánlatokat a legtöbben az internetes kalkulátorokon keresztül keresik.   
(InfoRádió)
2009.11.04.
Az Európai Bizottság csütörtökön felszólította Magyarországot, hogy változtassa meg a más tagállamból származó használt autók regisztrációs adójának kiszámítási módját.   
(metropol)
2009.11.02.

A vezető európai hűtő- és klímatechnikai komponensek nagykereskedelmével foglalkozó osztrák hátterű cég is a 9. kerületi Citypoint9 üzleti parkot választotta új telephelyéül.   
(logsped)
2009.10.31.

A sikeres tesztek után már elektronikusan is igényelhető a kis- és középvállalkozásoknak hitelt nyújtó Széchenyi-kártya.   
(MNO)
2009.10.29.
2009 október 19-én készült videó bemutatja a békéscsabai Vasútállomás épületét és a vasúti csomópont reggeli forgalmát.   
(logsped)
2009.10.25.

Az új garázs-redőnykapu egyszerűen felhúzható, akár egy redőny. A kapu a számára kialakított tokba tekeredik fel.   
(logsped)
2009.10.22.

A következő napokban megkezdődik azoknak az utasoknak a kárpótlása, akik pórul jártak a SkyEurope szeptember elején bekövetkezett csődje miatt: bár jegyüket megváltották, nem tudtak elutazni.   
(mfor)
2009.10.21.
Az államtól vesz földet Kaposvár A 16 hektáros terület kiváló fekvése miatt már most népszerű a vállalkozások körében.   
(ÖS)
2009.10.19.
Elhelyezték a kecskeméti Mercedes-gyár alapkövét pénteken. A tervek szerint az első autók 2012-ben gördülnek le a szerelőszalagról.   
(nol)
2009.10.17.
A harmadik negyedév az Orangeways működésének eddigi legjobb három hónapja volt: 90 ezer utas vette igénybe a busztársaság szolgáltatását és a bevétel 365 millió forint volt.   
(mfor)
2009.10.14.

A viharos széllökések ellenére zavartalan a Ferihegyi repülőtér forgalma, a légikikötő a menetrendnek megfelelően fogadja és indítja a járatokat.   
(logsped)
2009.10.13.

Szombaton este, a Lufthansa idei utolsó járatának indulása után újból bezárt a sármelléki Fly Balaton repülőtér - közölte a leszállóhely üzemeltetési igazgatója.   
(mfor)
2009.10.13.
Az idei lesz az utolsó, teljes egészében az év utolsó két hónapjára koncentrálódó kgfb-kampány. Januártól változnak a szabályok: a kötelező biztosítás egyéves érvényességét nem január első napjától, hanem a megkötés időpontjától számolják majd.   
(nol)
2009.10.13.
Makó Város Önkormányzata 2009-ben a makói Ipari Parkban történő új munkahely teremtését (400 eFt/munkahely) kedvezménnyel támogatja, elsősorban a telekárba történő beszámítással.   
(ÖS)
2009.10.12.
A Vasutasok Országos Közművelődési Egyesülete (VOKE) Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára, a Kandó Kálmán Vasútmodellező Szakkör és a Szegedi Vasúttörténeti Alapítvány 2009. október 14-én (szerda) 16.00 órakor nyitja meg az V. Nemzetközi Vasútmodell- és Vasúttörténeti Kiállítását.   
(logsped)
2009.10.09.
Inkubátorház építéséhez nyert százharminckétmillió forintos, vissza nem térítendő támogatást a Gyomaszolg Ipari Park Kft.   
(origo)
2009.10.08.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2009. október 8-án, csütörtökön, 14.00 órai kezdettel ingyenes szemináriumot szervez Logisztika az Európai Unióban és Magyarországon címmel.   
(MKIK)
2009.10.07.

A Secret Control GPS Kft. által kiejlesztett, Webbase GPS járműkövetés eszközre csatlakoztatott OptiSec márkanevet viselő száloptikai ponyvazáró rendszer hatékonny eszköz az embercsempészet ellen.   
(logsped)
2009.10.07.

A FedEx Express, a FedEx Corp. (NYSE: FDX) leányvállalata, nemrégiben bejelentette, hogy kibővítette nemzetközi szállítási szolgáltatásait a csomag- és teheráruküldés területén.   
(logsped)
2009.10.06.

Új magyar fejlesztésű autóbuszt mutattak be október 2-án Budapesten.A Credo Citadell elnevezésű típusát először Győrben, majd Budapesten tesztelik   
(Index)
2009.10.05.

A nyáron elkezdődött a Dél-Pesti Üzleti Park II építkezése, amely a Budapest első city-logisztikai központjaként ismert Dél-Pesti Üzleti Park (DÜP) folytatása.   
(epülettár)
2009.10.02.

Újabb állomáshoz érkezett Ferihegyen a SkyCourt építése: megérkeztek Németországból azok a speciális toronydaruk, amelyek az épület acélszerkezetét a helyére emelik.   
(logsped)
2009.10.01.

A Scania most átfogóan, kívül-belül felfrissítette az R-szériát.   
(logsped)
2009.09.30.

2009 október 1-től több könnyítés is életbe lép az autósok számára, nem kell például izzókészletet tartaniuk a kocsiban - közölte a kormányszóvivő vasárnap.   
(kormanyszovivo)
2009.09.28.
Minden évben megrendezésre kerül az egyszemélyes Balatonkerülő vitorlásverseny. A mezőny 2009. szeptember 25-én 12:00-kor indul a csopaki vitorláskikötőből.   
(logsped)
2009.09.25.
A kőbánya-kispesti intermodális központban az ingatlan-beruházás folytatódik. A KÖKI Terminál generálkivitelezői pályázatán a STRABAG Zrt. nyerte el a megbízást.   
(logsped)
2009.09.23.

Azt már elég régóta tudjuk, hogy a GPS járműkövetés és navigáció milyen hasznos segítséget jelent a gépkocsivezetők, fuvarszervezők mindennapjaiban. Ám a gps nyomkövető berendezés még az autótolvajok leleplezésére is alkalmas.   
(logsped)
2009.09.21.

