Logisztika
     Spedició, Fuvarozás
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódó területek
     Közlekedés
     Információs társadal.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



BlaBla Car telekocsi tőke bevonása

A Magyarországon is jelen lévő BlaBla Car, a világ legnagyobb telekocsi közössége hétfőn bejelentette, hogy az Insight Venture Partners, az Edge Capital és a Vostok New Ventures 200 millió dollár értékű tőkét fektetett a társaságba. (hvg.hu)

A társaság közölte, a pénzt a már elindított piacokon tapasztalt felgyorsult keresletnövekedés kielégítésére és az új piacok villámgyors meghódítására költenék. Hozzátették, a BlaBla Car Európa egyik legjobban finanszírozott start-up vállalkozása lett, amelynek eddig több, mint 300 millió dollárnyi forrást sikerült bevonnia.

A BlaBla Car közösségnek mára több, mint 20 millió tagja van 19 országban és ezzel a vállalatnak sikerült a telekocsi szolgáltatást valódi tömegközlekedési alternatívává fejlesztenie, megteremtve ezzel a városok közötti távolsági utazás egy megfizethető módját, amely teljes mértékben az autó korábban elpocsékolt kapacitásán, vagyis az üres üléseken alapszik - fogalmazott a közlemény.

A szolgáltatás összeköti a városok között azonos irányba igyekvő autósokat és utasokat, így mindkét fél pénzt takaríthat meg utazási költségeik megosztása révén. Ez a modell a BlaBla Cart a globális közösségi gazdaság egyik vezetőjévé tette és elősegíti, hogy a közúti közlekedés hatékonyabb és megfizethetőbb legyen.

A BlaBla Cart 2006-ban alapította Frédéric Mazzella, Francis Nappez és Nicolas, ők a cég vezetői is. Jelenleg a BlaBla Car a következő országokban van jelen: Benelux-államok, Egyesült Királyság, Franciaország, Horvátország, India, Lengyelország, Magyarország, Mexikó, Németország, Olaszország, Oroszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szerbia, Törökország és Ukrajna.
(logsped)

2015.09.21.