Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



A légi forgalom növededését várják Sármelléken

Az elkövetkező három évben a kormány által biztosított 6,6 milliárd forintos összegű támogatás révén jelentős légijárat-fejlesztéseket remélnek a sármelléki repülőtéren. (MTI)

Papp Gábor a repteret üzemeltető Hévíz polgármestere felidézte, hogy 2016 decemberében kormányhatározat biztosított 6,6 milliárd forintot a Hévíz-Balaton Airport infrastrukturális és technológiai fejlesztésére. Ez a beruházás légijárat-fejlesztéseket is hoz, így a tervek szerint 2020-ig több menetrendszerinti járatot fogad majd az infrastruktúrájában, környezetében és technikájában megújult repülőtér.



A hévízi polgármester elmondta: a múlt évben több tényező miatt is csökkent a sármelléki leszállóhely utasforgalma. A 2016-os 23,5 ezer után tavaly 20 ezer utast regisztráltak, alapvetően a németországi városokból indított járatok, valamint a jelentős kisgépes forgalom adta a repülőtér utasforgalmát.

A csökkenés okai között szerepel, hogy az utazási iroda csődje miatt nem tudták elindítani tavaly nyáron a heti török chartereket, illetve a korábbi évinél jóval kevesebb moszkvai gép érkezett, mert Bécsben jelentősen bővítették az orosz járatok számát - ismertette Papp Gábor.

A városvezető azt is hozzáfűzte, hogy a sármelléki légi forgalom nem befolyásolta a hévízi vendégforgalmat, az előzetes adatok ugyanis azt mutatják, hogy tavaly mintegy 1,2 millió vendégéjszakát regisztráltak a fürdővárosban, vagyis folytatódott a 2011 óta tartó éves átlagos 12 százalékos növekedés. A vendégek száma szinte minden ország esetében nőtt vagy stabilizálódott, egyedül az oroszok töltöttek kevesebb időt a fürdővárosban, nem egészen 4 százalékos csökkenést mutatva.

Papp Gábor kitért arra is, hogy a 6,6 milliárdos technológiai beruházás mellett jelentős lökést ad majd a repülőtér és környezete fejlődésének a Zalaegerszeg és az M7-es autópálya között húzódó R76-os gyorsforgalmi út idén induló építkezése, mert a leendő út a sármelléki repülőteret is érinti. A zalai megyeszékhelyen már épülő járműipari tesztpálya miatt már most vannak olyan külföldi cégek, amelyek bázist nyitnának Sármelléken.

A személyforgalmat illetően idén várhatóan tovább erősödik, akár új felszállóhelyek beiktatásával a Németországból érkezők forgalma, de a komoly érdeklődés miatt régóta tárgyalnak norvég és izraeli járatok indításáról is. Mindezen felül szintén évek óta tervezik a londoni menetrend szerinti összeköttetést, ami a legoptimálisabb esetben az év második felében indulhatna el - jelezte Hévíz polgármestere.
(logsped)

2018.01.12.