Csütörtökön Budapesten tanácskoznak az európai vasúti szervezetek és vasúti hatóságok vezető képviselői a "Felelős vasúti közlekedés Európában" című konferencián.   
(logsped)
2009.09.17.
2010 Január 16-án, szombaton 00.00 órától a mobiltelefon-szolgáltatók hálózatán belüli hívásoknál, illetve a hálózaton belüli SMS, MMS küldésnél is mind a 11 számjegy, azaz a teljes mobiltelefon-szám tárcsázására lesz szükség.   
NHH)
2009.12.30.

A havazás kezdete óta egyszerre 2021 jármű takarítja a reptéri betont.   
(logsped)
2009.12.23.

2010. január elsejétől a főállású egyéni és társas vállalkozók esetében a tevékenységre jellemző kereset után kell személyi jövedelemadót és járulékot fizetni. Ezzel egyidejűleg megszűnik az a szabály, hogy járulékalapnak a minimálbér kétszeresét kell tekinteni.   
(PM)
2009.12.23.
A Mosonmagyaróvári Ipari Logisztikai Üzleti Park Kft. 533 millió forintos infrastrukturális fejlesztést hajt végre 70 hektáros területén - közölte a társaság jogi képviselője.   
(nyugathir)
2009.12.22.

Online logisztikai megoldások szállítójaként a nemzetközi fuvarbörzét, a TC Truck&Cargo®-t és az európai tenderkiírási platformot, a TC eBid®-et adjuk az európai szállítási szakmának!   
(TimoCom)
2009.12.16.

A 2009-ben készült videó bemutatja a felújított Szeged Vasútállomás épületét és a vasútállomás üzemeltetését.   
(logsped)
2009.12.14.

A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) 28 ezer négyzetméterre bővíti raktárkapacitását 2010 tavaszára.   
(NG)
2009.12.04.

A Scania egy különleges V8-as nyerges vontató modellszériát készített a Scania V8 szerelmeseinek.   
(logsped)
2009.12.09.

Amennyiben a műszaki vizsgán egy gépjármű nem felel meg, akkor 2010 január elsejétől nemcsak közvetlen balesetveszély esetén, hanem automatikusan kivonja a forgalomból a vizsgabiztos, és ezt rögzíti az elektronikus jármű nyilvántartóban is.   
(nol)
2009.12.07.

A MÁV-TRAKCIÓ Zrt., a KfW IPEX-Bank GmbH és az Európai Beruházási Bank (EIB) vezetői a tegnap Budapesten aláírták a 25 darab Bombardier TRAXX kétáram-rendszerű villanymozdony finanszírozási szerződését.   
(logsped)
2009.12.04.

A GLD Invest Group "A" kategóriás irodaháza újabb bérlővel, az Astron Informatikai Kft.-vel bővült 2009 novemberétől   
(logsped)
2009.12.03.
2009. december 13-tól változik az éves menetrend.   
(logsped)
2009.11.30.
Kinőtte a területét a Hódmezővásárhelyi Ipari Park, amelyben jelenleg 42 vállalkozás működik. A parkot délkeleti irányban továbbfejlesztik.   
(DM)
2009.11.29.

A TimoCom az európai fuvarbörze-üzemeltető TC eBid® nevű tenderkiírási platformjával 2009 októbere óta jelen van a hosszú távú fuvarozási szerződések piacán.   
(logsped)
2009.11.25.

2009. november 1920-án tizenegyedik alkalommal szervez Szegeden Nemzetközi Közlekedési Konferenciát "Regionalizmus és közösségi közlekedés" címmel, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a kamarában működő Enterprise Europe Network - Szeged, valamint a Dél-alföldi Közlekedésfejlesztési Klaszter.   
(logsped)
2009.11.19.

Az új Scania R-szériát választotta az International Truck of the Year (ITOY) zsűrije a 2010-es "Év tehergépkocsijának".   
(logsped)
2009.11.17.

A péri repülőtér megvétele iránt több befektető, köztük koreaiak, kínaiak és svájciak is érdeklődnek.   
(nyugathir)
2009.11.16.

A VAN GRAAF nemzetközi divatvállalat kedden megnyitotta első magyarországi üzletét az Allee-ban nyitotta.   
(logsped)
2009.11.13.

Az Autóközlekedés elismerő díszoklevelét elsőként a Secret Control GPS Kft.-nek ítélték oda.   
(logsped)
2009.11.11.

A 2009-ben "Ipari Park" cím elnyerésére vonatkozó pályázati kiírásra 12 pályázat érkezett be. A Bíráló Bizottság javaslata alapján Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter 4 parknak, illetve pályázónak adományozott "Ipari Park" címet.   
(logsped)
2009.11.09.
A Rail Cargo Austria AG vezetése döntést hozott magyarországi leányvállalata, a MÁV Cargo Zrt. nevének megváltoztatásáról.   
(logsped)
2009.11.06.

Az Auchan Magyarország Kft. úgy döntött, hogy logisztikai tevékenységének bővítését a nemrégiben elkészült a Viktória Park Logisztikai Központban helyezi el.   
(logsped)
2009.11.03.

A miskolci Bosch cégek csatlakoztak a Miskolci Ipari Parkhoz (MIP). A csatlakozást követően a MIP területe huszonhat hektárral bővült.   
(origo)
2009.11.02.

2009. októberében a Scania elindította a "Scania Approved" elnevezésű új projektet, amelynek révén többé nem jelent kockázatot használtjárművet vásárolni a Scaniától.   
(logsped)
2009.10.30.

Az Észak-magyarországi Logisztikai Szolgáltató Klaszter (nordLOG) 2009. november 6-án konferenciát rendez.   
(logsped)
2009.10.27.
Először Algyőn, majd jelenleg Szegeden helyezték el a gyűjtemény. 2011-ben nyit a tervek szerint az Agóra, vagyis a szegedi csodák palotája a Kálvária sugárúton, ahol helyet kap az Informatika Történeti Kiállítás is.   
(logsped)
2009.10.27.
A Malév 2010. év végéig áttér az új generációs Amadeus Altéa utaskiszolgáló szolgáltatási platformra.   
(logsped)
2009.10.27.

A tízéves jubileum alkalmából a FedEx leányvállalata csütörtökön bejelentette a párizsi Charles de Gaulle reptéri csomópont bővítését.   
(logsped)
2009.10.22.

Nyilvános a 2010 évi vasúti menetrend tervezete. Összesen 33 vonalon szüntetik meg a vasúti közlekedést.   
(logsped)
2009.10.21.

