Logisztika
     Spedició, Fuvar.
     eTudakozók
     Térszerkezet
     Kapcsolódók
     Közlekedés
     Információs társ.
     Vállalat
     Minőségbiztosítás
     EU
     Egyéb

Kapcsolódó oldal:  



2017 márciusban indul a kkv-k pályázata

2017 március 8-tól lehet benyújtani a kis- és közepes vállalkozások digitalizációját segítő, összesen 54 milliárd forintos keret pályázatait - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. (MTI)

Kara Ákos a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára kifejtette: a kormány az 54 milliárd forintos keretet 3 pályázati kategóriában hirdeti meg, és szinte bármilyen gazdasági ágban működő vállalkozás részt vehet a pályázatával. Az elnyerhető összegek 35-40 százalékban vissza nem térítendő források, 40-55 százalékban pedig kedvezményes kölcsönként nyerhetik el az indulók.

Az államtitkár hozzátette: az eredetileg tervezett időpontot azért módosították március 8-ra, hogy mindenkinek legyen ideje a felkészülésre, illetve hogy minél nagyobb számban tudjanak részt venni a kkv-k közül.

Az első pályázatra bármilyen területen működő cég jelentkezhet

A három pályázati kategória közül a legnagyobb, mintegy 40 milliárd forintos keret a bármilyen területen működő cégek vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztéseire, valamint a felhőalapú online üzleti szolgáltatásaik terjesztésére szolgál. Ebből a keretből mintegy négyezer vállalkozás nyerhet majd 40 százalékban vissza nem térítendő forrást - egy és 24 millió forint közötti összeget - és 55 százaléknyi kedvezményes, egy százalékos kamatozású kölcsönt.

A második pályázat a külpiaci fejlesztések felé irányul

Kifejezetten infokommunikációs cégeknek írták ki a mintegy 10 milliárd forintos keretösszegű pályázatot, amelyen nagyjából 200 vállalkozás nyerhet. Olyan cégek jelentkezését várják, amelyek a meglévő digitális alkalmazásaikat külpiacokon is terjeszteni kívánják, s ehhez 40 százalékos vissza nem térítendő forrást, valamint 50 százaléknyi kedvezményes kölcsönt szerezhetnek.

Üzleti felhőszolgáltató központok létrehozása a harmadik pályázat lényege

A harmadik pályázat révén, közel ötmilliárd forintos keretösszegből várhatóan 20 kkv nyerhet támogatást és kölcsönt üzleti felhőszolgáltató központok létrehozására és bővítésére - ismertette Kara Ákos.

Az államtitkár mindehhez hozzátette: a pályázatok beadásának kezdete és a források megnyitása egy napon történik. Miután automatikus elbírálás zajlik, a beadások sorrendjében, a források kimerüléséig lesz lehetősége a pályázóknak, amelyek a közép-magyarországi régiót leszámítva bárhonnan jelentkezhetnek a fejlesztési keretre.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere felidézte, hogy a zalai megyeszékhelyen az informatikai cégek bővülése volt jellemző az elmúlt évtizedekben, említve mások mellett a Zalaszám Informatika Kft.-t, amely a Nemzeti Választási Irodának és az országgyűlési választásoknak is informatikai hátteret biztosít. Kitért ugyanakkor arra is, hogy a mintegy 40 milliárd forintos beruházással Zalaegerszegen megvalósuló, önvezető járműveknek is szánt járműipari tesztpálya jelentős infokommunikációs fejlesztéseket igényel majd.
(logsped)

2017.02.01.