Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Közel 300 e-töltőpontot kíván nyitni az e-Mobi Magyarországon

Közel 300 elektromosautó-töltő pontot kíván nyitni jövő májusig Magyarországon az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft – ismerteti a csütörtöki Világgazdaság.

A gazdasági napilap cikke szerint az e-Mobi Kft. a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) támogatásával dolgozik azon, hogy e-töltés szempontjából átjárhatóvá váljon az ország.

A társaság négy nagy csomagban kívánja telepíteni a berendezéseket. A megyei jogú városokban ötven töltőhely létesül, ezek mindegyike 22 kilowattos lesz. A következő negyven, hasonló töltőt turisztikai helyszínek kapják: a Balaton és a Fertő tó térsége, illetve Tokaj. További negyven töltőt helyez el az e-Mobi kormányhivatalok közelében, főként megyei és járási hivatalok mellett.


Fotó: MTI

Végül az autópályák mentén húsz, 50 kilowattos berendezést helyeznek üzembe. Az említett háromszáz töltőpont úgy áll majd rendelkezésre, hogy egy berendezésen több csatlakozó is lehet. A töltők gyártására kiírt közbeszerzési pályázat már lezárult, az 50 kW-os egységeket az Elektromotive Hungária Kft. és a francia DBT konzorciuma gyártja, a 20 kW-osokat pedig a T-Systems Europe.

Az e-Mobi sikeresen lebonyolította azt a pályázatot is, amelyben hetvenöt önkormányzat kap töltőnként másfél millió forintos támogatást, összesen 273 töltőpont kialakításához. Mivel jelenleg százhetven nyilvános töltőpont van az országban, ezek száma a fentiekkel megközelíti majd az ötszázat.

Az MVM Partner töltőállomásainak száma már megközelíti a százat, a társaság szerdán Kecskeméten adott át egy villámtöltőt, amely valamennyi elektromos autótípust képes kiszolgálni – olvasható a Világgazdaságban.
(logsped)

2017.10.26.