Vadonatúj, különjárati alkalmazásra tervezett turistabuszt mutatott be a Scania.   
(logsped)
2009.10.21.

2009 10 21-től bruttó 5 forinttal emeli a 95-ös benzin, 7 forinttal pedig a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt.   
(HGV)
2009.10.20.
Autóipari technológiai kompetencia központ létesítésére az Innonet 400 millió forintot nyert a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program pályázatán a Győri Ipari Parkban   
(logsped)
2009.10.16.
Kéthektáros területet vásárolt Tatabánya önkormányzatától az Aldi áruházlánc építő cége, a létesítmény építési engedélyei már részben elkészültek   
(mfor)
2009.10.15.

A Zebra 2009. október 13 -án jelentette be, hogy piacra dobja a 2824 Plus asztali vonalkód nyomtatót.   
(logsped)
2009.10.14.

2010 január-tól 18-ról 5 százalékra csökken a távhő általános forgalmi adókulcsa; ebben állapodott meg a kormány az MSZP képviselőcsoportjával.   
(inforadio)
2009.10.13.

Ünnepélyes keretek között, 2009 október 9-én hivatalosan is megnyitott a Scania Hungária Kft. új kirendeltsége Nagykanizsán.   
(logsped)
2009.10.13.

Befejeződött a Ferihegyi repülőtér 2-es termináljának legújabb forgalmi előterének - mintegy 30 ezer négyzetméternyi betonjának építése.   
(logsped)
2009.10.10.

Október 5-én Nyíregyházán Záhony Európa nyitott kapuja címmel konferenciát tartottak. Záhony térségében vasúti pályákat újítanak fel, korszerűsítik a közutakat.   
(index)
2009.10.09.

A Zebra Technologies Corporation (Nasdaq: ZBRA) október 5-én jelentette be az Xi4 asztali nyomtató sorozat bevezetését.   
(logsped)
2009.10.07.

A szállítók elsősorban az üzemeltetési jellegű logisztikai szolgáltatásokat szervezik ki.   
(logsped)
2009.10.07.

Az Európai Unió 27 tagállamának közlekedési miniszterei szeptember végén nem hivatalos találkozót tartottak a Scania södertäljei központjában, Svédországban.   
(logsped)
2009.10.07.

Úgy tűnik, kilendül a holtpontról a szászbereki ipari park területén épülő takarmánypellet-üzem ügye.   
(MNO)
2009.10.06.
Algyő - Szeged határában 150 milliárd forintból elkészült az a földgáztároló, amelyben stratégiai célokra 1,2 milliárd köbméter gázt lehet tartalékolni.   
(DM)
2009.10.03.

A FedEx kedden a Washington állambeli Everettben a Boeing céggel közösen mutatta be teherszállító flottájának legújabb tagját, a Boeing 777f-es teherszállító repülőgépet.   
(logsped)
2009.10.01.

Szeptember 28-án ünnepélyes keretek között megnyílt a MÁV Cargo Zrt. érdekeltségébe tartozó Railport Arad konténerterminál.   
(logsped)
2009.09.28.

A török tulajdonban levő Duna Döner Kft. makói élelmiszer-feldolgozó gyárában jövő májusban indulhat meg a döner- és gyrosgyártás.   
(DM)
2009.09.28.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a WABARD Biztosító Zrt. KGFB, Casco, CMR és KÁF termékeinek terjesztését 2009. szeptember 25-i napjától visszavonásig felfüggesztette.   
(PSZÁF)
2009.09.25.

Manapság egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a vásárlók és a garázskapu-gyártók is a biztonságra.   
(logsped)
2009.09.17.

Logisztikai laboratóriumot adtak át a Nyíregyházi Főiskolán.   
(ÖS)
2009.09.16.
Pécs déli ipari parkja; a magántőkéből megvalósított 260 hektáros beruházás a Dunántúl legnagyobb ipari területe lesz.   
(Napló)
2009.09.16.
Az Országgyűlés 2009 november 30-án dönthet a kormány által tegnap elfogadott 2010 évi költségvetésről.   
(MR)
2009.09.10.
A MÁV-START Zrt. a 2009. szeptember 9. és szeptember 13. között megrendezésre kerülő "Budapesti Nemzetközi Vásár" rendezvényre vonattal utazóknak 50%-os alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Budapestre a Déli, Keleti és Nyugati pályaudvarra, valamint Kőbánya felső állomásokra.   
(logsped)
2009.09.09.
Az aktív kárrendezés kimaradt a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) törvényi szintre emelt szabályozásából, de egyes biztosítók, sőt egy alkusz cég is önkéntesen vállalja, hogy az ügyfele helyett eljárva megjavíttatja annak autóját.   
(hir3)
2009.09.08.
2009 augusztus 24-től a személyszállító vonatok közlekedésében visszaáll a nyári menetrendet megelőző, már megszokott közlekedési rend, az utasok a közforgalmú menetrendben a téli menetrend megjelölés alatt olvashatnak a vonatok indulási és érkezési rendjéről.   
(logsped)
2009.08.24.

Az Orco fejlesztésében megújuló Párisi Nagyáruház (PDS) két új üzlettel gazdagodott a Colliers International nemzetközi ingatlanügynökség közreműködésével.   
(logsped)
2009.08.18.

Két új napkollektort szereltek fel a héten - egyelőre kísérleti jelleggel - a Ferihegyi repülőtér 1-es termináljának tetejére.   
(logsped)
2009.08.14.

2009 augusztus 10-től komolyabb büntetésre számíthatnak azok, akik az interneten haszonszerzés céljából jogtalanul élnek vissza mások személyes adataival.   
(Rádió)
2009.07.31.
Az Orangeways Budapestről indulva Győrbe, Zalaegerszegre, Miskolcra, Szegedre és Debrecenbe indítana naponta többször közlekedő távolsági autóbuszjáratokat.   
(nol)
2009.07.28.
A földmunkákkal megkezdődött a sávolyi Balatonring MotoGP pálya építése pénteken.   
(ingatlanok)
2009.07.27.

A Superbrands Szervezet magyarországi tagjának döntése nyomán ez évben a Waberer's International Zrt. és a DeltaSped Kft. elnyerte a Business Superbrands címet.   
(logsped)
2009.07.27.

A gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került lakáshitelesek már 2009 július 28-át követően élhetnek a könnyített törlesztési lehetőségekkel.   
(kormanyszóvivő)
2009.07.21.
Zöldmezős beruházással 3,100 négyzetméteres ipartelepet épít Tatabányán az áruházi árubemutató állványokat, kocsikat és polcokat gyártó Raltech Kft.
  
(PF)
2009.07.15.
Új járatot indít a Wizz Air Budapestről Düsseldorf (Weeze) városába 2009. szeptember 21-től.   
(PF)
2009.07.15.
2009. július 15-től átlagosan öt százalékkal kell többet fizetni a vasúti jegyekért.   
(logsped)
2009.07.08.

Tegnap, Szolnokon a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. átadta a MÁV-START Zrt.-nek az első átalakított görög Desiro motorvonatot.   
(logsped)
2009.07.08.

Vonatinfó elnevezéssel a MÁV-START Zrt. új on-line szolgáltatást indított, melynek segítségével a látogatók a Budapest és Hegyeshalom között közlekedő vonatok aktuális helyzetét követhetik nyomon.
a Budapest-Miskolc, a Budapest-Szeged és a dél-balatoni viszonylatokon lesz elérhető a szolgáltatás.   
(logsped)
2009.07.06
A Nemzeti Fejlesztési Terv félmilliárd forintos támogatásával, 2,2 milliárd forint értékű beruházás valósult meg az Egri Ipari Parkban.   
(VG)
2009.07.06.
Repülőjegy foglalás a Budapest Airport honlapján

Július elsejétől elérhető a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport internetes foglalási rendszere, amelyen keresztül az utasok valamennyi Ferihegyről elérhető célállomásra és bármely Budapestre érkező járatra foglalhatnak repülőjegyet. (SG)   
2009.07.03.

Miért tart még manapság is 12 napig amíg az egyik bankból megérkezik a másik bankba a pénz?   
(Index)
2009.07.02.
2009 június 29-én megszavazta a parlament a 2010-s vagyonadót   
(FN)
2009.06.30.
A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvényjavaslathoz - a jövő évi adócsomaghoz - olyan módosítást nyújtott be a parlament gazdasági bizottsága, hogy a biztosítók csak áfás számla ellenében fizethetnek a károsultaknak, ezzel viszont megszűnik a gyorsított kárrendezés.   
(Híradó)
2009.06.26.
Többe kerül a jövő hét végétől az útlevél: az öt évre érvényes okmányért 25, a tíz évre szólóért negyven százalékkal kell majd többet fizetni, az illeték emelkedésének hivatalos magyarázata, hogy június 28-tól egy uniós rendelet szerint a biometrikus azonosítókat tartalmazó mikrocsippel ellátott okmányt kell kiadni.   
(nol)
2009.06.24.
A kormány a kereskedelmi szálláshelyeket terhelő forgalmi adót is a kedvezményes, 18 százalékos ÁFA kategóriába sorolja 2009. július 1-től.   
(Híradó)
2009.06.17.
A lakáshitelesek megsegítéséről döntött a Parlament hétfőn és elfogadta a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek védelméről szóló törvény módosítását.   
(origo)
2009.06.16.

Hat etanolüzemű hibrid busz teljes körű üzemeltetési tesztjét kezdte meg a Scania a svéd fővárosban a levegőtisztaság további javítása érdekében.   
(logsped)
2009.06.12.

Az eredeti terveknek megfelelően, a héten megkezdődnek a német Daimler-Benz konszern magyarországi, 800 millió eurós autógyárának építési munkálatai.   
(nol)
2009.06.12.
Több mint 300 millió forintot nyert Kazincbarcika Önkormányzata a kazincbarcikai ipari park fejlesztésére.   
(ÖS)
2009.06.12.
A horvát autópályák üzemeltetői a turisztikai szezon kezdetére, június 15-re befejezik a felújításokat, bővítéseket, amelyek révén nagyobb lesz a sztrádák áteresztőképessége.   
(ProfitLine)
2009.06.08.

Kilenc korszerű Scania-Hess csuklós autóbuszt vett át 2009. május 29-én a Kaposvári Tömegközlekedési (KT) Zrt. a Scania Hungária Kft.-től.   
(logsped)
2009.06.02.

A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület szegedi csoportja "125 éves a szegedi telefónia - 60 éves a HTE" címmel összejövetelt szervezett.   
(logsped)
2009.06.02.
Ingatlanadó tervezet 2010-től
Sávos, 0,2 és 1 százalék közötti ingatlanadó lenne.   
(DM)

2009.05.14.
Jól halad a Hansa-Kontakt logisztikai központ építése
Három hónap mulva megnyílik a Hansa-Kontakt Kft. logisztikai központja a Szegedi Ipari és Logisztikai Központ(SZILK) területén.   
(DM)

2009.05.12.
HELL megállapodást a Forma1 AT&T Williamsal

A Forma1 történetében először jelenik meg magyar tulajdonú cégcsoport állandó szponzorként a Forma1-ben.   
(logsped)

2009.05.11.

Havi és hét napra érvényes (heti) sztrádamatricák Szlovéniában
Szlovéniában július elsejétől havi és hét napra érvényes (heti) autópálya matricákat is lehet majd kapni.   
(Origo)
2009.05.08.

A Bajnai-csomagot a parlament hétfőn megszavazta
A parlament hétfőn megszavazta a Bajnai-kormány javaslatcsomagját   
(Stop)
2009.05.07.

Győr-gönyű kikötő a vasútüzem beindulására vár
Szeptember óta továbbra is hiába vár a vasútüzem beindulásra a Győr-Gönyű Kikötő Zrt.   
(Stop)
2009.05.07.

A válság ellenére jönnek a befektetők
Csongrád megyében 14-15 ipari park, 2025 telephely, 8 irodaház várja a letelepedni szándékozó vállalkozókat.   
(DM)
2009.04.30.

Jelentősen nőtt a fizetésképtelen cégek száma
Közel 25 százalékkal, csaknem 7000-re nőtt a fizetésképtelenséggel kapcsolatos magyarországi cégeljárások száma 2009 első negyedévében.   
(logsped)
2009.04.29.

CIB Megoldás Hitel- segítség a devizahiteleseknek
A konstrukció lényege, hogy a törlesztőrészlet megfizetésére a Bank egy úgynevezett könnyített időszakot biztosít a devizahiteleseknek.   
(logsped)
2009.04.27.

