Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



Átadták a felújított váci vasútállomást

Közel 20 milliárd forintos beruházással megújult a váci vasútállomás épülete és vágányhálózata, új biztosítóberendezés, valamint fedett peronok épültek (MTI)

Naponta 31 ezer utas veszi igénybe a váci vasútvonalat, a Nyugati pályaudvarig tartó 30 perces menetidő jóval kevesebb az autós utazásnál, így megvalósult az az uniós célkitűzés, hogy az egyénitől a környezetkímélő közösségi közlekedés felé tereljék az utasokat - tette hozzá Becsey Zsolt a helyettes államtitkár. A beruházással gyorsabb lett az áthaladás a váci vasútállomáson, ami azért fontos, mivel azon keresztül járnak a pozsonyi, prágai és berlini vonatok.


MTI Fotó: Máthé Zoltán


A 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban ezer milliárd forint jut a vasút fejlesztésére. Ebből 42 milliárd forintot különítettek el arra, hogy a nagyobb vasútállomásoknál megteremtsék a közvetlen autóbuszos kapcsolatot - ismertette Becsey Zsolt.

A helyettes államtitkár bejelentette, hogy Vácott a vasúti mellett a közúti közlekedés is javul azzal, hogy 2020-ig négysávosra szélesítik az M2-es autópályát.

Pál László, a MÁV Zrt. általános vezérigazgató helyettese azt emelte ki, hogy a váci vonal a teljes 7700 kilométeres országos hálózatnak mindössze 0,8 százaléka, de ezt használja a fizető utasok 9 százaléka. Fördős Attila, Vác polgármestere 6 ezer ingázóról számolt be, ennyien járnak munkába és iskolába a városból ezen a vonalon.

Mosóczi László, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. vasútfejlesztési igazgatója ismertette a beruházás részleteit. A vasútállomás és a vágányhálózat felújítása, a peronok kialakítása és az egyéb építés 14,8 milliárd forintba került. A biztosító berendezés és a távközlési létesítmények megvalósítása további 4,9 milliárd forintot tett ki. Ezek 85 százaléka volt uniós forrás. Megépült 353 gépkocsi és 70 kerékpár parkolóhely is.

Az elmúlt uniós költségvetési időszakban 540 kilométer vasútvonal újult meg, a 2020-ig tartó időszak támogatásából pedig jövőre elkezdődik 130 kilométer további felújítás - mondta az igazgató.
(logsped)

2015.12.01.