Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



A DAKK 52 új Volvo autóbuszt vásárolt

A Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. (DAKK Zrt.) több mint 3,5 milliárd forintért 52 új Volvo autóbuszt vásárolt, 18-at a kecskeméti üzemegység számára- mondta Fekete Antal, a DAKK Zrt. vezérigazgatója pénteken Kecskeméten, sajtótájékoztatón. (MTI)

Fekete Antal hangoztatta: 18 autóbusz Kecskemét 50 kilométeres körzetében az elővárosi közlekedést segíti, figyelemmel a Mercedes-Benz kecskeméti gyárába bejáró dolgozókra. A vezérigazgató adatai szerint a gyár indulása óta 1,5 millió kilométerrel nőtt a kecskeméti agglomerációban a menetrendszerű buszok által megtett út.

A vezérigazgató kiemelte, hogy az átadott autóbuszok környezetkímélő, euro 6-os motorral rendelkeznek, így hozzájárulnak a környezeti terhelés csökkentéséhez.



Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere a DAKK Zrt.-t a város fontos stratégiai partnerének nevezte. Utalt rá, hogy a város saját beszerzéssel is hozzájárul a közlekedés fejlesztéséhez, az uniós pályázati segítséggel vásárolt buszokat is a DAKK-kal közösen működtetik.

A száz százalékban állami tulajdonban lévő DAKK Zrt. megalapításával tavaly közös irányítás alá került Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye helyközi és helyi közösségi közlekedése.

A DAKK Zrt. összesen több mint 900 autóbuszt üzemeltet 2700 munkavállalóval.
(logsped)

2015.02.21.