19 százalékos adó az offshore cégekre!
Forrásadó bevezetésére kell számítani az offshore területekre irányuló kifizetések esetében.   
(VG)
2009.04.27.

A válság miatt a záhonyi vasúti átrakó forgalma visszaesett
Valamivel kevesebb mint feleannyi árut raktak át az idei év első két hónapjában a térségben, mint tavaly.   
(VG)
2009.04.27.

Küldi az APEH az egyszerűsített bevallási ajánlatokat
Megkezdte az egyszerűsített bevallási ajánlatok "postázását" az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal.   
(APEH)
2009.04.23.

Nyitás előtt a Párizsi Nagyáruház

2009. tavaszán megnyitja kapuit a Párizsi Nagyáruház (PDS).   
(logsped)
2009.04.22.

Az innováció finanszírozási lehetöségei a KKV-k számára

Szerdán "Az innováció finanszírozási lehetőségei a kis és középvállalkozások számára" címmel a DA-RIÜ Khe. egynapos képzést szervezett.   
(logsped)
2009.04.20.

A Kiskunfélegyházi Ipari Park befektetőkre vár
Bővítik a kiskunfélegyházi ipari parkot, így döntött a város önkormányzata.   
(origo)
2009.04.16.

Újabb irodák nyílnak a hitelkárosultaknak
Tatabánya után további vidéki irodák nyitását tervezi a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete (BHKE).   
(MNO)
2009.04.15.

Emelik a betétbiztosítási határt
Az új euró-forint árfolyamhoz igazítja a kormány a betétbiztosítási értékhatárt, mert nem lehet 50 ezer eurónál alacsonyabb.   
(PF)
2009.04.14.

Egységes kinézetű bejárati ajtók és garázskapuk a Hörmanntól

Egységes designnal kapható garázskapu- és bejáratiajtó-sorozatával kínál megoldást a Hörmann   
(logsped)
2009.04.08.

Lerakták a Gödöllői Innovációs és Logisztikai Park Szolgáltató Központjának alapkövét
Nemrég lerakták a Gödöllői Innovációs és Logisztikai Park (GIP) Szolgáltató Központjának alapkövét. (ingatlanok)   
2009.04.06.

Együttműködik a TNT és a Con-way Freight

A TNT és az amerikai Con-way Freight szállítmányozási vállalat kölcsönös együttműködési megállapodást írt alá közúti és légi szállítási hálózataik összekapcsolásáról. (logsped)   
2009.04.03.

A kecskeméti Mercedes-gyárba középvezetőket toboroznak
Nemsokára megkezdi a munkaerő toborzását kecskeméti gyárába a Daimler. (HR)   
2009.03.30.

Válság: mérséklik a kkv-k informatikai beszerzésüket
A kis- és középvállalkozások mintegy 70 százaléka csökkenti informatikai beszerzését az idén a gazdasági válság hatására.   
(VG)
2008.03.30

A sármelléki FlyBalaton repülőtér újra megnyílik

A Lufthansa menetrend szerinti járatának újbóli érkezésével részlegesen ismét megnyílik a jövő héten a sármelléki FlyBalaton repülőtér.   
(MP)
2008.03.27

A Cushman & Wakefield kapta a megbízást a szigetszentmiklósi és budaörsi ipari parkok bérbeadására.

A Cushman & Wakefield megbízást kapott VALAD kezelésében lévő szigetszentmiklósi és budaörsi ipari parkok bérbeadására.   
(logsped)
2008.03.25

Az Ipari Parkok Dél-alföldi Regionális workshopja

Tegnap Szegeden megrendezésre került az Ipari Parkok Dél-alföldi Regionális workshopja   
(logsped)
2008.03.20

Visszaesés az európai szállítmányozásban
Nőtt a kihasználatlan fuvarkapacitás Európában - tájékoztatta a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaságot (MLBKT) a Transporeon.   
(NO)
2009.03.18.

Új célállomások és járatsűrítések a Malév nyári menetrendjében

Három új város és járatsűrítések szerepelnek a Malév 2009. március 29-én életbe lépő nyári menetrendjében.   
(logsped)
2009.03.17.

Az Ipari Parkok Regionális workshopja
Szegeden 2009 március 19-én


A régiónként szerveződő workshopok "Az innováció, mint a kibontakozás lehetősége - célok, támogatások" című témában április 9-én megrendezésre kerülő országos konferencia előkészítését szolgálják.   
(nol)
2009.03.16.

A Wizz Air utasszám növekedésre számít
Jelentős utasszám növekedésre, összesen 8 millió utasra számít az idén a Wizz Air diszkont légitársaság.   
(nol)
2009.03.11.

Nemzetközi Logisztikai Konferencia
A logisztika ünnepe Az EUrópai logisztika 25 éve alkalmából az ELA és a AGROLOG Kutatócsoport alapításának 25. évfordulóján, 2009. március 26. Budapesten Nemzetközi Logisztikai Konferencia kerül megrendezésre.   
(logsped)
2009.03.09.

Stadler: megkezdték a motorvonatok gyártását
Hétfőn megkezdték azon motorvonatok gyártását, melyet a MÁV rendelt meg a Stadler Szolnok Kft-nél. Ebben az évben 60 kocsitestet állítanak össze, s 200 embernek ad állást a svájci tulajdonban lévő vállalkozás.   
(SZF)
2009.03.04.

A vasút, ahogy az Állami Számvevőszék látja

Szegedi Fuvaroztatók Klubjának februári összejövetelén, Bihary Zsigmond Állami Számvevőszék főigazgatója "A vasút, ahogy az Állami Számvevőszék látja" címmel tartott előadást.   
(logsped)
2008.03.02

Hörmann gyűjtőgarázs kapuk társasházakban vagy irodaházakban

A fővárosban és minden nagyobb városban tapasztalható, hogy egyre több autó parkol a városok közterein, mind több fennakadást okozva ezzel a forgalomban.   
(logsped)
2009.02.27.

MÁV: Mozdonyfedélzeti berendezés, mozdonykövetés

A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. a mozdonyokat - folyamatosan - valós idejű adatokat szolgáltató mozdonyfedélzeti berendezéssel látja el és igy a adatok digitális térképen is mejelenithetők.   
(logsped)
2009.02.24.

