Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



A Dana 15 milliárdos autóipari beruházást indít Győrött

Az amerikai Dana vállalatcsoport 15 milliárd forintos új beruházást indít 2017 elején Győrött. (MTI)

Jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Hozzátette: ez a beruházás is mutatja, hogy az autóipar továbbra is a magyar gazdaság gerincét jelenti. Szijjártó Péter elmondta: az amerikai cég ezzel a beruházással 200 új munkahelyet hoz létre Győrött 2020-ig, a magyar kormány a beruházást 2,9 milliárd forinttal támogatja.

A magyar autóipari termelés az év első hat hónapjában 5,5 százalékkal bővült, 4000 milliárd forint termelési értéket állított elő, ennek 92 százaléka exportra került - emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter elmondta: a magyar gazdaságpolitikát az elmúlt években számos kritika érte, mára azonban az adórendszer átalakítása, a duális képzés bevezetése, és a rugalmas munkajogi szabályok meghozták eredményüket. Soha annyian nem dolgoztak még az országban az elmúlt 26 évben, mint az idén, 2010-ben 1,8 millió ember fizetett adót az országban, most 4,3 millió dolgozó és adófizető polgára van Magyarországnak - sorolta az eredményeket.

A tárcavezető rámutatott: a magyar gazdaságpolitika bebizonyította, hogy lehet úgy gazdasági növekedést elérni, új munkahelyeket teremteni, hogy közben a költségvetés folyamatai is rendben vannak, hogy ésszerű gazdálkodás valósul meg az államháztartásban.

A külgazdasági és külügyminiszter aláhúzta: a duális képzés bevezetésével a munkaadók is részt tudnak venni a munkaerő képzésében, a jövő évtől pedig jelentős adókedvezményekben részesülnek azok a munkaadó cégek, amelyek a munkaerő mozgását is segítik, azaz az egyes településekről elszállítják a munkaerőt a munkát adó vállalkozásokhoz.

A miniszter az amerikai cég győri beruházása kapcsán kiemelte: soha ennyi amerikai beruházás nem volt még az országban, az amerikai befektetések értéke napjainkban mintegy 9 milliárd dollárra rúg, mintegy 1650 amerikai érdekeltségű vállalkozás tevékenykedik az országban, amelyek több mint 100 ezer dolgozónak adnak munkát.

Robert Pyle, a Dana Light Vehicle Driveline Technologies elnöke a sajtótájékozatón elmondta: a Dana vállalatcsoport az új üzleti programjai támogatása érdekében egy csúcstechnológiát képviselő gyárat hoz létre Európában. A SpicerR fogaskerékgyártó üzemet Magyarországon, Győrben hozzák létre, és a Dana cégcsoport globális vevőinek regionális megrendeléseit elégíti majd ki. A 13 000 négyzetméteres gyártóegység a regionális vevők számára hozzáférést biztosít a Dana fejlett tervezési, mérnöki és gyártói szakértelméhez, amely támogatja a vevők beszerzéseit, és technológiai fejlesztéseit.

Kifejette: a tervek szerint az építkezés 2017 első negyedévében kezdődik. A vállalat mintegy 46 millió eurót fektet be az új gyáregység felépítése során, és a várakozások szerint 200 új munkahelyet hoz létre 2020-ig.

Az új győri gyár ívelt kúpkerék hajtásegységeket állít majd elő. A Dana elemi fogaskerekeket és ívelt kúpkerék hajtásokat gyárt hagyományos hátsó hídház és merev tengelyekhez, valamint összkerék meghajtású rendszerekhez. A telephelyen a jövőben lehetőség nyílik teljes futóművek összeszerelésére is - tette hozzá a vállalatvezető. Kiemelte: az új telephely a vállalat negyedik gyára lesz Győrben. A beruházás Magyarországon történő magvalósulásáról szóló döntésben jelentős szerepe volt a magyar kormány támogatásának, amely vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújt a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) közreműködése alapján.

Robert Pyle kifejtette: a Danára új üzleti lehetőségek várnak az európai piacon, és ennek kiaknázására komoly elvárásokkal építik fel az új fogaskerék-gyártó üzemüket. "Ez a gyár stratégiai okokból a meglévő győri üzemeink közelében helyezkedik majd el. Ez lehetővé teszi, hogy az európai ügyfeleinkhez sokkal gyorsabban, és költséghatékonyabban juttassuk el a technológiánkat " - fűzte hozzá a Dana Light Vehicle Driveline Technologies elnöke.

A tájékoztatón kiosztott sajtóanyagból kiderül: a Dana világelső cég a magas minőségű hajtáslánc, tömítés és hőcserélő rendszerek gyártásában, amelyek javítják mind a hagyományos, mind pedig az alternatív-energia hajtású járművek hatékonyságát és teljesítményét. Az 1904-ben Maumee-ben, Ohióban alapított vállalat több mint 23 000 munkatársat foglalkoztat hat kontinens 25 országában. 2015-ben a Dana 6,1 milliárd amerikai dollár árbevételt ért el.

A Forbes Magazine 2016-ban ismét az Egyesült Államok 100 legmegbízhatóbb vállalata közé választotta a Danat.
(logsped)

2016.09.09.