Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



A közösségi közlekedési tarifák nem növekednek 2016-ban

Jövőre sem kell többet fizetniük azoknak, akik a későbbiekben is a vasutat, a Volán-járatokat választják, sőt az autósoknak sem kerül többe a fizetős utak használata - írja a Világgazdaság.

Nem készíti elő és nem tervezi kezdeményezni a közösségi közlekedési tarifák emelését a közlekedésért felelős tárca - közölte a Világgazdasággal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). Az állami tulajdonú buszvállalatok és vasúttársaságok alaptarifái a 2010-es kormányváltás óta nem növekedtek.

A kormány az inflációból fakadó többletterheket nem hárította át az utasokra - emlékeztettek a tárcánál -, a közszolgáltatási személyszállítás költségeit inkább a közlekedési társaságok hatékonyságának javításával, a szervezeti struktúrák egyszerűsítésével, a vezetői létszám csökkentésével faragta le. Ezek a lépések tették lehetővé a 25 százalékkal olcsóbb regionális tarifák bevezetését is két lépcsőben, összesen harminc mellékvonalon - emelte ki az NFM. (Az alaptarifa ugyan nem változott az elmúlt időszakban, de 2013. május 15-től egyes gyors- és sebesvonatok igénybevételekor gyorsvonati pótjegyet kell váltani, ennek ára kilométer-övezetenként változik.)

A fejlesztési tárcánál azt is elmondták, hogy - korábbi ígéretük szerint - folyamatban van a megyei matricák év eleji bevezetése óta eltelt időszak gyakorlati tapasztalatainak áttekintése. A felülvizsgálat várhatóan nem érinti majd az e-matricás rendszerben alkalmazott díjszinteket.

Egészen bizonyosan nem okoz áremelkedést a díjköteles szakaszok körének bővítése az idén átadott, a gyorsforgalmi hálózatba kapcsolódó utakkal (M43-as, Makó-országhatár és M85). Az már látszik, hogy az autósok körében a harmadik legnépszerűbb e-matricatípus lett az idén januárban bevezetett megyei változat. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató arról is tájékoztatta a Világgazdaságot, hogy a megyei matrica olyanokat is a díjköteles utakra vonzott, akik eddig nem közlekedtek ilyeneken.

Jövőre tehát nem változnak az országos közlekedési eszközök tarifái, és vélhetően a nagyvárosokban is rövidesen eldől, hogy változnak-e a tömegközlekedés árai. A fővárosban a 2015. augusztus 31-től fennálló díjszabás van érvényben. "Jövőbeni tarifaemelésről szóló döntés nincs" - válaszolta a napokban a Világgazdaságnak a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. arra a kérdésre, hogy tervezik-e a közösségi közlekedési eszközök tarifáinak emelését 2016 elején vagy az év során. Ahogyan az országos közlekedési cégeknél, úgy BKK-nál is részben arra hivatkoztak, hogy elsősorban fegyelmezett költséggazdálkodással, a bevételbeszedés hatékonyságának növelésével, a szolgáltatási szint fokozatos emelésének nyomán növekvő utasszámból adódó többletbevételekkel kompenzálják a költségek változását.
(logsped)

2015.11.03.