Új Boeing 747-400 ERF áll üzembe Liege és Hongkong között   
(logsped)
2009.09.24.

Elsőként az úgynevezett vizes közművek építése kezdődhet meg. Ezzel együtt indul a távközlési kábelhálózat létesítése is.   
(MR)
2009.09.22.
Az olcsó hitelezés eredményeképpen nagy mennyiségű új kínálat került a piacra éppen akkor, amikor a válság miatt az elnyelt üres területek mértéke hirtelen 50%-al csökkent.   
(logsped)
2009.09.21.
Átadták a magyar tulajdonú Poli-Farbe Vegyipari Kft. logisztikai központjának első ütemét a Bács-Kiskun megyei Bócsán.   
(DM)
2009.09.18.

A MÁV-START a mai napon forgalomba állította az első olyan FLIRT típusú villamos motorvonatot, amelynek kocsiszekrénye már a Stadler Rail Csoport szolnoki járműgyárában készült.   
(logsped)
2009.09.14.

Hosszú távú raktárbérleti szerződést kötött Magyarország piacvezető papír nagykereskedelmi vállalata, a Papyrus Hungária Zrt. a BILK Logisztikai Zrt.-vel.   
(logsped)
2009.09.11.

A MÁV Cargo Zrt. engedélyt kapott a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól szerelvények vontatására, azaz az eddig csak árutovábbításra szóló tanúsítványa mellett ezentúl jogosult a szerelvények önálló mozgatására a teljes magyar vasúti pályahálózaton.   
(logsped)
2009.09.10.

Hamarosan nem lesznek körbetartozások az építőiparban, legalább is ez a célja több olyan rendeletnek, amely szerint a részfeladatokra szánt teljes összeget fedezet kezelőnél kell elhelyezni.   
(MR1)
2009.09.07.

Számos jelentős megrendelést kapott városi buszokra a Scania az elmúlt hónapokban.   
(logsped)
2009.08.17.

2009. augusztus 14-én ünnepélyes felavatták az élelmiszer-, vegyiáru, ital- és dohánytermékek disztribúciójával foglalkozó Hansa-Kontakt Kft. 28 ezer négyzetméter raktárterületű logisztikai központját, a Szegedi Ipari Logisztikai Központ és Ipari Parkban.   
(logsped)
2009.08.17.

A Hörmann új Thermo Pro bejárati ajtóival csökken a lakások által elhasznált hőmennyiség, és csökkenek a fűtési költségek.   
(logsped)
2009.08.12.

Megnyitotta kapuit a Railport Arad konténerterminál - a beruházók között van a MÁV Kombiterminál Kft.   
(mavkombi)
2009.08.07.

Jelenleg 16 betelepülő van és augusztusban átadásra kerül a 28.000 nm-s Hansa-Kontakt raktárbázis.   
(logsped)
2009.07.30.

A Michelin Hungária Kft. négy évre szóló partneri együttműködési szerződést írt alá a Waberer's Csoporttal.   
(Michelin)
2009.07.27.

Egyes közlekedési kihágások büntetési tételei augusztus elsejétől megváltoznak. Érdemes lesz odafigyelni a vezetés közbeni telefonálásra, a biztonsági öv és a gyermekülés használatára.   
(IRM)
2009.07.24.

Újabb logisztikai bázissal bővül az ingatlan kínálat Budapest vonzáskörzetében, miután átadás közeli állapotba került a dunaharaszti South Base logisztikai központ.   
(logsped)
2009.07.20.

A Grand-Ács Tetőcentrum és Készház Kft. készházakat gyártó üzemet avatott Esztergomban.   
(mfor)
2009.07.14.
18 hektáros ipari park alapkövét helyezték el pénteken Baktalórántházán.   
(Nyugathír)
2009.07.13.
Hamarosan megkezdi az infrastruktúra kiépítését a Győri Ipari Park Kft. az új, 17 hektáros területén.   
(Nyugathír)
2009.07.13.

A MÁV-TRAKCIÓ Vasúti Vontatási Zrt. bemutatta egyik műszaki fejlesztési beruházását, amely energia-hatékonnyá és környezetbaráttá teszi a járművek tankolását.   
(logsped)
2009.07.06.

2009 júniusában újabb bérleti szerződés került aláírásra a IX. kerületi Citypoint9-ben. Az új bérlő a Logicom Magyarország Kft.   
(logsped)
2009.07.06.

A kormányrendelet értelmében július 1-jétől a 7.5 tonnát meghaladó magyar vagy külföldi hatósági jelzéssel ellátott járművekre kamionstop lép érvénybe.   
(PF)
2009.06.29.

Szegeden ünnepélyes keretek között átadta az ország legmodernebb vasúti távvezérlő rendszerét Hónig Péter közlekedési miniszter, Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója, Sörös Ferenc, a Prolan zrt. elnök-vezérigazgatója és Nagy Sándor, Szeged alpolgánnestere.   
(logsped)
2009.06.19.

Eddig nem volt saját villanymozdonya a Cargónak, a most kapottakat kizárólag saját célra fogja használni.   
(logsped)
2009.06.18.

Támogatja a kormány a fuvarozók két javaslatát, amelyek szerdán a kabinet elé is kerülnek. A tervek szerint adómentes marad a napidíj, és bizonyos esetekben nem emelkedik a gépjárműadó sem.   
(origo)
2009.06.17.

Harminc Suhoj Superjet 100-as (SSJ 100) repülőgép megrendeléséről írt alá szándéknyilatkozatot Martin Gauss, a Malév vezérigazgatója.   
(logsped)
2009.06.16.

Idén a Rotterdami kikötő mederkialakítási munkákat végzik el és jövőre elkezdik a konténer terminál építését.   
(logsped)
2009.06.15.

Nem emelkedik a autópálya-matricák ára az általános forgalmi adó (áfa) 2009 július eleji megemelésével.   
(VG)
2009.06.12.

A parlament elfogadta a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) törvényt.   
(nol)
2009.06.09.

A Lidl diszkontlánc harmadik - egyben legnagyobb - magyarországi logisztikai központja kezdi meg működését június elején.   
(Metropol)
2009.06.03.

A Malév regionális flotta-átalakítási programjának keretében szerdán este megérkezett Budapestre a légitársaság harmadik, HA-LQD lajstromjelű Q400-as repülőgépe.   
(logsped)
2009.05.28.

2010-től a személyi jövedelemadó (SZJA) felső sávhatára a jelenlegi 1,7 millió forintról 5 millió forintra nő és az adókulcsok ajelenlegi 18 és 36%-ról 17 és 32%-ra módosulnak.   
(vallalkozok)
2009.05.25.
Enyhülnek Horvátországban a beviteli vámszabályok, így az európai uniós állampolgárok az eddiginél jóval nagyobb mennyiségben vihetnek magukkal élelmiszert.   
(nol)
2009.05.21.

A Nagykállói Ipari Parkban, pénteken ünnepélyes keretek között alapkőletételre került sor.   
(logsped)
2009.05.18.

Az idén elkészül Pécs déli ipari parkja
Elkészül október végére a Pécs déli ipari parkja.   
(hírextra)
2009.05.14.

P 360 és P 400 Euro 5 modellekkel bővült a választék

A Scania P-széria és a nagynyomatékú, 13 literes, EGR motorok párosítása új lehetőségeket teremt a kompakt, erős és nagyon kedvező tömegű tehergépjárművek összeállítása terén.   
(logsped)
2009.05.06.

Megváltoztak a közlekedési bírságok szabályai
Május 1-től megváltoztak a közigazgatási bírság szabályai, így már nem a sebességtúllépés százalékos, hanem a tényleges sebesség alapján számítják a büntetés mértékét.   
(VG)
2009.05.03.

Április 29 -től újabb légitársaság repül Sármellékről

A FlyBalaton Airport a Lufthansa után április 29 -től újabb légitársaságot, a Hamburg Internationalt fogadja Sármelléken.   
(VG)
2009.04.29.

A CASON GPS követője kíséri Harkányi Árpit 8000 kilométeren át

A kerékpáros DIWICON GPS-GPRS alapú személykövetővel rendelkezik, amely hagyományosan nagyvállalatok, szállítócégek gépkocsi flottáinak biztonságáért felel.   
(origo)
2009.04.27.

A Nagykállói Ipari Park (NKIP) várja a vállalkozásokat

A Nagykállói Ipari Park (NKIP) előnyös földrajzi elhelyezkedésű, és kiváló megközelíthetőséggel biztosító közúti és vasúti kapcsolattal rendelkezik.   
(logsped)
2009.04.24.

A cégbeszámolókat elektronikusan kell benyújtani
A cégek csak elektronikusan nyújthatják be beszámolóikat a cégbíróságnak májustól. (mfor)   
2009.04.22.

Fejlesztik az egri ipari parkot

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében félmilliárd forint értékű támogatást kap az Egri Ipari Park (EIP) Kft.   
(origo)
2009.04.21.

Vasárnap a miniszterelnök ismertette a válságkezelő programját, a Bajnai-csomagot
Nem emelkedik két évig a családi pótlék összege, csökken a táppénz, eltörlik a 13. havi nyugdíjat, sőt a juttatás idei második részét is visszavonják. (Hírszerző)   
2009.04.19.

Megújított bankjegyeket bocsát ki az MNB
A Magyar Nemzeti Bank 2009. április 15-től megújított bankjegyeket bocsát ki. (MNB)   
2009.04.16.

Bajnai Gordon az új miniszterelnök
Kedden délután döntött az Országgyűlés az MSZP konstruktív bizalmatlansági indítványáról. (MR)   
2009.04.15.

Új román mozdonyt vett az MMV Zrt.

A legjobb üzlet a tranzit és a válságálló termékek továbbítása a magyar magánvasút társaságnak. (VG)   
2009.04.14.

E-számla Magyarországon
Az e-számlázás és az e-archiválás bevezetése jelentős költségmegtakarítást eredményezne a hazai vállalatoknak. (terminál)   
2009.04.14.

Épülhet a Szombathely melletti Vát-Portpác kereskedelmi repülőtér
A Szombathely melletti Vát-Portpác kereskedelmi repülőtér megépítésének támogatásáról szóló népszavazás sikeres lett, igy épülhet repülőtér (mfor)   
2009.04.08.

Pályázati felhívás az "Ipari Park" cím elnyerésére
A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) kiírta a 2009. évi pályázatot az ipari park cím elnyerésére, a jelentkezést július 15-éig lehet beadni. (logsped)   
2009.04.06.

Scania V8 motor 19692009

Az erő, az érzés és az összetéveszthetetlen hang - többek között ezek tették legendássá a Scania V8-as motorját. (logsped)   
2009.04.02.

Új Scania bázis épül Nagykanizsán

Vadonatúj, zöldmezős telephelyet nyit idén a Scania Hungária Kft. Nagykanizsán. (logsped)   
2009.03.26.

A bankok egyoldalú szerződésmódosítását korlátozzák
Országgyűlés hétfőn elfogadta azt a javaslatot, melynek lényege, hogy a magyarországi pénzintézetek az eddiginél jóval korlátozottabban módosíthatják egyoldalúan a szerződési feltételeket a lakáshitelek esetében. (mfor)   
2009.03.24.

A TNT-nél a vámkezelés felgyorsul

A magyar TNT márciustól megszerezte azt a vámhatósági tanúsítványt, amelynek segítségével gyorsabb vámügyintézésre számíthatnak a vállalat ügyfelei. (logsped)   
2009.03.23.

Közlekedéspolitika és szétválasztás

Szegedi Fuvaroztatók Klubjának márciusi összejövetelén, Dr. Pálfalvi József Közlekedés Tudományi Intézet tudományos igazgatója. "Közlekedéspolitika és szétválasztás" címmel tartott előadást.   
(logsped)
2008.03.19

A nemzetközi logisztikai forgalom optimalizálásáért és fejlesztéséért a Dél-alföldön

A DARFÜ és az olaszországi Szállítmányozási és Logisztikai Alapítvány, valamint további 6 partnerszervezet együttműködésével egy közép-európai Információs és Kommunikációs Technológiai (ICT) hálózat létrehozását kezdeményezi. (logsped)   
2009.03.17.

Telefonos adóügyintézés 2009 júliustól
Telefonon is lehet adóügyeket intézni júliustól. Ehhez csupán az adóhatóságtól igényelhető azonosítóra van szükség.   
(NO)
2009.03.13.

Innováció a Közlekedésben workshop
Környezetvédelmi és közlekedés technikai fejlesztések

Tegnap Szegeden, a DA-RIÜ Khe. szervezésében a szakemberek tájékoztatást adtak a közlekedési innováció helyzetéről. (logsped)   
2009.03.12.

Megállapodtak az EU-pénzügyminiszterek a kedvezményes áfa alkalmazásában
Megállapodtak az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei keddi brüsszeli találkozójukon a kedvezményes áfa alkalmazásának egységesítéséről.   
(hir3)
2009.03.11.

A Tenkes Rally Teamet támogatja a Hörmann Hungária

A Hörmann Hungária Kft 2009-ben is támogatja a 2008. évben bajnoki címet nyert Tenkes Rally Teamet. (logsped)   
2009.03.06.

Milyen logisztikai kihívásokat jelent a gazdasági válság?
A válság egyik pozitív következménye lehet, hogy végre tisztulhat, koncentrálódhat a logisztikai szolgáltatói piac   
(HGV)
2009.03.04.

Mobilról is befizethetők a sárga_csekkek
A mobilos csekkfizetést a MobilFizetésre szerződött T-Mobile és Pannon ügyfelek MobilFizetés bankszámlájuk terhére vehetik igénybe   
(Híradó)
2009.03.02.

Gyurcsány adócsomag 2009

Mínusz három százalékos gazdasági "növekedés", az adó-, a szociális és a nyugdíjrendszer átalakítása, valamint az állam működésének a megújítása.   
(FN)
2009.02.17.

GYSEV fejlesztések

A Győr-Sopron Ebenfurti Vasút (GYSEV) fejlesztési tevékenységének középpontjában 20092011-ben a pályavasút infrastruktúrájának javítása áll.   
(FN)
2009.02.09.

Újabb adminisztrációs teher a vállalkozásokon és a könyvelőkön
Február elsejétől magánszemélyenként és jogcímenként kell megadni, hogy a számított és levont járulékokból mennyit utalt át ténylegesen a munkáltató.   
(HGV)
2009.02.02.

Elektronikus számlázás az európai unión belül
Az elektronikus számlázás európai unión belüli elterjesztésére tett javaslatot az Európai Bizottság   
(PB)
2009.01.29.

Két fix telepítésű traffipax méri a gyorshajtókat az M0-áson
Egyelőre két fix telepítésű traffipax méri a gyorshajtókat az M0-ás autóúton.   
(origo)
2009.01.26.

2009 június 29-től az ujjlenyomatunk is kell az EU-s útlevélbe!
Szerdán az Európai Parlament szinte egyhangúan megszavazta azt a javaslatot   
(Pénzventrum)
2009.01.16.

Éves autópálya-matrica vásárlás már mobilon is!

Éves autópálya-matricát is vásárolhatunk mobilunkon az iziSHOP segítségével   
(logsped)
2009.01.09.

X. Nemzetközi Közlekedési Konferencia

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2009. január 29-30-án immár tizedik alkalommal szervez Szegeden Nemzetközi Közlekedési Konferenciát   
(logsped)
2009.01.05.

A telephely-engedélyezés egyszerűsödik 2009-ben
Lényegesen egyszerűsödik a telephely-engedélyezési eljárás 2009. április 1-jétől.   
(VG)
2009.01.14.

A vállalkozások háromnegyede már érzi a válságot
A magyar cégek 78 százaléka már saját bőrén is érzékeli a gazdasági válság negatív hatásait.   
(logsped)
2009.01.19.

Eltörölték a 250 ezer forint feletti készpénztilalmat
Országgyűlés a február elsejével eltörölte a 250 ezer forint feletti készpénztilalmat.   
(DM)
2009.02.24.

Társasház biztosítás: együtt olcsóbb

A társasházak felének nincs ma biztosítása Magyarországon. (Reggel/logsped)   
2009.02.24.

Márciusig kérhetnek a devizahitelesek, devizahitel kedvezményt az OTP-nél
Március végéig vehetők igénybe az OTP-nél a devizahitelesek terheinek csökkentését célzó kedvezmények. (MR)   
2009.02.23.

Az Axis bemutatta a kompakt M7001 videótömörítőjét

Apró mérete lehetővé teszi használatát, kiskereskedésekben és bankokban is. (logsped)   
2009.02.20.

Nemsokára mobiltelefonnal is lehet BKV-jegyet vásárolni
Mobiltelefonnal lehet BKV-jegyet vásárolni a tervek szerint nyártól - közölte Nyáry Krisztián, a városháza kommunikációs igazgatója hétfőn. (index)   
2009.02.13.

Eladják a pécs-pogányi repülőteret
Áprilisra új befektetője lehet a Pécs-pogányi repülőtérnek (Dunántúli Napló)   
2009.02.09.

Siófok-Kiliti repülőtér megkapta az engedélyt
Megkapta határozatlan idejű engedélyét a Siófok-Kiliti repülőtér. (MR)   
2009.02.09.

A MÁV Személygépkocsikat lízingelne
Hamarosan kiírja a közbeszerzést személygépkocsik lízingjére a MÁV a 2009 és 2012 közötti időszakra, mert lejár a mostani szerződés (mfor)   
2009.02.04.

Megkezdődött a jubileumi, X. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szegeden

Tegnap megkezdődött a X. nemzetközi közlekedési konferencia Szegeden. (logsped)   
2009.01.30.

Speciális Scania kamion a svéd sífutócsapatnak

A svéd sífutócsapat világversenyeken való szereplését egy különleges Scania kamion segíti. (logsped)   
2009.01.27.

Köztartozásmentes adózói adatbázis
Köztartozásmentes adózói adatbázissal bővíti elektronikus szolgáltatásainak körét az APEH.   
(APEH)
2009.01.26.

Az újabb 30 FLIRT motorvonatból a Stadler leszállította az első két darabot

A Stadler Rail Group (Stadler) immár leszállította és átadta a MÁV részére az újabb 30 FLIRT motorvonat első két darabját. (logsped)   
2009.01.21.

Változatlan autópályadíjak 2009-ben

Az elektronikus autópálya-matricák ára és kínálata nem változik az idén, a két évvel korábbi szinten marad - közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) kedden.   
2009.01.07.

Sárga csekkes ATM-eket telepít a Magyar Posta
A sárga csekkek kezelésére is alkalmas készpénz-automaták (ATM) felállítását tervezi a Magyar Posta Zrt.   
(VG)
2009.01.16.